Lépésenként Nyugatra

Svájci körutunkat úgy terveztük, hogy napi 4-500 km-nél többet ne utazzunk. Ennek érdekében Erdélyben, Magyarországon és Németországban állomásozunk, fellépünk, megszállunk. Összlétszámunk: 141 gyermek, 9 kísérő, 3 ellátmányos valamint 6 sofőr.

Szállításunkra két SCORPIO buszt (egyik utánfutós), valamint Gábos Jóska ZITA-buszt bérelünk. Az autóbuszokat  saját gépkocsival követi Katona Csaba vállalkozó - főszakács, vele tart két barátunk Budakesziről - ők vállalták a főzést az együttes számára (hat alkalommal).
Tizenkétnapos turnénk állomáshelyei, koncertjei, kapcsolattartói, fontosabb tudnivalói a következők:

 

 

A három autóbusz költségeit a KÜM-Budapest fedezi, egyéb szállítási költségeket és az utánfutó bérlését a MOL "Segíthetek?" Tehetségtámogató Program nyertes pályázata nyomán számítjuk kifizetni.

 

- augusztus 14. - csütörtök
- du. 4 órakor gyülekező, fél ötkor indulás a Múzeum Szállótól
- este 8 órától hangverseny Mikházán, a Csűrszínházban
- este 9-től 12-ig vacsora bográcsból, közös piknik a vásárhelyiekkel
Szervező, kapcsolattartó: Szélyes Ferenc színész , tel: 0744 394 186
- éjjeli utazás Békéscsabára

- augusztus 15.-péntek
- érkezés a békéscsabai városi strandra a reggeli órákban
- reggeli tarisznyából, pihenés, 10 órakor énekes bemutató a strandolóknak, fürdés
- 12 és 2 óra között hazaviszik a filiseket a vendégfogadó családok
- ebéd, pihenés a családoknál
- este negyed 7-kor gyülekező ünneplőben a Főtéri Római Katolikus Nagytemplomnál
- ünnepi hangverseny este 7 órától a templomban
- koncert után a családok hazaviszik fogadottjaikat, vacsora, naplóírás, alvás
Szervező, kapcsolattartó: Szigeti Antal plébános, tel: 06 20 8233 185


- augusztus 16. - szombat
- reggel fél 9-kor gyülekező, a filiseknél kis tízórai a családoktól
- 9 órakor búcsú, indulás Szombathelyre
- délután 4 órakor díszebéd, készülődés, hangolás
- este 7 órától hangverseny az Evangélikus Nagytemplomban
Szervező, kapcsolattartó: Priger Gábor, tel: 06 30 400 3490
-koncert után utazás Hegykőre
- este fél 11-kor érkezés és szállásolás családoknál Hegykőn


- augusztus 17. - vasárnap
- délelőtt szabad program, pihenés vendégfogadóinknál
- egyesek a termálfürdőt látogatják
- ebéd, pihenő, öltözés és készülődés a koncertre
- délután 6 órától hangverseny a hegykői katolikus templomban
- táncház, mulatság, mint egykoron
Szervező, kapcsolattartó: Zambó Erzsébet karnagy, tel: 06 30 259 3983


- augusztus 18. - hétfő
- 9 órakor gyülekező, majd indulás Nyugatra
- délután 3-tól 6 óráig városlátogatás: Passau
- este 7 órakor közös vacsora bográcsból Schardenbergben

- este fél 8-kor hangverseny a schardenbergi katolikus templomban
- szállásolás családoknál, tornateremben
Szervező, kapcsolattartó: dr. Gotthárd Csilla, tel: 0049 1517 15 02 064

- augusztus 19. -kedd
- reggeli a tornaterem étkezdéjében
- 9 órakor indulás Svájcba
- érkezés este 8 óra táján Bernbe
- Katonavacsora a légvédelmi bunkerben
- szállás: 106 fő a bunkerben, 54 fő Hostelben
Meghívó: Svájc Magyar Nagykövete, Nagy István úr, tel: 0041- 31 -352 28 67
Szállásszervező: Szűcs Andrea, tel: 0041-79-752-98-55


- augusztus 20. - szerda

- késői reggeli a szálláson
- 10 órától városnézés, fürdés az Aare folyóban
-ebéd tarisznyából
- délután 4 órakor rövid pihenő a szálláson
- 6 órakor bevonulás a Francia Templomba, készülés a koncertre
- este 7 órától Szent István napi ünnepi hangverseny
- koncert után közös vacsora a templomi étkezőben
Szervező, kapcsolattartó: Akócsi Sándor, tel: 0041-79-826-40-85

- augusztus 21. - csütörtök
- hosszantartó pihenő, reggeli
- déltájban indulás Lausanne-ba
- pihenés és piknik a Genfi (Lehman) tó partján
- közös ebéd bográcsból
- este fél 8-tól koncert a Lausanne-i Notre Dame du Valentin Székesegyházban
-koncert után visszautazunk Bernbe szállásainkra
- vacsora tarisznyából az autóbuszon
Szervező, kapcsolattartó: Előd Bernadette, tel: 0041-21-616-92-09

- augusztus 22. - péntek
- reggel 8 órakor pakolászás, szedelőzködés, rövid reggeli
- 9 órakor végleg elhagyjuk szállásainkat
- 11 órakor kóstolással egybekötött látogatás az Aarau-i Frey Csokoládégyárba
- délután 4 órakor ebéd bográcsból a Zürichi  Magyar Katolikus Misszió ebédlőjében
- este 7 órakor ünnepi hangverseny a Zürichi Grossmünster Katedrálisban
- este 10 óráig városnéző séta a Zürich-i Magyar Cserkészgyermekek vezetésével
- szállásolás a Zürich Nord Kanton Iskola tornatermében
Szervező, kapcsolattartó: Szántó Molnár Terézia, tel: 0041-79-254-56-57
dr. Hunyady Zoltán, tel: 0041-78-827-62-99


- augusztus 23. - szombat
-fél 8-kor átvesszük a zürichi úticsomagokat
- 8 órakor indulás kelet felé
- este 10 és 11 között megérkezünk Hegykőre
- szállás a régi családjainknál

- augusztus 24. - vasárnap
- hosszantartó pihenő, reggeli, délebéd vendéglátóinknál
- délután 2 órakor gyülekező a buszoknál, búcsúzunk
- utazás Budapest irányába Diósdra
- hangverseny a Szent István téren este 7 órától
- díszvacsora, utolsó nagy utazásunk hazafelé
Szervező, kapcsolattartó: Szabó Renáta, tel: 0036 30 403 6746

- augusztus 24. - hétfő
- érkezés a reggeli órákban Szentegyházasfaluba

 

A turnét szervezi:
Haáz Sándor zenetanár
Személyi igazolvány: HR 396659
CNP: 1551224192463
Magyar útlevél: BE 0718551
Mobil HU: 003620 3181463
Mobil RO: 0040 744 763513
Haáz Katalin
Mobil: 0049 1520 1787 580