Székelyfesztivál - Filidíj

Villámlátogatásra utaztunk május 10-11-én, a Filinapokat követő hétvégén. Meghívásunk az V. Székely Fesztiválra szólt, mi képviseltük Hargita hegyalját Udvarhelyszékről.

Első fellépésünk Máréfalván volt, ahol legutoljára a néhai Kovács Piroska néni díjazásán énekeltünk. Éjszakai utazásunk a Népligetnél ért révbe, a Filisek rokonokhoz, dunakeszi és budakeszi ismerősökhöz szállásolódtak kettesével. Késő délutáni hangversenyünk a Millenáris szabadtéri színpadán kapott helyet.

A rengeteg néző, Fili-rajongó az együttes díjazását is megtapsolhatta. A Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat Mádl Dalma asszony és Kövér László házelnök úr nyújtotta át, köszöntő beszédükben meleg szavakkal méltatták a Filit. Az együttes tagjainak ünnepi hangulatát csak fokozta, hogy az itthon hitvány, esős időjárásból kimenekülhettünk a gyönyörű budapesti nyárba.

Rengeteg ismerős, rokon, barát örvendezett velünk együtt az eseménynek, a magas kitűntetésnek. Mindannyiukat vendégül láttuk Katona Csaba kondérjánál egy adag gyepűi gulyásra. Az sem járt rosszul, aki a csíkszeredai Hargita Együttes Góbé farsang előadását végignézte. Remek este volt!

A Gondviselés másnap sem hagyott el, minden gyermek hiánytalanul előkerült, szerencsés utazással hazaérkeztünk! ... és itt még nincs vége a történetnek.

Velünk tartott egy öt tagú TV-stáb , akik a Múzeum Szállóban leltek otthonra, öt napig a zeneórákat, hangszerórákat, iskolánkat, Csűrkalandparkot és minden Filivel kapcsolatos eseményt megörökítettek.

Filifilm készül, a Duna TV közvetíti a nyár folyamán.

 

Utazásunkat a Hagyományőrző Forrásközpont támogatta, a gyermekek jólétét a fogadó családok biztosították.

KÉPTÁR

CIKK a www.fili.hu-ról.

Magyari Tekla összeállítása.