Angol turné

Az öt napos angliai kiszállásunk megszervezése nagyobb munkával járt, mint bármelyik eddigi nagy turné. Talán azért, mert ez volt az első, amelyikben majdnem mindent magunk kellett eldöntsünk, előkészítsünk?

Szerencsére Ördögh Ottilia manchesteri meghívónkra mindenben lehetett számítani, gondos házigazdánk.

Az első bonyodalmunk az, hogy későn tudtuk elkezdeni a szervezkedést. Január végére derült ki a Góbé Fesztivál pontos időpontja, amelyre meghívást kaptunk, illetve vizsgázó diákjainkkal hogyan tudunk egyeztetni, kikkel számolhatunk.

Ezután az anyagi források megpályázása következett, ami végül áprilisban a MOL Új Európa Alapítvány támogatása lett.

Nehéz volt eldönteni azt is, hogy autóbuszos vagy repülős turné legyen, hiszen ehhez elsősorban árajánlatokra volt szükség. A repülő mellett döntöttünk. A jegyek beszerzésében Sebestyén István volt filisünk, bukaresti utazásiiroda vezető volt nagy segítségünkre, azonban már nem lehetett elintézni, hogy közösen, egy géppel utazzunk. Vállaltuk, hogy különböző időpontokban, különböző helyszínekre érkezve is adminisztráljuk az utazást.

A repülőtereken bérelt buszok várják a filiseket, három ötvenes csoportban érkezünk június 23-24-én.(1-es busz délben fél 2-kor érkezik Lutonból Manchesterbe, a 2-es Leedsből éjjel 1-kor, a 3-as csoport pedig szintén Lutonból éjjel fél 2 órára).

A repülőjegyek kis kézipoggyászokra szólnak, ezért a hangszereket, ruhákat, csizmákat, cipőket, a pódiumot, ételt, ajándékokat, szórólapokat és egyéb kellékekeket az utánfutós kisbuszunk szállítja. Szerencsénkre idén kaptunk ajándékba Péteriből egy VW Transportert és az Udvarhelyi Táncműhelytől kölcsönkért utánfutóval indult meg a szállítmány ma, 20-án kedd este.

Váratlan akadály volt a hangszerek, ruhák határátlépéséhez szükséges ATA kártya beszerzése, a tetemes letétdíjat Gábos Jóska segítségével tudtuk megoldani.

A kisbusz indulásáról filmecske itt. Csíki Miki és Hatos Levente vállalták a vezetést. Két napi utazás után csütörtök este a manchesteri fesztivál színpadja mellé, koncertjeink helyszínére még beparkolhatják a kellékes járművet.

A fesztivál helyszínén konyhát is béreltek, ahol Katona Csaba megfőzi a filiseknek a napi ebédet.

Az előző írásban jeleztük, hogy a honlapon rendszeresen tudósítjuk a kedves itthoniakat kalandjainkról. Utazásunkról bővebb információk itt!

Jó olvasást és imádkozást kívánunk!