Megérkezett!

Február elejei meglepetéseink: megérkezett a tél hóval-faggyal, a farsangi bálok sora, valamint a Fili40 régvárt ajándéka. A VW kisbusz! Péteriből febr. 3-án, péntek este négyen érkeztek az ajándék-kocsival. Három napos látogatásuk szerencsésen egybeesett a Szentegyházi Disznótor rendezvényünkkel, amire módfelett kíváncsiak voltak.

Péteriben is vannak böllérnapok, de jóval egyszerűbb, egy-két disznót vágnak, inkább bemutató jelleggel - tudtuk meg Szilárd képviselő úrtól. Így tehát csodálkozva nézték az itteni felhajtást, noha idén "csak" 10 disznó lelte halálát a Filiréten. (A tavaly 16 áldozat volt!) A feldolgozás, az elbírálás, a díjazás mind-mind megcsodálni való. A filisek idén is malacokról daloltak, a délutáni Csűrkaland látogatás valamint az esti nótázás bőségessé tette a nap élményeit. Vendégeink marékszámra vásárolták a tombolát, de a kisorsolt malacok végülis nem nekik jutottak, noha feltett szándékuk volt azoknak jövő ilyenkori feláldozása péteri módra. A harmadik tomboladíj egy torta azonban náluk lelt gazdára. Ezt Vízi Valéria polgármester asszony a vasárnapi kisbusz-koncerten a februárban született filisek számára osztotta szét. 16 szelet!

 

A vasárnapi misét követően rövid hangversenyünkre hívtuk a szülőket, érdeklődőket, majd a helyi plébános úr áldása szállt a 9 személyes járgányra. Az átadási jelenetre még a nap is kíváncsi volt!

A hétfő reggeli búcsúzás alkalmával megüzentük a péteri falugondnoknak: jó gazdái leszünk az ajándék buszocskának. Péteri községgel régóta tart a kapcsolatunk. A Gadácsi ikrek jártak onnan filire, majd Katona Csaba lánya találta meg otthonát a közel 3000 fős faluban. Kanadai turnénk indulási és érkezési támaszpontja volt Péteri 2017-ben, a repülőtér közelsége okán. Akkor ismertük meg Vizi Valéria Polgármester asszonyt is, akivel létrejött az ajándékozás gondolata a Fili számára. A kisbusz-program a Magyar Kormány kezdeményezésére indult, több székelyföldi egyesületet, alapítványt ért hasonló hasznos adomány.

Köszönjük Péteri! Köszönjük Magyar Kormány!

KÉPEK ITT!