Nyolc hónap után

Mindenki számára sokat jelentett az augusztus 21-i fellépésünk. December 30. óta nem állt színpadra a Fili, kérdéses volt, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e még a megmérettetésre.


A filipróbákhoz is merészség kellett, de nem a kovid miatt féltünk, hanem a kapcsolódó kovid-vadászoktól. Összesen 4-5 kóruspróbával sikerült a bemutatóra előkészített Highland Cathedral skót nemzeti dalunkat betanulni, a műsor többi énekét átismételni. A kórust feldarabolva, kis csoportokban zajlottak a próbák, az összeéneklésre pedig megfelelő terep volt a filicsűr előtti rét. A fúvósokkal Elekes István, Németországban tevékenykedő karmester szerdánként találkozott, a vonós csapat is hol hétfőn, hol szerdán gyakorolt.


A felkészülés csodáját a kevés hiányzó és a páratlan lelkesedés adta. A Huntanya-koncert sikerre volt ítélve. Igaz, hogy az időjárás miatt Szent István napról augusztus 21-re toltuk, az ünnep hangulata megmaradt. Nagy közönség, számos érdeklődő előtt énekelhettünk.


A koncertről képeket itt és itt, a videofelvételt pedig itt tekinthetnek meg.


Kihasználtuk az alkalmat és a koncert közben időt szakítottunk a Virágos porták idei nyerteseinek díjazására. Elekes Izolda gyönyörű plakettjeit vették át összesen nyolcan. Ilyen plaketteket!!


Az előadókat is jutalmaztuk: minden filisnek ajándékoztunk egy-egy kék selyemkendőt (szájmaszk helyett), valamint Béres-cseppet (hogy ne kelljen szájmaszkot viselni). A 150 selyemkendő Budapestről érkezett a Filiért Alapítvány jóvoltából, alapfestése itthon történt, a jelvények Fenyéden kerültek rá. Képek itt. A Béres-cseppeket jutányos áron szereztük be, ebben Filip Letti volt nagy segítségünkre.


A Huntanya drónfelvételes koncertfilmje nagy hírnévnek örvendett, több mint 30 ezres megtekintése is bizonyítja, hogy a filikoncertre szükség van. Kell a nóta...