Boldog új évet! Fili 40

Lezártuk a 2021 évet. Nem volt derűs történet, de lehetett volna rosszabb is. Az Óévzáró hangverseny folyamán a történésekről hűen beszámolt Konrád Emőke bemondónőnk. A filmfelvétel a összegző koncertről megtekinthető itt és itt. Farkas Antal készítette. A Fili rengeteg újévköszöntő üdvözletet kapott. E sorokkal köszönjük meg mindannyiuknak szives jókívánságaikat, gondolataikat. Isten áldja! Visegrádi históriás énekesünk különleges jókívánságát és beszámolóját megtekintheted itt.

 

 

 

FILI 40

Az idei év legnagyobb kihívása az együttesünk kerek évfordulós ünnepe. Mint mindig, ezúttal is a Filinapok koncertsorozatával szeretnénk ünnepelni május 5-9 időszakban. A szokásos csemeteültetés, főzőverseny, kirándulás mellett a Gyermekfilhamónia elmúlt időszakának jeles közösségeit számítottuk egy-egy esti koncerten színpadra állítani. A négy évtized négy generációjának kórus és zenekara különböző repertoárokkal örvendezteti meg közönségét. Az előadók néhai Filitagok, akik vállalják a fellépést ez alkalommal. Bejelentkezésük, a próbákon és előadáson való vállalásuk érdekében úgy döntöttünk, hogy jelentkezési űrlapot indítunk el, továbbá követhetőek lesznek általános tudnivalók, hírek, próbarendek és a filinapi útbaigazítások. Mindezeket (hamarosan) a honlapunk jobb linksor tetején lévő FILI40 részben érheted és olvashatod el.


FIGYELEM máris két fontos hír:

1. Minden régi Filist várunk rövid megbeszélésre, egyeztetésre 2022. január 15-én, szombat délután 6 órától a Gábor Áron Művelődési Házba.

2. Kérjük töltsétek ki a következő űrlapot a Fili adatbázisának pontosítása érdekében.