Itthon, Geresdlakon

Tegnap sok csúszással, késve érkeztünk meg Geresdlakra.

A csúszás egyik oka a székelyruha. A nagy melegben tartott koncert után a fellépő ruhákat nem tudjuk azonnal bezsákolni. Ez történt Végváron is. A hangverseny után az iskolában hagytuk kiterítetve a ruhákat és indulás előtt, másnap reggel pakoltuk be az utánfutóba.

A másik ok a mindig kötelező pihenőidő az autóbuszoknak – még rövidebb távon is.

Egy szó, mint száz: rohammunka volt a geresdlaki érkezésünk, viszont a gyermekek az ismerős arcokat, a fogadó családokat látva óriási lelkesedéssel teltek fel és talán a turnénk legjobb koncertjét tartottuk.

A végvári koncert hibáiból tanulva a zenekar és a kórus is remekül teljesített - 9,80-ra. Mindenki el volt csodálkozva a műsor tisztaságán és pontosságán.

A nagy hőség ellenére a gyermekek jól teljesítettek. Így kellett ez legyen, hiszen nemcsak a fogadó családok, a település elöljárói voltak jelen, hanem az új kenyér szentelésének ünnepét is a mai napon tartották. Hangversenyünket  Potápi Árpád János államtitkár úr is megtisztelte jelenlétével. Ő először a Gyermekfilit 13 évvel ezelőtt csodálta meg a brüsszeli turnénk bécsi állomásán s annak ellenére, hogy igyekezett, teendői sürgették,  végigmaradt a koncerten.  Ez is egy dicséret!

(Holnaptól templomi hangversenyekre kerül sor, így talán könnyebb, egyszerűbb lesz a tisztaságra, az előadás minőségére figyelni.)

Este, a sötétben történt a családokhoz való osztás, a buszokból való kipakolás, nagy volt a káosz, de túléltük. A Zita busz azokkal a gyermekekkel, akik nem kerülhettek Geresdlakon szállásra, Pécsváradra utazott. Éjfélre mindenki családra talált, ágyba került.

Holnap 10 órás indulás Pécsváradra, addig hosszú reggeli nyújtózkodás. Ránk fér!

Pécsváradon Katona Csaba főz, a kolléganők is segédkeznek a munkában.

Programban: várlátogatás, városnézés, szabadtéri ebéd, este 7-től koncert. A geresdlakiak szereplés után rögtön ’’hazamennek’’, a pécsváradi lakóknak egy nótaest lesz megengedve.

Képek itt!