Akárcsak tavaly a repülés, a tengeri hajózás is a legtöbbünk számára új tapasztalat volt, a gyönyörű napsütés, a végeláthatatlan tenger, a sirályok és az elsuhanó hajók egész napra lenyűgöztek, útban Svédország felé.
Szívmelengető kedvességgel és reggelivel bocsátottak utunkra Szcecinben a lengyel páterek, és a délelőttünk egy része buszozással telt. Bár izgultunk kicsit, sikeresen elértük az 1 órakor induló kompot, a parkolóban várakozó kamionok között remek kínálkozó lehetőségbe botlottunk: „Kerámia kések eladók! Naccsága, nem veszen? Occsón adom!” – fedeztük fel a jól ismert útszéli marketinget és a hazánkbéli kisebbség egy tagját.
A buszaink a komp „gyomrába” hajtottak, egyenruhás csaptunk pedig némi várakozást követően becsekkolt. Felszálltunk a döbbenetesen nagy tengerjáró fedélzetére. „Ez tényleg olyan, mint a Titanic!” – állapították meg a kisebbek, és sokan készítettek fotót a film legismertebb jelenetét idézve, a fedélzeten énekelve, hogy „Máj hárt vill gó an”, tudjátok, amikor Kate Winslet és Leonardo Dicaprio egymásba szeretnek a naplementében. Igaz, is, naplementés, aranyhidas és szívecskés fotót is készítettünk ezret, és nem csak a kellemes napsütést és lágy szellőt élveztük a fedélzeten, de vásárolhattunk a tengerész boltban, kaszinó, mozi, koktélbár és étterem is helyet kapott a hatalmas tengerjárón. Rajtunk kívül alig voltak mások a hajón, így kedvünkre bejárhattuk minden szegletét, kísérőink nyugodtak lehettek, hiszen a hajóról senki nem csángál el. Igaz, fegyelmi probléma azért került, de legalább székely leleménnyel: a 17 éves E. D. alkoholt vásárolt a fedélzeten, amikor igazolványt kértek tőle, határozottan mutatott egy 1996-os számra az útlevelében, azt megnevezve születési dátumaként. Természetesen megkapta a kellő szidást érte.
„Szükségem lenne egy violin- vagy basszus kulcsra!” – hangzott el a fedélzeten. „Minek az Neked, Szöcske?” „Szeretnék kompon állni.”
Különösen finom ebédet kaptunk a végtelen tengerre néző ablakok mellett, az étteremben, igaz, sokan nem szerették a párolt zöldségeket, de így a nagyok is kellőképpen jól lakhattak: a három féle hús és a besamel mártással és sajttal készült pityókakrém a tarisznyás étkezések után ünnepi lakomát jelentett. Mintegy hét órát hajóztunk, így volt időnk az Arcképcsarnokot is elkészíteni, Anti bácsi vette sorra egyenként a tengeri népséget. De jutott idő olvasni és naplót írni, napozni, sétálni, rohangálni, a játszóházban tombolni, szóval remek szabad napunk volt. Egy utas szerint az öreg komp életében ennyi magyar szót nem hallott.
A kikötést a fedélzetről néztük végig, közben sirályok húztak el a fejünktől alig néhány centire. Leszállva a komp 8. emeletéről, már vártak ránk a buszaink, flottul, szervezetten ment a kiszállás az óriás „gyomrából”. A ránk váró 250 km-t megállás nélkül lenyomtuk, és éjfél körül megérkeztünk Hallebergába. Holdvilág, fenyőillat, otthonias, friss levegő fogadott az erdei közösségi háznál, ahol Benczédi Zsuzsa néniék nagy szeretettel és finom székelykáposztával vártak minket. A szobáink a helyi magyar házban tiszták, rendezettek, minden IKEÁ-s, pótlásként előkerültek a hálózsákok, pokrócok és matracok, ki a földön, ki ágyban, de hatalmas élményekkel, napsütötten, jó kedvvel térhet nyugovóra az első svédországi esténken.
Életképek a kompon (Farkas Antal)
Arcképcsarnok a Kompon (Farkas Antal)
