Parádés hangversenyek

Nincs meghatóbb ajándék a világon, mint egy gyermek látványa, aki JÓ AKAR LENNI!

Talán ez adta a pünkösdi hangversenyeink bűvöletét. A tapsokból és a lelkesedésből mértük le, hogy a közönségnek is bejött. Megszoktuk, hogy a pünkösdi koncertjeink nagy népszerűségnek örvendenek, sok ember számára - legyen az hazai, vagy vendég - egy ideje már a pünkösdi búcsú a Fili hangversenyével lesz teljes. Idén nem kellett szégyenkeznünk.

A vasárnap esti tömeget szemlélve döntöttük el, hogy jövőre az eseménynek nagyobb helyszínt biztosítunk: szabadtér vagy soprtcsarnok.

A pünkösdi búcsú minden szempontból sikeres volt: gyönyörű idő, békés zarándokok, egyszerű és emberi lelki útravalók a prédikációkban.

A Gyermekfili 175 főre duzzadt létszáma, fegyelme és hozzáállása, jósága mögött az angol turnéra való készülődés izgalma izzik. Igen, most már biztos: június 23-án repülafili Manchesterbe, majd Londonból haza.

Minderről a következőkben részletesen írunk, de addig is nézzétek meg a pünkösdi filiképeket itt. (Katona Szabi kattintott)