Let's sing in England!

Évek óta várjuk az angliai hangversenykörút valóságát, úgy néz ki, idén megadatott. Egy hét múlva, június 23-án indulunk!

Több, mint négy hónapja tervezgetjük, alakítjuk az elképzeléseinket, amiben volt A,B,C terv (autóbuszos utazás, repülős-buszos utazás, stb), míg végül megszületett a végső elképzelés. A Gyermekfili repülővel fog utazni, a felszerelést (ruhák, hangszerek, élelem) az utánfutós kisbuszunk viszi, Angliai közlekedésünk pedig helyi bérelt buszokkal történik. A gyermekek és kísérőik szállása Manchesterben és Londonban a Travelodge szállókban lesz.


A meghívónk a Manchesteri Góbé Fest - Székelyfesztivál - , amelynek megálmodója és több éve szervezője Ördögh Ottilia, Székelyföldről kitelepedett honfitársunk, fesztiválszervező, vállalkozó.

A fesztivál időpontja június 23-24-25. , lényege a székelyföldi értékek angliai bemutatása.


A három napos rendezvény második és harmadik napján lépünk fel: június 24-én, szombaton délután magyar közönség előtt, 25-én pedig különböző népek műsorfolyamában kapunk helyet, szintén délután 5 órától.

A hétfői napon Londonba utazunk autóbuszokkal, ünnepi hangversenyünk a St. Johns Square koncerttermében lesz este 7 órától. Erre az alkalomra III. Károly királyt is meghívtuk.

27-én, kedden egy kiadós londoni séta után szállunk repülőre és szerda hajnalra érkezünk haza.


Utazásunk anyagi támogatója a MOL Új Európa Alapítvány, meghívó-szervező Ördögh Ottilia, társszervező a Gyerekfiliért Alapítvány - Budapest, valamint a Londoni Magyar Nagykövetség. Segítségünkre vannak volt filiseink, akik Angliában élnek, rokonok, barátok.


A Gyermekfilharmóniát kísérő felnőttek sorában Farkas Anti filmes és egy budapesti szerkesztőnő is jelen lesz. Ők készítenek és küldenek napi rendszerességgel beszámolókat, híradásokat manchesteri és londoni kalandjainkról.

Köszönjük a szervezőknek a meghívást, a támogatóinknak a felpártolást, az itthoniaknak pedig az értünk mondott imákat.