Ismét Kanada

Nem lehet szabadulni a kanadai élményektől. Újra és újra belelapozgatunk a gyermekek útinaplóiba és százféleképpen éljük újra csodálatos utazásunkat.

 

Se vége, se hossza a lelkesedésnek. Nem is vállalkozunk arra, hogy kivesézzük a naplók alapján a minden képzeletet felülmúló nyugati kalandozásunkat. Több száz oldal anyag lenne a teljesség igénye nélkül is. Az viszont mindannyiunknak feltűnt, hogy a naplókból sugárzik a családoknál töltött élmények bejegyzése.

 

„Ezután felszálltunk a repülőre. Én Sára és Barbara mellett ültem. Sára nagyon-nagyon félt. A legtöbbször meg kellett fogjuk a kezét. Jó volt a repülőzés, mert még naplót is lehetett írni. Nem döcögött, mint a busz.”(G.B.)

 

„Ottawában a Notre Dame katedrális előtt egy szobor volt, mely egy pókot ábrázolt. A szobor mögött egy szomorú történet van. A szobor neve Anya. Készítője korán elvesztette az édesanyját, aki szövőnő volt és ezért egy pók formájában ábrázolta… A Parlament elmehetne kastélynak, a kilátás a folyóra Pazar. Ha majd megérem azt, hogy legyen pénzem elmenni Ottawába, viszem magammal anyut, mert neki is látnia kell ezt egyszer… Koncert után a nagykövet úr, egy szimpatikus ember, körbevezetett a Nagykövetségen és mesélt az ott lévő szobákról. Vacsorát is kaptunk! Ez volt az eddigi legjobb vacsorám: csirkemell, csirkecomb, rizs, brownie fagyival.” (Sz.B.)

 

 

„A Safari Parkban pont az elefántokat engedték ki hűsölni. Az elefántok fürödtek, mi énekeltünk: Egy elefánt hintázgatott egy vékonyka cérnaszálon… Utána bebuszoztuk az egész parkot…” (S.K.)

 

„Megérkeztünk Windsorba. Nagyon finom ebéddel fogadtak minket és meghallgattuk egy aranyos idős bácsi gondolatait. Zoli bácsi azt is elmondta, hogy addig nem hal meg, amíg a Fili el nem látogat Kanadába. Olyan szép beszédet mondott, hogy valószínű mindenki elérzékenyült. Zoli bácsi köszöntője után kimentünk a vízpart innenső oldaláról megnézni Amerikát. Szerintem a legszebb a Barbival közös képünk volt. Sütő Erzsike néninél laktunk négyen. Megszerettük a nénit és a kis Néró kutyát is. Jó volt otthon érezni magunkat. Másnap reggel Erzsi néni elvitt minket az áruházba, ahol mindent megfogdostunk és kipróbáltunk. Ajándékokat is kaptunk!”(Sz. O.)

 

„A mi fogadó családunk Szebenből ment ki Kanadába, az apát Zsoltnak hívták és kamionsofőr volt, az anyát Erikának. A fiú Edwin, végzett a XII. osztállyal, a lány Cintia pedig 13 éves volt…A nappaliban volt egy hatalmas plazmatévé és egy futópad, amit ki is próbáltunk. A kertben egy kisebb medence és egy trambulin. Amikor Zsolt bácsi azt mondta, hogy fürödhetünk, mert a medence melegített, már bent is voltunk. Legalább két órát fürödtünk. Még szentjánosbogarat is láttunk!” (M.É.)

 

„Újvári Laci bácsi fogadott minket, nagyon kedves volt. Sajnos a felesége két-három éve meghalt, de ott volt Adél néni a feleségének a testvére, ő segített neki. Külön szobám volt! A legjobb, hogy másnap alhattunk, amíg akartunk, mert csak 12-re kellett visszamenni. Pár nappal később visszamentünk Torontóba. Ekkor volt a felvonulás és a nagy ünnep. Énekeltünk és piros-fehér-zöld lufikkal vonultunk. Még kis kanadai tetoválásokat is kaptunk, amit én hülye módon az arcomra ragasztottam. Este a koncert előtt Saci kaparta le és maradt egy seb a helyén. Másnap, vasárnap a turné egyik legszebb napját éltük meg. Meglátogattuk a CN Towert. Fantasztikus volt a kilátás és volt egy részen egy üvegpadló, teljesen leláttunk a földre. Rémisztő volt! A torony mellett volt az akvárium, oda is bementünk. Nagyon durva volt, amikor a cápák felettünk úszkáltak ” (B.H)

 

„Londonban az ebédünk a Budapest Dining Room vendéglőben volt. Nagyon finom ételt kaptunk és a berendezés is nagyon puccos. A néni, akié az egész vendéglő, fiatal korában hasonlított Marily Monroe-ra. Ebéd alatt élő zongoraműveket hallottunk. Gyorsan átöltöztünk és mentünk egy piacra koncertezni. Nem volt hosszú, a végén egy nagyot táncoltunk. Átutaztunk a St. Patrick templomhoz, ahol nagyon jól sikerült koncertet tartottunk. A templom maga is szép volt, nagy közönség. Ajándékba mindannyian kaptunk noteszeket, pénztárcákat és fejenként 20 dollárt.” (L.M.)

 

„Józsi bácsi és Erzsike néni nem beszélgettek tökéletesen magyarul. Kicsit felejtettek az évek során, de ez érthető. Józsi bácsi azt mondta, hogy igaz, hogy ő Kanadában él, angolul beszél, de a szíve magyar. Napi szinten olvassa a magyar híreket, hallgat magyar rádiót és tud is pár magyar nótát. Mind a ketten elmesélték a gyermekkorukat, aranyosak voltak. Mondtak egy-két dolgot angolul, mert nem tudták magyarul, de mi megértettük. Józsi bácsi rá-rászólt Erzsike nénire, hogy ne beszéljen angolul: „Ezek nem tudnak angolul!” Csodás volt a szoba, ahol aludtunk, kényelmes, otthonos, saját fürdő… kész luxus. Szívesen eltöltöttem volna még itt egy pár éjszakát. Minden jó, tényleg, sőt, remek! …. megint sokáig beszélgettünk az idős házaspárral. Rengeteget, szinte mindent megtudtunk róluk. Még a szüleikről, a nagyszüleikről is. Annyira jó volt velük beszélgetni, hogy azt szavakba sem tudom foglalni. Üzentem anyunak, hogy NAGYON jó helyen vagyok és, hogy egészségügyileg is minden rendben. Ezután tente baba az extra kényelmes ágyban.” (B.D.)