Az angol turnénkról hetekig lehetne írni, főleg az utazás, étkezés, szállás előkészítésének szövevényes szerveződéséről, koncertjeink tanulságairól. A legnagyobb élményeink a közös sétáink voltak.
Manchester :
A sétánkat vasárnap a központi Katedrálisban kezdtük. Ez a templom 1000 éves, jellegzetes négyszögű tornyát a fesztiválszínpadtól végig csodálhattuk. Vasárnap lévén szívesen léptünk be, ültünk le, énekeltük el hálaadó nótáinkat. A plébános köszöntött angol nyelven, amit Judit, a manchesteri cserkészparancsnok, sétavezetőnk fordított.
Lőrincz Csaba megcsodálta a hatalmas modern templomi orgonát, a gyermekek a templomi padok szószékek cikornyás faragványait fényképezték. A hatalmas templom közepében egy szűkebb templombelső is ki volt alakítva, érdekes átjárás, séta lehetőség. Sorbaálltunk és a másik belvárosi katedrálishoz vezetett utunk. Az jóval kisebb volt és újabb.
Megtudtuk, hogy Manchester Anglia egyik legnagyobb ipari városa volt, elsősorban gyapotfeldolgozása, lengyárai révén gazdagodott meg. Ekkor épült ez a templom is, a gyárnegyed pedig köréje telepedett. A szorgalmukról híres manchestriek jelképe pedig a méhecske lett.
A méhecske emblémát kulcstartón, hűtőmágnesen, sőt még a szemeteskukán is láthattuk.
A Piccadilly Park felé sétált a fehérsapkás gyermeksor, ott egy autóbusz állomás, villamos csomópont körül zúgott a városi forgalom. Egy emléktárgyüzletben mindenki bevásárolt és a sétálóutcán tértünk haza a szállóba. A sétálóutca a különféle színű és díszítésű népség gyűjtőhelye, volt ott minden: botoxos csinibabák, tetovált ficsúrok, néger zenészek, szende kínaiak. A burkák alatt vajon kik lehettek?
London:
Utolsó angliai napunkon a Travelodge szállót elhagyva metróval utaztunk a londoni belvárosba. Csomagjainkat a Liszt Ferenc Magyar Házhoz tettük le, végre zsebrevágott kézzel sétálhattunk kedvünkre. A londoni sétánk a Trafalgar utcai Magyar Házból indult.
Az oroszlános tér sarkában egy zűrzavaros utca járdaszigetén házigazdáink kérésére énekelt a Fili, erről film is készült. Vicces volt, hogy a Tavaszi szél dallamára veterán autófelvonulás zajlott körülöttünk. A csapat a Downing Street sugárúton vonult végig turisták tömegével. A legnagyobb csoport a királynő lovardája előtt ácsorgott, várták az őrségváltást. Ezt mi is megnézhettük.
Barczán még életében nem látott kopaszra nyírt, bepúderezett lovakat, rajtuk szerecsen gárdistával.
A minsztériumok bejáratai előtt láttunk fontoskodó küldöttségeket, biztonsági őrök tömkelegét, aztán a Westminster, a parlament és a Big Ben lenyűgöző látványa jelezte, hogy a városközpontban vagyunk. Egy kihelyezett rajz órába is belebotlottunk, néger kisisklások a Big Bent kellett lerajzolják. "Nálunk is volt ilyen rajz óra, csak mi a Kultúrházat kellett a pályáról papírra vigyük." - említette Dóra. Fél km-rel arrébb a királyi parkba tévedtünk, a tó partján Boglárka egy récének eldalolta a Kis kacsa fürdik éneket. A park vaskapuja annyira díszes volt, hogy kellett ott egy csoportképet készítsünk. A Buckingham palota kerítésére tapadva fürkésztük, vajon a király integet-e egyet a Filinek. Nem így történt. Jutalmul énekeltünk egyet: "Károly bácsi, Károly bácsi, keljen fel, keljen fel!...."
Zsazsi néni elmondta, hogy a piros színű út a király tulajdona, ezen távoztunk a palotától árnyas ligeteken vissza a magyar zászlós Liszt Ferenc Házhoz. Hosszú, fehér sor volt.
Pompás ebéd várt a kisterem színpadán: Made in Ambrus Mónika...hát még a házikenyér, citromos szelet és itókák! Mónikát a reptéren is emlegettük az esti órákban. Azok a szendvicsek!
