Cziripelő: 10-es

Idei virtuális ciriplésünk nemcsak azért 10-es, mert mindkét település döntős gyermekei kiválóan - tízesre - szerepeltek, hanem azért is, mert ez a tizedik alkalommal szervezett Nyíregyháza - Szentegyháza vetélkedő.

Megtörtént az előválogatás, miután most, november 7-én, szombat délután 6 órakor (Nyíregyházán 5 órától) végre megtekintheti a világ a csodás gyermektehetségeket.

Eddigi vetélkedőinken szereplő gyermekek általában váltva szerepeltek nemcsak műfajilag, hanem a helységet illetőleg is.

A mai közel egy órás felvételen azonban két különálló részben, először a nyíregyháziak, azt követően pedig a szentegyházi gyermekek mutatkoznak be.


A két gyermekcsapat között az a különbség, hogy az egyik jobb, mint a másik.

Szegény zsűri! Megköszönnénk, hogyha közönségszavazattal besegítenének a bírálásba, és kiválasztottjaik nevét, erényeit az erre a célra készített értékelő űrlapokon jeleznék:

Nyíregyházi értékelő


Szentegyházi értékelő

Egyéb észrevételeket, hibákat pedig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címekre várunk mindannyiunk épülésére.

Várhatólag tíz napon belül jelenik meg az értékelő a honlapunkon.

Kezdődjék a mese: Hol volt, hol nem volt... (katt)