Isten éltessen, Tibi!

Így köszöntötte Molnár Tibort, Szentegyháza polgármesterét a Fili vezérkara, a gyermekek pedig vígan énekelték: „Sok születésnapokat vígan megélhess!”. A mai, 2019. október 16-i nap az agyagfalvi országgyűlés 171. évfordulójának jegyében zajlott. A Filisek és a helyi huszárjaink Agyagfalvára utaztunk a nagy eseményre, ahol nagyon szép közösségi emlékházavatással egybekötött ünnepségen énekeltünk. Majdnem nyári napsütés lelkesítette csapatunkat, műsorunkban a huszárokkal közösen énekelt katonadalaink és a himnuszok szerepeltek. Mindez alatt, a dalokkal váltva neves elöljárók, politikusok beszédeit hallgatattuk az agyagfalvi esemény fontosságáról az emlékhely rendeltetéséről, létrejöttéről. Több éves munka után készült el az az épület, amelyet ma avattunk, melyben a 48-as események kiállítása és vetített képes előadásai láthatók. A történelmi egyházak képviselői áldották meg az épületet, a Filit és a huszárokat is, akik ezúttal is jól teljesítettek.

Katona Szabolcs fotóit itt láthatjátok.

Bővebb beszámoló a fili.hu társhonlapunkon.

Videó a Székelyföld Napok szerkesztésében itt.

Nyitókép: Fülöp Lóránt, Székelyhon.ro