Dalos családok

Pár nappal a farsang lejárta után, március 5-én szervezzük hagyományos Homoródmenti Népdalvetélkedőnket. A verseny lefolyása hasonlatos lesz az eddigiekhez. Ez évben egy-egy csoport színpadi jelenlétét 25 percre korlátozzuk.

Szentegyházasfaluban már 4 hete zajlanak a próbák, "családunk"  hétfő esténként találkozik. Erről a Katona Szabolcs által készített fotókat megnézhetitek itt!

A vetélkedőnk díjazottjai a Székelyföldi népdalos megmérettetésre jelentkezhetnek, valamint értékes jutalomban részesíti Őket a Gyermekfilharmónia.

Találkozónk végén minden résztvevő emléklapot és fénykép-hanganyaggal CD lemezt kap kézhez.

 

PROGRAM:

8:30 - 9 óra - a résztvevők bejelentkezése, bemutatkozása, sorshúzás (sorrend megállapítására)

9 - 13 óra - homoródmenti falvak dalosainak megmérettetése

13 - 14 óra - más vidékről érkezettek versenye

14 - 15 óra - közös ebéd, ezalatt:

15 óra - eredményhirdetés, díjátadás, kiértékelés

16 - 22 óra - közös éneklés, beszélgetés

 

 

VERSENYSZABÁLYZAT:

 

1. Helységenként 4 x 2 dalos jelentkezhet, minden korosztályban (kisgyermek 7-12 év, ifjú 12-20 év, felnőtt 20-60, idős 60-100 év). A fellépők számán a helyi adottságok szerint változtathatnak a vezetők.

 

2. Vetélkedőinken a települések énekesei CSALÁD-ként kell megjelenjenek! Kérjük az irányítókat, lehetőségük szerint minden korosztályt képviseltessenek a berendezett színpadon, még ha külön előadóként nem szerepeltetik is!

 

3. A faluközösség (család) teljes fellépési ideje legtöbb 25 perc lehet.

 

4. A népdalénekesek versenylapot készítenek. Az ezen feltüntetett énekekből az első az V. és VI. Törpe Daloskönyvből választott ének kell legyen, egyet pedig a bírálóbizottság kérésére dalol el a versenyző. Versenylapjukon a gyermekek - ifjak 10, felnőttek 6, öregek 5 népdalcímet jelöljenek, lehetőleg településük régi dalaiból.

 

5. Az idei vetélkedőnkön az V., VI. Daloskönyveink átismétlését tűztük ki célul, ezért a versenydalokat onnan is válogassátok. A versenylapon pedig lehet egyéb is. Könyvecskéket szívesen juttatunk minden énekes család részére a megfelelő számban!

 

6. A települések énekeseinek fellépési sorrendjét sorshúzással döntjük el.

 

7. A benevezett településről jelentkező énekesek közösen ülnek be a színpadra, onnan vezetőjük által meghatározott sorrendben állnak fel énekelni. A versenyzők fellépései közötti szüneteket csoportos énekekkel tölthetik ki.

 

Kérjük megerősíteni a részvételi szándékot az alább feltüntetett telefonszámok valamelyikén február 24-ig, csütörtökig:

Gyermekfilharmónia, Haáz Sándor - +4 0744 763 513, Szabó Enikő 0740 342 167 és Gábor Áron Műv. Ház, György László - 0742 303 475

 

8. A vezetők hozzák magukkal a névsort.

 

A zsűri külön pontozza és díjazza a hiteles családi összképet (férfi, nő, gyerekek- minden korosztályból) és az eredeti helyi népviseletet.

 

DÍJAZÁS:

- A bírálóbizottság korosztályonként állapítja meg a díjakat.

- Az elbírálásnál figyelembe vesszük az előadott népdalok eredetiségét, hiteles előadásmódját, a népviseletet, hajviseletet.

- A vetélkedőn elhangzott énekeket rögzítjük, az előadásról fényképek készülnek. A hang- és képfelvételekből a kiértékelés után minden csoportot részesítünk. (DVD)

- A csoportoknak ételt, italt,- bőséges ebédet biztosítunk.