Bobos koncert Gyimesben

Bármelyik filist kérdezzük a múlt szombati kiszállásunkról (2023. szeptember 16.), a Skigyimes bobpályájáról áradozik. Pedig a meghívásunk a Taste of Transylvania rendezvényre szólt, amelyet a gyimesközéploki Borospatak Múzeumfalu terén szerveztek meg második alkalommal.


A meghívónk Trucza Adorján, a székelyudvarhelyi Páva Étterem vezetője.


Nagyhírű éttermek séfjei, Michelin-csillag rangú szakácsai mutatták be a tudományukat igényes érdeklődő közönségnek.


A Gyermekfilit meghívni ebbe a közegbe merész vállalkozás volt, hiszen a kápolna melletti domboldal akusztikailag nem megfelelő. A kórus összhangzását úgy tudtuk megmenteni, hogy egy jó hangú énekesünket mindvégig a mikrofon közelében tartottuk (Hatos Emőke VI.o.).


Ráadásul az együttes látványa gyönyörű volt, a zenekarunk egységesen szólt, székük szalmabála, a kóruspódium a zöld fű, s a műsort is három nyelven konferáltuk.(Emőke, Réka, Krisztián) Egyórás előadásunkba összeválogattuk a Fili dalkészletéből azokat a nótákat, amelyekben étel, ital, főzőkellékek szerepeltek.


Ily módon háláltuk meg "gasztronómiai" dalcsokrainkkal a hangversenyünket megelőző bobpálya-kalandot és a finom ebédet.


Egyéb gyimesi kalandban is részesítettek minket a szervezők: a helyszínre kizárólag lovas szekerekkel lehetett feljutni és visszajönni a buszokhoz. A 15 szekér filisnép nótázva utazott. Megelőlegeztük az októberi huszárhadjáratunk hangulatát!


Köszönjük, Páva!


A szervezők, valamint Katona Szabolcs és Tókos Attila képeit nézegessétek itt! Kisvideó is készült, itt látható!