A Gyermekfilharmónia több,mint 20 éve alakult a szentegyházasfalvi (Vlahita) 1.sz 
Általános Iskola (ma Mártonffi János Iskola) tehetséges diákjaiból.
1982. júniusában a hagyományos tanévzáró iskolaünnepély alkalmával a Haáz Sándor zenetanár által betanított amatőr iskolai rézfúvós-együttes, vonós-együttes és iskolakórus közösen szólaltatott meg pár részletet ismert klasszikus művekből. Az egyedi hangzás és a nagy közönségsiker az új keletű együtteset további munkára ösztönözte.
A 140 diákból álló együttes 1983-ban vette fel a Gyermekfilharmónia nevet, 1985-ben készült el logója Bartha Sándor és Miklóssy Dénes képzőművészek elképzelései alapján. Azóta is létezik az eredeti létszámmal működő kórus és zenekar (100+40), évente 20-30 alkalommal lépnek közönség elé.
Szentegyházán nem lévén zeneiskola, a hangszeresek oktatását ma a Tanulók Háza zenekörein végzi Haáz Sándor és újabban néhány volt tanítványa.
Rendszeresen szerepelnek Erdély kis- és nagyvárosaiban, ’90 óta minden nyáron külföldi hangversenykörútra utaznak. Szállításuk három busszal történik, ellátásuk cserekapcsolataiknak köszönhető. Turnékon a gyermekek útinaplót vezetnek, melyek sikeres mondatai helyet kapnak a Filharmónia honlapján, régebb a Szentegyházi Hírlapban közöltük. 
A tagoknak saját jelvényük, nyakkendőjük, egyenruhájuk van. Hangszereiket javarészt szüleik vásárolják, de az együttes is komoly hangszerállománnyal rendelkezik, amelyből kölcsönöz a gyermekeknek.
Az együttes repertoárja, rövid klasszikus művecskékből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll.
Decemberben gyertyafényes karácsonyi hangversenyeket tart a székelyruhás együttes.
2000. után négy CD felvételünk jelent meg Keresztes Pál, Tókos Attila és Elekes István segítségével.
Filis zenészek 2010 tavaszán
Mindannyian tagjai a Filharmóniának, Robi negyedikes korától vadászkürtön játszik, Rajmond énekléssel kezdte negyedikesként, de ötödikes kora óta kürtön muzsikál, Tibor folytatva a családi hagyományokat szeptemberben kezdett trombitázni, októbertől reméli, hogy bekerül a Filibe ő is. Hunor pedig harmadikos korától a kórusban énekel, negyedikesként pedig a hegedülésbe is belekezdett.
- Mikor van próba? – A válaszra mindenki mondja a maga időpontjait: A kürtösöknek hetente háromszor, Tibornak a trombitásokkal kétszer, Hunor pedig szintén kétszer jön, de akkor duplán, a kóruspróba után még itt marad hegedülni is.
- Nem fárasztó ez a sok próba? Nem baj, hogy fárasztó, kezdi Robi, mert így legalább amikor nagyok leszünk, és valahova megyünk, akkor majd tudunk hangszeren játszani. Tibi azt mondja, hogy így megszeretik a zenét.
- Otthon szoktatok zenélni? – naív kérdésemen meglepődnek: Persze, hát sokat gyakorlunk – felelik mindannyian.
- Játszik még valaki valamilyen hangszeren a családból?
Robi: Igen, a testvérem benne van a Filiben, másodhegedűs. Nekem az édesapám a nagy fúvósok közt volt, a Rezesbandába, a klarinétba.
Rajmond: Igen, testvérem azelőtt hegedült, de most már azt abbahagyta, és furulyázik.
Tibi: Nálunk apum volt jó pár évig a Filiben, trombitázott ő is. Tatám is játszott. Édesapámnak és tatámnak pont olyan kürtje volt, mint most nekem. Édesapám is akkor kezdett el játszani pont mint én, ötödiktől.
Hunor: Nekem is édesapám volt még Filis, ő is hegedült. A tanár úr az apukámmal kezdte el a Filharmóniát.
- Mi a legnehezebb miközben játszotok?
Robi: a felső hangok kifújása és a legalsó hangok.
Tibi: hogy tisztán játszunk, és ne tévesszünk hangot. Ne játszunk se túl gyorsan, se túl lassan.
Hunor: tudjuk követni a hangokat és odafigyeljünk a kottára. A tempóra is figyelni kell. Az éneklésnél a szövegeket kell tudni, mert az a turné feltététele. Tisztán kell énekelni.
Rajmond: a felső hangok, és hogy ne zavarodjunk össze, ne hagyjunk ki hangokat.
- Hogy tartjátok rendbe a hangszereteket?
Robi: Én úgy tartom rendbe a hangszeremet, hogy a kétéves vadászkürtömet oldószerrel és rongydarabokkal tisztítom meg, vagy ablakpucolóval. Kéthetente szoktam, és ha sietek fél óra alatt vagyok kész vele, de van, hogy két óráig is eltart, mire teljesen tiszta és fényes lesz.
Rajmond: ciffel s posztóval szoktam.
Tibor: ciffel s rongydarabbal. Előbb letisztogatom, s utána kiveszem a hangolócsöveket és azokat is lemosom, majd visszarakom, hetente egyszer, ez úgy 15 percig tart.
Hunor: kigyantázom a vonót, a vonó pora rajta maradhat, a húrokat letörölgetem zsebkendővel s minden egyéb részét is, ez 15 percig tart.
- A tanár úr tanít titeket énekre az iskolában is, ugye? Ott mit kell csinálni énekórán? Leírni – lemásolni az énekek szövegét a tábláról, éneklünk, és meg kell tanulni a hangokat idegen szóval, felelünk is. – válaszolják kórusban a fiúk.
- Miből szoktatok felelni? El kell énekelni egy éneket, mondani pár ilyen tempót, hangokat megnevezni. Minden órán egyet feleltet az előző anyagból.
- Mit szerettek vagy nem szerettek az énekórában?
Robi: én azt nem szeretem, hogy amikor elfelejtünk házi feladatot írni, akkor olyan kokszokat ad... Vagy jól hátba ver... – teszi még hozzá Tibi.
Tibi: szigorú ott is. Igen – helyesel Rajmond is.
Robi: Azt szerettem benne, hogy rendesen, jól elmagyarázza a leckét, az új anyagot fel is írja a táblára, s ha nem érted, nyugodtan szólhatsz, elmagyarázza.
Tibi: Nem idegeskedik, hogy ’jaj, telik az óra’, hanem elmagyarázza még egyszer. Jó tanár. Erősen türelmes.
- Van-e valamilyen kedves történetetek a Filivel kapcsolatban?
Robi: Igen, nekem van. Amikor először mentem turnéra, akkor mindenki segített, hogy hova üljek, mit csináljak, segítettek, ha elrontottam, pl. megtanulni a kottákat.
Hunor: Mikor először koncerteztem, akkor féltem, hogy majd lámpalázas leszek, ezért csak a tanár úrra figyeltem, csak őt néztem. De azóta már megszoktam, hogy néznek.
Tibor: nekem még egy éve sincs, hogy trombitálok, de nem félek sose.
- Jöttök turnéra nyáron?
Igen, persze – válaszolják mindannyian széles mosollyal.
Remélem, ott is találkozunk – köszönök el tőlük. Szép nyarat kívánok!
A zene rendet teremt – nem csak a fejekben
„Énekelni nem lehetett, de legalább kapáltunk” – összegzi a világjárvány pozitív hozadékait Haáz Sándor, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia karnagya. „Kóruspróbát nem lehetett tartani a tavaszi hónapokban, ez nagy hátrányt jelentett, de mi a hátrány előnyét nézzük: ültettünk és tetőt fedtünk, épületeket javítottunk”. Merthogy nem csak a zene által szépíti városát a 140 tagú gyermekegyüttes, de néhány éve kétkezi munkájával is: több százezer fenyőt ültettek a Hargita kies oldalaiba, és szépen fejlődik a Fili félhektáros csemete- és botanikus kertje is.
Írta: Magyari Tekla, 2020.
Évek óta figyelem, mekkora erőt képvisel a 38 éves szentegyházi gyermekegyüttes. Nem csak azért, mert általa vált zeneszerető- és értő közösséggé a Hargita megyei kisváros, általuk és a népi bútorkincset mentő Múzeum Szálló révén lendült fel a helyi turizmus, de közösségi erejük is példaértékű. Évente szerveznek csemeteültetést a Hargita széldöntött részein, több százan – gyermekek és szüleik - gyűlnek össze a nehezen megközelíthető, meredek oldalon. Idén ugyan a járvány miatti óvintézkedések nem tették lehetővé a több száz fős közösségi erdősítést, de így is mintegy 60 ezer fenyőfával lesz zöldebb a Hargita, a korábbi évek erdősítéseivel együtt pedig több százezer fával gazdagodott a szebb időket is megélt hegyoldal.
Ültetni kell
„Tulajdonképpen a Hargita sivársága, a széldöntések meg a nyakló nélküli favágás volt az első jel, ami megmutatta, hogy muszáj erdősíteni. Ihatatlan víz jött le a hegyről, a ’90-es évek végétől rendszeresen vízproblémákkal küzdöttünk Szentegyházán. Hiába, hogy ott folyik a forrás és a nagy hozamú Vargyas-pataka, mert az erdő kipusztulása után a tiszta hegyi patakból sáros lé lett” – meséli az erdősítés szükségességét a Fili karnagya.
„Mintegy 15 évig nagyon sok keserűséget okozott a víz, főleg azoknak, akik turizmussal foglalkoztak. A Múzeum Szálló és a Filharmónia is vízfüggő volt ilyen szempontból. Volt olyan korszak is, hogy amikor jött egy nagy eső, elvették a vizet, mert olyan zavaros lé jött le a hegyoldalról. Az eső hozta le a sarat, mert nem volt erdő, ami átszűrje, megfogja, és rendszerezze azt a vizet. Az állandó vízgond volt az egyik következménye az erdő hiányának, a másik a látvány, a harmadik pedig az, hogy az erdő vagyon. Azoknak, akik erdő birtokrészük volt, és az az erdő eltűnt, hirtelen elértéktelenedett az a föld, és maguk a gazdák is fontosnak találták, hogy ültetni kell” – magyarázza az előzményeket Haáz Sándor.
Összeénekeltek egy csemetekertet
Ugyanakkor a világjáró Szentegyházi Gyermekfilharmónia 2017-ben Kanadában népszerűsítette a magyar kultúrát és népdalokat, lenyűgözte őket az érintetlen erdőségek, a tiszta vizek és jó levegő országa. „Azóta jártunk Svédországban is, az még inkább a szűz erdők világa. Mindkét ország bejárása hatalmas élmény volt a zöldövezetek szempontjából is. Láthattuk, hogy mit jelent, ha egy városrendészet igényesen látja el a faladatait, ha nem csak a szemet gyönyörködtető látványra, de a zöldövezetek levegőtisztító hatásaira is figyelnek. Úgyhogy amikor hazajöttünk, eldöntöttem, hogy minden vagyonommal, erőmmel és taktikámmal amellé állok, hogy Szentegyháza is a zöldövezetek, a virágok és a fák települése legyen, illetve a Hargita feltétlenül kerüljön vissza a régi pompájába” – meséli a 2017-ben létrehozott csemetekertjük előzményeit a karnagy.
„Szentegyházán sok évszázadon keresztül volt közbirtokosság, de a rendszerváltás után szétesett, és az erdőt lepusztították. Aztán a volt tanítványaimból nemrég egy rendkívül értékesen gondolkozó, nagyon jól működő közbirtokosság lett, a Kanadában gyűlt adományainkból anyagilag is támogattuk őket, és vásároltunk egy több mint félhektáros földet a szentegyházasfalvi Mártonffy János Iskolától nem messze. Csemetekertnek tituláltuk, és úgy köszöntük meg a kanadaiak támogatását, hogy vállaltuk, hogy ott egy zöldövezetet hozunk létre, Ontario Tree Garden néven. Én akkor fenyőcsemete-ültetvényben gondolkoztam, de kiderült, hogy egy ilyet kicsiben, gyerekek bevonásával nem lehet fenntartani, mert a fenyőcsemete-kert egy nagyüzemi és erdészeti feladat”.
A gyermekeknek meg kell mutatni, mit ér egy kivágott fenyőfa
„Megcsináltuk azért a kis, 2400 csemetéből álló ültetvényünket, és gondozgatjuk, de azt, hogy ezt évente folyamatosan bővítsük, a 6 éves csemetéket kiültessük a Hargitára, és a helyébe újakat rakjunk, az azutáni évben az 5 évvel azelőttieket és így tovább, ez minket meghalad” – magyarázza a zenetanár. „De a gyermekeknek mindenképpen érdemes megmutatni, hogy mit ér egy kivágott fenyőfa. Azt csemete korától gondozni kell, és amikor 6-7 éves korában kiültetem, utána még 50-60 évet kell várni, hogy kivágható legyen”.
„Szóval, vittük kapálni, gyomlálni, öntözni a gyermekeket, de munka- és iskolaidőn kívül, tehát szombatonként, szerda délután, ilyen szinten foglalkoztunk a fenyőcsemetékkel. Viszont 2018 tavaszán felszólítottunk minden Filis gyermeket, aki volt Kanadában, hogy hozzon a kertbe egy facsemetét vagy bokorsarjat, és csináljunk egy olyan botanikus kertet, ahová mindenki ültet valamit. Legyen az levendulatő vagy diófa, díszfa, gyümölcsfa, díszcserje, ribizli, málna, bármi. Elültették, felcímkéztük a gyermek nevével, évszámmal, a fa fajtájával. Kb. 120 gyerek hozott valamit, azokból kb. 60 növény maradt meg a szárazság, az ürgék és egyéb viszontagságok miatt, de közben pótoltuk”.
Juhar, éger, tölgy, dió…
„Aztán az új Filisek is jelentkeztek, hogy szeretnének ültetni, úgyhogy tavaly is, idén is új növényeket ültettek, így megvan a 100 csemetés ültetvényünk, és egy látványtavat is ásattunk a terület csemetekerti részébe. Oda vízigényű zöldeket, égerfa, fűzfa, nyírfa, ilyeneket szurkáltunk körbe, és nagyon jól élnek. Tehát lesz egy békás, sásos, fűzfás terület, és körülötte a tölgyfák, cserefák, juhar és a többi” – meséli a botanikus kertjük alakulását Haáz Sándor.
„A „bezzeg-országokban”, mint Svájc, Olaszország, Franciaország elképesztő zöldkultúra van, csodálatos arborétumok, parkok és ligetek, Magyarországon is, mert magasabb életszínvonalon élnek az emberek, mint itt. De itt is elérjük szerintem. Az igényt ezzel a példaértékű kezdeményezéssel mindenképpen felébresztjük az emberekben”.
Minden dúsan, szépen hajt
„A gyermekek is észrevették, hogy a COVID-veszély igen-igen jót tett a természetnek. Hogy csend lett, megindultak a madarak, olyan virágok nőnek, amik eddig nem voltak, míg eddig a traktor naponta ötvenszer ment ki s be a kertbe, most csak egyszer naponta, nincs úgy lepusztítva a falusi élettér. Én nagyon örvendek, hogy a gyermekek ezt így meglátták és megfogalmazták maguknak. Hogy nyugodtabban, odafigyelve kell a környezettel bánni, mert irtó hálás tud lenni, hogy nem bántjuk napi 24 órában.”
„Most, a járvány alatt bevezettük a vizet a kertbe, 20 méterenként van vízcsapelosztó, kivittük a villanyt is. Két éve építettünk újra egy régi, bontott csűrt, hogy legyen egy ellátó épületünk, ahol a szerszámokat, a víz- és villanyközpontot is zárt helyen tudjuk. Úgyhogy ez a tavasz nagy előrelépést hozott a kertben. Nagy örömmel látom, hogy minden dúsan, szépen hajt. Húsz év múlva meg fogjuk nézni, hogy ott micsoda botanikus kert lesz! Hófehér padokkal, szökőkúttal meg mindenféle bokor ösvényekkel. Szóval, a faültetés elképesztően lényeges, és nem csak a hargitai fenyves erdő, hanem a Fili botanikus kertje is. Ebben a kettőben éljük a 2020-at, a Trianon 100-at. Ha már énekelni nem lehet, legalább kapálunk”.
- Arra kérném, röviden mutatkozzon be olvasóinknak.
- Édesapám a „Maros-Székely Népiegyüttes” egyik alapítója volt, amellett pedig rajztanár. Néprajzosként a székely népviseletek és a varrottasok szerelmese. Nagyapám, Haáz Rezső alapozta meg az udvarhelyi néprajzi műzeumot. Székelyföld ezen tájára ő hozta el a Haáz családnevet. Jómagam – szüleimnek is köszönhetően – egészen kicsi koromban kapcsolatba kerültem a zenével. Ez a tanulmányaimban is megmutatkozott, hiszen 1974-ben a marosvásárhelyi Művészeti Líceum zeneszakos diákjaként érettségiztem, majd a Zenetanárképző Főiskola elvégzése után 1978-ban helyeztek ki Szentegyházasfaluba zenetanárnak.
- Mit tapasztalt, amikor megérkezett?
- Akkoriban még működött a kohászati üzem Szentkeresztbányán, a Szentegyházasfaluval egybenőtt és egy közigazgatás alatt álló szomszédos településen. Egybenőve bizony sokezres város voltunk, melynek nagy létszámú és erősek voltak az iskolái is. Évfolyamonként 35-40 fős, párhuzamos osztályok működtek, melyekben nagyon sok, zenei téren igen tehetséges gyermek tanult. Érkezésemkor az iskola akkori igazgatója, Kádár Levente világosan megfogalmazta velem szembeni elvárását: tartalmas zenei életet, együtteseket működtetni a már létező iskolakórus mellett.
- Teljesen a nulláról kellett megkezdenie a munkát?
- Nem, erről szó sincs, sőt, jó hagyományokra bukkantam. A helység két kántortanítójának Tamás Mihálynak és Gál Endrének, valamint ambíciós zenetanár-elődeimnek köszönhetően az iskolámban jó kórus működött, pár gyermek hegedülni tanult. Igazgatóm jóvoltából azidőtájt alakult újra a városi rezesbanda, az iskolában pedig tizennégy tagból álló, önálló iskolai fúvószenekar született. Ezt a fúvószenekart ráadásul a helyben lévő felnőtt fúvósok is támogatták. Kádár Levente zenekarvezetőtől még hangszereket is kaptak a gyermekek. Az alap tehát nagyon is adott volt, innen kellett a további fejlődést elérni. A majdani Gyermekfili alapjait az a generáció rakta le, amellyel ideérkezésemet követően kezdtem dolgozni. Lényegében közösen, együtt kísérleteztük ki a későbbi közös éneklés és zenélés lehetőségeit és így jött létre maga a Gyermekfili is.
- Mikorra tehető a Gyermekfili születésnapja?
- A nevünket éppen huszonöt évvel ezelőtt, 1983-ban kaptuk, de igazi születésnapunk egy évvel korábbra tehető. Az 1982-es tanévzáró ünnepségre ugyanis az iskolai kórusnak és hangszeres diákoknak betanítottam négy dalt, amelyet együtt adtunk elő. Ez a műsor nagyon-nagy sikert aratott, és számos kedvező visszajelzést kaptunk. Nyilvánvaló lett, hogy folytatnunk kell a közös zenélést.
- Hamar megjöttek az első sikerek?
- Igen. Úgy szoktam fogalmazni, hogy páratlan évek páratlan fesztiváljain páratlanul sikeres szereplésekkel vétettük észre magunkat. Az iskolai székelyruhás gyermekkórusból és az általam kialakított vonós és fúvószenekarból létrehozott Gyermekfilharmónia együttes mindenfelé nagy sikereket aratott. Száznegyven fős együttesről van szó, hiszen száz kórustag és negyven zenekari tag alkotja. 1983-ban első helyen végeztünk az országos fesztiválon. Igazából ez a siker alapozta meg zenekarunk jó nevét. A következő versenyeken, ’85-ben és ’87-ben is díjakat nyertünk. Az igazi nyeremény azonban nem maga a díj volt számunkra, hanem az, hogy ennek révén zenei képző táborban vehettünk részt Homoródfürdőn. Az itt összesereglett sok-sok gyermekből tudtuk aztán megszervezni a saját zenekarunk utánpótlását, mellyel biztosítottuk a Gyermekfilharmónia tovább élését.
- A továbbiakban hogyan alakult a zenekar élete? Melyek voltak a legfontosabb sarokpontjai az elmúlt negyed századnak?
- A már említetteken kívül talán 1990 tavasza a következő időpont, hiszen ekkor az erdélyi sikereket követően meghívtak bennünket az Anyaországba. Budapesten, Szentendrén is koncerteztünk, melyek bizony váratlan erkölcsi és anyagi sikereket eredményeztek. Ugyanebben az esztendőben, karácsony táján kaptunk Dél-Tirolból értékes ajándékokat. Ennek segítségével hoztuk létre a Szentegyháza központi részén fekvő Múzeum Szállót. Ezt a művelődési ház padlásterében alakítottuk ki. Egy híján 30 főt tudunk itt elszállásolni, folyosóján pedig falumúzeumot rendeztünk be. A Múzeum Szálló 1991-es átadása volt az első lépés a mostanra fellendült falusi turizmus kialakulásában. Az 1991-es esztendő még egy tekintetben kiemelkedő jelentőségű. Ebben az évben jött ugyanis létre a Gyermekfilharmónia Alapítvány, mely jogi és anyagi hátteret biztosít gazdálkodásunkhoz. Azóta a turnékat, hangszerfelújítást, beszerzést önerőből végezzük. Az alapítvány nélkül ez nem, vagy csak nagyon nehezen valósulhatna meg. 1992-től 2002-ig havi rendszerességgel folyóiratot is megjelentettünk. Ennek kiadása jelenleg szünetel, de bízunk abban, hogy hamarosan újra tudjuk majd indítani. Évi rendszerességgel megszervezzük a májusi Filharmónia Napokat. Ezen a nemzetközi zenei találkozón kórusok, zenekarok tagjaként összesen akár 300-400 fiatal lép fel településünkön. Ezek alkalmával zenei estélyeket, napközben vetélkedőket, közösségi játékokat szervezünk, majd utcabál, fáklyásmenet zárja a rendezvénysorozatot. 1998-tól hat ízben Törpe Daloskönyv címmel énekeskönyvecskéket adtunk ki. Ebben a repertoárunkban szereplő népdalok, népénekek szerepelnek, melyek között olyanok is akadnak, melyeket magunk gyűjtöttünk. Immáron tíz évre tekint vissza a népi bútorfestő mozgalom beindítása is. A Múzeum Szállóban lévő bútorok nagy része az általunk rendezett bútorfestő táborok alkalmával nyerte el mai impozáns külsejét. A Gyermekfilharmónia rendszeresen szerepel Erdély kis- és nagyvárosaiban, mostanra már több mint 600 koncertet tartottunk. Az 1990-es első anyaországi kiszállásunk óta minden nyáron külföldi hangversenykörútra is utazunk. Ezeken a turnékon a gyermekek útinaplót vezetnek. A tagoknak saját jelvényük, nyakkendőjük, egyenruhájuk van. Hangszereiket javarészt szüleik vásárolják, de az együttes is komoly hangszerállománnyal rendelkezik, amelyből kölcsönöz a gyermekeknek. Az együttes repertoárja, rövid klasszikus művecskékből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Minden év decemberében gyertyafényes karácsonyi hangversenyeket tart a székelyruhás együttes. Keresztes Pál és Elekes István segítségével 2001-ben és 2006-ban CD-ket is megjelentettünk. Honlapunkon (www.fili.ro), melyen az érdeklődők kapcsolatba léphetnek velünk, többek között azt is olvashatják, hogy Budapesten társalapítványunk létezik, mely pályázataival lelkiismeretesen segíti munkánkat.
- A Gyermekfilharmónia múltja egyértelmű sikertörténet. Milyen a jelenlegi helyzet és milyen terveik vannak a jövőre nézve?
- A Gyermekfilharmónia és az Alapítvány elsődleges célja a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt célunk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés erejét felhasználva próbáljunk közösséget teremteni. Ezzel természetesen mód nyílik arra, hogy egy kicsit a magyarságot, a magyar kultúrát is óvjuk itt a Hargita lábánál. Ennek érdekében szervezzük évi rendszerességgel a Homoródmenti Népdalvetélkedőt, a Bútorfestő Tábort valamint a Prímásképző-Táncháztábort is. A már említett festett bútorok és a rendezvények a régi falu szellemét idézik a Múzeum Szállóban, mely mára szellemi műhellyé nőtte ki magát. Egyre gyarapodó képtárunkat a nyaranta megszervezett kisteleki képzőművészeti alkotótáborok legsikeresebb darabjaiból állítottuk össze. Komoly beruházásunk volt a „Filiház” létrehozása. Alapítványunk értékmentési célzattal 2006 nyarán házat vett Szentegyházán. Az 1933-ban épült gerendaház meglehetősen rossz állapotban volt, de mára nagyrészt már felújítottuk. Terveink szerint itt lesz majd a hagyományőrző tevékenységeink központja. Az igazán komoly feladat azonban az lesz, hogy megtaláljuk zenekarunk következő generációját. Tekintettel arra, hogy az együttes mostani tagjai közül sokan már egyetemisták, ez egy sürgető feladat. Szerencsém van azonban, ugyanis nem egyedül csak rám hárul immár a Gyermekfilharmónia jövőjének építése. A zenekar nevelésében volt tanítványaim is részt vállalnak. Az újonc zenészek beilleszkedését a zenekarba nagyobb társaik segítik, inasként lesik el a szakmát. Joggal bizakodom tehát abban, hogy nemcsak a múlt és a jelen, de a jövő is gazdag, szép és sikeres lesz a Gyermekfilharmónia életében!
- Ki lehet tagja a zenekarnak?
- A Gyermekfilharmóniában csak alsó korhatár van, ez körülbelül 8-9 év. Ennél fiatalabb korban nem várható el a zenére koncentrálás, a komoly zenei munka, hiszen ehhez még kicsi a gyermek. Felső korhatárt nem szoktunk meghatározni a zenekar tagjai részére. Egy tag mindaddig tag maradhat, ameddig gyermeknek érzi magát, szeret közénk járni, és be tudja tartani a „Fili” szabályait.
