Fáshét



1. Április utolsó napjaiban jöttünk rá, hogy a dögunalmas vírusállapot idején egyetlen normális dolgot érdemes cselekedni: fát ültetni. A faültetés mezőgazdasági munka címen kimagyarázható a rend ébereinek, elfogadják.


Így született meg a Művelődési Házzal szembeni járda és parkoló közötti sáv zöld övezete.  Hét különböző díszfát képzeltünk oda, mindenikük más-más féle. Egy udvarhelyi cégtől sikerült bevásárolni, majd önkormányzati segítséggel elültetni ezeket. Mihály Attila kertész is segített. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a sorban kanadai juhar is szerepeljen annak emlékére, hogy három évvel ezelőtt ilyenkor állítottuk be életünket a nagy utazásra.(Egy kattintással elolvashatók a hétfák nevei) A fákat védő rudakra ismertető táblácskákat számítunk kihelyezni. Képek itt!


Ez idő alatt a szentkeresztbányai iskola előtt is alapos parkosítás folyt, településünk virágos hordói, utcai virágtartói is megteltek árvácskákkal. A Művelődési Ház  oldalsó bejáratánál egész sor fenyőcsemete került a földbe, fenyősövény lesz belőle.


2. A Filicsemetekertbe nemrég beszerelt  vízvezetéknek köszönhetően rendszeresen locsolunk,  a március végén ültetett nyíregyházi facsemetéink (éger, juhar) mind megfogantak. A filis botanikus kert is gazdagodott 13 fácskával. (filmfelvétel itt)


3. Szentegyháza újdonsült közbirtokossága pályázatot nyert 50 ezer csemete elültetésére. A Madarasi Hargitára vezető út mentén a széldöntés kitermelését is elvégezték, megtörtént a takarítás, az ültetési folyamatban a Fili is részt kívánt venni. Április utolsó napjára vonultunk ki a Gyermekfilharmónia részéről 31-en ültetni. A covid-börtön után csodálatos felfrissülés volt ez a nap. Képek itt.


Előzetesként bejelentjük, hogy a közelgő Filharmónia Napok helyett filmrészleteket fogunk közzétenni az elmúlt évek sikeres rendezvényeiből. A retro Filinapok képsoraival Keresztes Pál operatőr kedveskedik.