Pálosok és Filisek

"A Pálosok vándorkiállítás kapcsán fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy egy "Isten hozott" gesztussal fogadjuk a rendet. Már tíz éve vannak jelen Hargitafürdőn, de most jött el az alkalom, hogy megmutassuk a rend iránti megbecsülésünket.

Helyi értékékkel mentünk eléjük: a szentegyházi Gyermekfilharmónia koncert ajándékával, valamint a székelyföldi fiatal képzőművészek alkotásaival, hogy támogassuk az épülő kolostor ügyet.

Isten dicsőségére egy szép, lélekemelő előadásban lehetett része a helyi, a csíkszeredából és távolabbról érkező hallgatóságnak. A templomépítés ügyét szívén viselő nép/ közösség vagyunk, erről tett tanúbizonyságot a Fili! Köszönöm."

 

Bíró Juci és Tankó Ági régi filiseink meghívására utazott a Gyerekfili 2023. február 19-én Székelyudvarhelyre.

A Szent Miklós templomban énekeltünk a pálos kolostor építésének sikere érdekében. Koncertünk délután négy órakor kezdődött, egyórás műsorunkban a templomi dalaink mellett olyan énekek előadására is sor került, amelyek jó pár éve "pihentek": a Hej, búra termett idő és a Három tréfás dal.

Utoljára ebben a templomban 12 évvel ezelőtt az adventi műsorunkkal léptünk fel, majd indultunk tovább a téli turnénkra. Kedves ismerősünk köszöntött, Márton József főesperes úr, akivel Borszéken volt alkalmunk a 2021-es advent alkalmával együtt muzsikálni.

A hangverseny nótaszüneteiben Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója és Bátor Botond pálos rendfőnök is beszédet mondtak. A képaukción megkínáltak süteménnyel, innivalóval és három filisünk képadományban részesült. Ez a kiszállás az ajándék-kisbuszunk első útját is jelentette: a pódiumkellékeket szállítottuk vele.

KÉPTÁR - Katona Szabolcs