Díszkert

A Filitelken, a napközi háta mögött, botanikus kertet szeretnénk létrehozni.

A földrész közepébe még az ősz folyamán egy látvány-tavacska számára jókora gödröt ásattunk, ez most tavaszra meg is telt vízzel. A filitó körül változatos zöldövezetet telepítünk. Ennek érdekében minden filitagot arra kértem, hogy a kijelölt helyekre saját kezűleg ültessen egy díszfát vagy gyümölcsfát. Vagy díszcserjét, bokrot.

Az ültetés első időszaka március 23., szombat de. 10 órától 12 óráig tartott.

A kiásott csemetéket a filisek maguk hozták, elültetésüket is ők végezték, majd a növényre egy cédulát köttek saját nevükkel.

Sok szülő elkísérte csemetéjét, segített az ültetésben is. A megjelent filisek névsora 64 fő, többen két-három ültetni-valót is hoztak, így a tanösvényünk több mint 100 bokrot, csemetét tartalmaz.

A címkék listájáról mindenki elképzelheti, hogy 5-10 év múlva milyen látványos helyre lehet majd kirándulni.

A botanikus kertünket hamarosan kerítéssel is óvni szeretnénk.

KÉPTÁR