Brüsszeli turné

Egyórás dokumentumfilm készült a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nyugat-európai turnéjáról – a premierre december 12-én került sor szentegyházasfalvi Gábor Áron Művelődési Házban. Határon innen és túl is hatalmas érdeklődés övezte a Szentegyházi Gyermekfilharmónia szeptemberi nyugat-európai hangversenykörútját. Az egy híján 30 éves Fili történelmében premiernek számít a Gyermekhangok Európáért koncertsorozat.

 

 

A rengeteg tapasztalatot jelentő turnéba a Magyar Országgyűlés és az Európai Parlament meghívására vágtak bele.

 

A körút nem csupán a Haáz Sándor karnagy által dirigált, 140 tagú csapatnak jelentett élményt, de mindazoknak, akik Budapesttől Pozsonyig láthatták, hallhatták a székelyföldi nagykövetekként emlegetett gyermekeket és megtapasztalhatták a filis hangversenyek egyedi hangulatát.

A szentegyházi muzsikusok nyugat-európai körútját a helyi és a külhoni média is figyelemmel követte. Számos beszámoló jelent meg a sajtóban: a világhálón közzétett tudósításokra és videókra több mint 30 ezren voltak kíváncsiak.

 

A mozgóképes krónika

 

Az 5000 kilométeres Nagy Utazás leghitelesebb krónikása a Lukács Csaba riporter, Szabó Mihály operatőr és Farkas Antal fotós-filmrendező hármas volt. Nyolcórányi felvételt rögzített a kamera, ebből készült a Kalandozások a Filivel című dokumentumfilm.

Farkas Antal, fotó: Lukács Csaba

 

„Eredetileg nem én lettem volna a rendező, de annyira magaménak éreztem ezt a történetet, hogy végül úgymond átvettem az irányítást. Elsősorban dokumentáltam a történéseket, de igyekeztem mindent úgy megörökíteni, hogy a nézőknek átadjam a körút hangulatát. A plusz érzelmi töltet miatt a dokumentumfilm elnevezést megtoldanám a „szubjektív" jelzővel" – mesélte Farkas útban a filmbemutató helyszíne, Szentegyháza felé.

Fotó: Farkas Antal

A szentegyházasfalvi Gábor Áron Művelődési Házban a kezdés előtt már közel száz filis gyerkőc zsibongott – a 60 perces film premierjének főszereplői most nézőkként láthatták viszont a nyugati kalandozást. A gyermekek híres fegyelmezettsége nem csak legenda: a zsivajgás mintegy varázsütésre megszűnt, amikor belépett az ajtón a Tanár bácsi, azaz Haáz Sándor karnagy és az est meghívott vendége, Kiss Antal, a Magyar Köztársaság elnökének főtanácsadója. A kórusban elhangzó „csóóóókolom" után a Haáz röviden ismertette a már ismerős „Tóni bácsi" jelenlétének apropóját.

 

„Azért repült ide, hogy elhozza nektek azt a névre szóló oklevelet, amelyet elismerésként kaptok. A film egyórás, de aki túl hosszúnak találja, az csendben ellóghat." – instruált a karnagy, majd elsötétült a terem és elkezdődött a vetítés.

 

Nagy Út – siker és kulisszatitkok

 

Indulás otthonról, érkezés haza – a helyszín azonossága fogta keretbe a Gyermekfilharmónia eddigi leghosszabb, legfáradságosabb, de ugyanakkor legizgalmasabb turnéjának mozgóképes krónikáját. A filmrendezőt dicséri, hogy a szó szerint könnyekig megható jeleneteket humoros képekkel lazította – ezt az ifjú nézősereg hol síri csenddel, hol pedig fergeteges jókedvvel díjazta.

 

A filmben megszólalnak és a filis csodát méltatják neves politikusok, egyházi képviselők, de természetesen szót kapnak a főszereplők is. A film alkotói hármasának ugyanakkor érdeme, hogy az utazás kulisszatitkaiba is belestek.

 

Részlet a filmből

Az autóbuszban alvó, a brüsszeli parlamentben a fáradságtól „elkoppanó", a magyar szót nehezen tűrő pozsonyi utcán éneklő székelyruhás filisek – megannyi, a film hangulatát meghatározó „apróság".

„Még én is meghatódtam, pedig ott voltam" - summázta elismerően bólogatva a vetítés végén Haáz tanár úr.

 

Laus et Gratia

 

Köszönet és hála. A Kodály idézet és az elismerő sorok mellett ez áll Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke által szignált, minden filisnek névre szólóan, uraknak és úrhölgyeknek kiállított oklevélen.

 

„Ne döglött halat adjatok, hanem kézfogást!" - tanította vicces szigorral parolázásra muzsikusait a dokumentumfilmet tartalmazó dvd-t osztogató Tanár bácsi.

„Még van pár dolog, amit finomítani szeretnék a filmen, az lesz a végső változat. Nagy öröm nekem, hogy láttam, a filisek, élvezték ezt a filmet, ami igazán szívügyem és épp ezért szeretném, ha valamelyik magyarországi tévéadó is bemutatná" – összegez elégedetten a rendező.

 

Turné után, turné előtt

 

Rövid, az Adventi hangversennyel kapcsolatos karnagyi útbaigazítás után kiürült a terem. „Az is jó volt, amikor...", „Láttad -e, hogy...?", „Én nem is emlékeztem arra már...", „Olyan jó volt így egybe megnézni!" – ilyen és ehhez hasonló, a filmes élménnyel kapcsolatos mondatfoszlányokat csíptünk el az oklevéllel és DVD-vel a kezükben távozó filisektől.

Sietnek haza. Másnap iskola, aztán ismét útra kelnek. A téli turné időben és helyszínben is rövidebb a nyárinál – de ez nem jelenti azt, hogy nem szívvel-lélekkel muzsikálnak. Aki erről személyesen meg akar győződni, az semmiképp se szalassza el a hangversenykörút nyitányát. Hely és idő: Székelyudvarhely, Szent Miklós – plébániatemplom, december 14, 19 óra.

 

Forrás: uh.ro, az udvarhelyi hírportál, Lázár Emese írása