Kedves Közönségünk!

Részlet Tamás Andrea 2014. december 30-i óévzáró hangverseny bemondó szövegéből.

 

Most a Filikonyha avatójáról fogok pár szót szólni. Előbb említettem, hogy idei svájci turnénk a lelkiek mellett anyagi jólétet is eredményezett, a bőkezű adományozók sorában főleg Ungváry Jenő vállalkozót említem. A közel 10 ezer eurós támogatásból a szentegyházasfalvi Művelődési Ház tálaló konyhájának kiépítését döntötte el a Gyermekfilharmónia Alapítvány.

 

Hosszas tervezgetés után Simó József építész barátunk átadta a rajzokat, majd november elején megkezdődött az építkezés a három fatároló pince kialakításával, szennyvízvezeték újjáépítésével. Közmunka volt a javából. A Mártonffi Iskola diáksága mellett szülők, Hüpürcsösök és huszárok is kivették a részüket a földhordásból. Nyolcszáz talicska föld! Elszállítását a Polgármesteri Hivatal járművei végezték.

 

Az építkezést Gothárd Zoltán és csapata vállalták ki, a festést Gothárd Róbert, a nyílászárók elkészítését pedig Matyi bácsi Kápolnásról, a villanyszerelést Elekes István és csapata. Mindenki készséggel érdeklődött. Közmunkában vizet vezetett Santus Géza; Elekes András, Sándor Levente és Sándor Zsolt a tetőépítési munkákat vállalták, hozzájuk csatlakozott Sándor Albert és fia is. A Polgármesteri Hivatal megbízásából Mag Sándor a színpad elektromos hálózatának felújítását végezte, amihez hathatósan hozzájárult Elekes István.

 

Nagy meglepetés volt Tamás Levente Ausztriából hazatért volt filisünk vállalása is: közmunka felajánlásban a színpad és színpadlépcsők burkolását végezte el. A magánvállalkozók is támogatták a munkálatokat élen a Csendi szerelvénybolt, majd Tankó Jóska, Miklós Miki.

 

A közösségi összefogás láttán Lőrincz László, Tamás János és társaik a falu lakosaitól faanyagot és pénzt kezdtek gyűjteni „kultúrkonyha” építkezés céljából. Eredményesek voltak. Összegyűlt 5.400 lej és kb. 3 köbméter faanyag (legbőkezűbb adakozó a Molnár család) a leendő konyhabútor elkészítésére. A pénz a közösségi étkezőkészlet megrendelésének alapját képezi.

 

A feliratozott tányérkészletre lesz elegendő a felajánlott összeg, a készlet további darabjaira (evőeszközök, tálak, kávéskészletek, poharak) továbbra is vár a közösség pénzadományokat.

 

Köszönöm, hogy meghallgattak. Előadás végén kérem, tekintsék meg a készülőfélben lévő „kultúrkonyhát”, addig is muzsikálunk: Sosztakovics keringő. Hallgassuk hát, a Fili zenekarának előadásában.

 

A bemondónő és az építkezés folyamatának képei:

 

Új hír:

 

Január 7-én a lakodalmi tányérkészlet mintaterve is elkészült, Tókos Attila munkája. Tamás János Segesvárra leadta a rendelést.

 

A gyár árajánlata alapján remélhetőleg mélytányér és lapostányér készletre számíthatunk a Szentegyházasfaluból összegyűjtött 5.400 lej adakozásból.

 

A konyha és étkezőkészlet kialakulásának fejleményeiről rendszeresen értesítünk itt.

 

 

 

 

 

 

Köszönjük a Helyi Tanács nagylelkű támogatását, 1500 lejt pótolt az evőeszközök vásárlásába.