Békés, boldog új esztendőt!

Annyi támogatónk, jótevőnk van szerte a világban, hogy egyenként képtelenek vagyunk Őket köszönteni, bár megpróbáltuk. Honlapunk legyen hát üdvözlet mindazoknak, akik olvasnak bennünket, ránk gondolnak, szeretnek. Bőséges évet zártunk, amit az óévzáró hangversenyünkön a bemondó kislány néhány szóban így értékelt:

 

"Óévzáró búcsúhangversenyünkre elkészítettük a számadást: idén 36 alkalommal léptünk színpadra a mai koncertünkkel együtt. Kerek évfordulós születésnapunk volt idén. A 35 éves Fili ünnepén csemetét ültettünk a Hargitán, vendégül fogadtuk Magyarország Köztársasági elnökét, Áder János urat.

 

Június végén repülőre ültünk, életünkben először elhagytuk Európát, köszöntöttük a 150 éves Kandát. Kanadai hangversenykörutunk hozadékából csemetekertet létesítettünk, nyár végén a moldvai csángókkal a Fekete tengerre turnéztunk.

 

Idei évünkbe még egy adventi hangversenykörút is belefért: Bajorországig utaztunk három autóbusszal.

 

Itthon is jelen voltunk: Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Szentjobb, Csíkszereda, Parajd, Lövéte, Szászrégen, Felsősófalva. "

 

December 30-i hangversenyünkön az is elhangzott, hogy rengeteg új tag jelentkezett az együttesbe.

 

"... Rengeteg kicsi felvételizett, ősszel ellepték a kórust és a zenekart. A téli turnéra új szólistánk Elekes András, II osztályos tanuló került. Ő lesz a juhászbojtárunk a Báránykás énekekben ."

 

Ozsváth Barbara bemondó lányunk is ezen az estén búcsúzott el a közönségtől, társaitól:

 

"Minden év októberében megújul együttesünk, felvételi vizsgával kerülnek a kis kezdők a zenekarba, kórusba. A nagyobbakat pedig elszólítja az élet, érettségi, egyetem. Szomorúan jelentem, hogy az ősz folyamán én is átadtam a mikrofont. Csodálatos élmény volt négy évig konferálni, rengeteg embernek adtam tudtára, hogy hol élünk, mit akarunk, miért dalolunk. Kívánom utódomnak, az ötödik osztályos Konrád Emőkének, hogy hűséggel, élettel teli szavai sokáig csengjenek a filikoncerteken."

 

Hangversenyünket és a 2017-es koncertévadot fergeteges tűzijáték zárta, Pápai Ferenc 140 csillagszóró-adománya révén.

 

Váratlan meglepetés volt számunkra, hogy magyar TV-csatornákon december utolsó hetében három ízben is közöltek riportot együttesünkről. Megtekinthető: itt és itt.

 

Évi eseménynaptárunkról pedig a Romániai Magyar Dalosszövetségi beszámolónkból értesülhet a kedves olvasó.

 

Boldog Új Évet kíván a Gyermekfilharmónia és Haáz Sándor karnagy!