Összetartozás itthon

Trianon napján, június 4-én, kora délelőtt ünnepeltük az Összetartozás Napját. A kicsimisére nemcsak Szentegyházasfalu és Szentkeresztbánya apraja-nagyja jött el, hanem két csapat vendég fiatal is. Kárpát-medencei diákok, mindenféle nemzetiségűek, valamint a Pécsi Nagy Lajos Gimnázium bőséges néprajz osztálya.


Büszkénk voltunk arra, hogy Soltész Miklós államtitkár úr személyesen tiszteletét tette a 9 órási kicsimisén, valamint az ezt követő ünnepi filihangversenyen. Részünkről a hagyományőrző huszárbandérium és Lőrincz Csaba polgármester is jelen voltak.


Farkas Anti kisfilmjén ide kattintva megnézhetitek. A Ezen meghallgatható az államtitkár úr ünnepi beszéde is, valamint két éretlenke filis ének.


A közönség soraiban helyet foglaló diákok mellett a filis szülők is jelen voltak.


Rövid koncertünk után a közelgő angol turnénkkal kapcsolatos tudnivalókról is szó esett. Abban is megegyeztünk gyermekekkel, szülőkkel egyaránt, hogy a tanügyi sztrájk idejét kihasználva zenekari- és kórus próbákra sort kerítünk.


Ugyancsak összetartozás napi esemény volt III. Károly angol király meghívójának elkészítése. Ennek átadására másnap Zalánpatakon került sor. Vele is összetartozunk!