Szentegyházi festőikola
10 éves a KISTELEKI MŰVÉSZTÁBOR SZENTEGYHÁZÁN [2010-07-06 21:50:22]
2010 július 9-én pénteken 19 órai kezdettel festészeti kiállítást szervez a Gyermekfilharmónia Alapítvány a székelyudvarhelyi Művelődési Ház Oszlopos termében.
A kiállításon látható képek egy része a Hargita alji tájakat, másik része pedig az otthonról hozott, kisteleki hangulatot varázsolják az Oszlopos terem falaira.
A székelyudvarhelyi kiállítás tisztelgés a 10 éves művésztábor alkotói előtt.
A tárlatot július 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
2001-ben hozta létre Szombathelyi Árpád kisteleki festőművész és Barta András szegedi szobrászművész -akik az ötletet adták és a tábort szervezik -, valamint Haáz Sándor a Fili karnagya - aki a helyet és a programokat biztosítja.
Szentegyházasfaluban kétszeresen sikeres a Művésztábor. Egyfelől a település életét pezsdítik meg a tábor ideje alatt másfelől pedig egy örök tárlat számára legsikeresebb alkotásaikat ellenérték nélkül hagyják a Gyermekfilharmóniának. Jelenleg több mint 30 bekeretezett kép teszi otthonossá a Múzeum Szálló ebédlőjét és folyosóját.
A szabadiskola helyszíne: a szetegyházai Tanulók Háza és a Filiház.
A szabadiskola résztvevői: - magyarországi amatőr valamint hivatásos festők és grafikusok.
- a jövőben számítunk anyaországon kívül élő résztvevőkre is.
A tábor rendszeresen visszatérő alkotói:
Balló Andrea - rajztanár
Barta András - szobrászművész
Barta Bori - műv. középiskolás
Barta Gergő - műv. középiskolás
Bartáné Papp Andrea - rajztanár
Bereczki Ágnes - amatőr festő
Bitó György - népi iparművész - fafaragó
Chouhramany Sengsavane - műv. középiskolás
Csobán András - festőművész
Erdei Viola - műv. középiskolás
Faddi Julianna - amatőr festő
Farkas Gergő - műv. középiskolás
Graáf Anikó - amatőr festő
Hajdú Zsanett -rajztanár
Hegyi Mária - naiv festő
Héjjas Dóra - műv. középiskolás
Hódi Katalin - amatőr festő
Jójárt Rozália - népi iparművész
Lindl Erika - amatőr festő
Majoros László - amatőr festő
Makra Laura - rajztanár
Megyeri Horváth Gábor - festőművész
Mészáros György - amatőr festő
Mészáros Rudolf - amatőr festő
Mucsiné Varga Anikó - festő
Répási Jánosné - népi iparművész
Somfai Lászlóné - rajztanár
Szántó Laura - műv. középiskolás
Szombathelyi Ágnes - rajztanár
Szombathelyi Árpád - festőművész
Tarcsai Béla - amatőr festő-grafikus
Terdik Szilvia -amatőr festő
Tómusz Katalin - műv. középiskolás
Varga Zoltán - grafikus
Vas Terézia - rajztanár
Vass Ágnes - amatőr festő
Képek és festmények a táborok életéből: rendezés alatt (a korábbi honlapunkról hamarosan átvesszük, újrarendezzük)
Festmények: ...
Életképek:...
Programok: - napi rendszerességű szakmai munka, szakmai értékelések, zárókiállítás, kisteleki erdélyi tárlat, erdélyi kirándulások a táborozás ideje alatt és résztvétel a Fili programjain.
A tábor ideje: - rendszeresen június utolsó és július első hetében.
Elérhetőségek: - Gyermekfilharmónia, Haáz Sándor: +40 744 763 513,
- Kollázs Művészetoktatási Alapítvány - 6760 Kistelek, Petőfi utca 8, Szombathelyi Árpád: +36 30 27 88 809,
----------
Szentegyházi Hírlap - 2004. október
EGYRE TÖBBEN, EGYRE TÖBBET, EGYRE JOBBAT, EGYRE SZEBBET
Már negyedik éve kel útra július közepén, egyre bővülő létszámmal és csöppet sem lanyhuló lelkesedéssel a kisteleki alkotói csapat, hogy 650 km megtétele után kiszakadjon az otthon sokszor feszültséggel, rohanással, zaklatottsággal jellemezhető, néha már nehezen viselhető világából, hogy kedves vendéglátóink jóvoltából új otthonra találjon itt a Hargitánál.
Rövidebb, majd egyre hosszabb időre. Négy éve jöttek először 16 fővel a csoport magját azóta is biztosító alkotókörösök, és lám most, ha jól tudom, 47-en érkeztünk, majd utóvédként még négyen és biztosak lehetünk abban, hogy jövőre, ha Isten éltet bennünket, még többen leszünk.
A buszban szól a magnó. Talán Dés László és Szulák Andrea kazettája: „nem tudom miért, most miért megyek el. Nekem kell ez a hely”. –dúdolom együtt az énekessel és gondolkodom: Tényleg, miért is? Már harmadszorra, de biztosan nem utoljára! Talán azért, mert a Múzeum Szálló udvarára érve már ver a szívünk a találkozás örömétől, hogy szinte áthallik a vastag falakon. De ha nem is hallik, biztosan fogják az itteniek érzékeny lelki ”műszerükkel”, mert az ő szívük dobogása is áttör és a lépcsőnél már boldog örömmel, öleljük egymást: Enikő, Jolánka, Ibolya, a kislányok. Margitka szerény elfogódottsággal a háttérben, mint mindig. Milyen gyorsan elszállt ez az év! Jó itt lenni újra!
Rutinosan foglaljuk el szálláshelyeinket, mi az irodát, kitúrva mindenkit, aki telefonálni, faxot küldeni vagy statisztikát készíteni kíván. De még amiatt sem gyötör a lelkiismeret. Ki tudja miért, félórán belül már otthon érzem magam és mindent magam mögött hagyok ami volt és mostantól csak a jelen és a jövő érdekel. Aztán megérkezik Haáz tanár úr, mintha csak tegnap váltunk volna el, úgy üdvözöl, s vele egyszerre a csak itt érezhető különlegesen finom zamatok hordozója, a vacsora.
„Nekem kell ez a hely”, de nem csak a kedves fogadtatásért, az itt kapott figyelemért, törődésért, amit ittlétünk alatt végig tapasztalunk és érezzük, hogy nem a turistának szól, hanem őszinte, mélyből fakadó lélekből eredő.
És itt a Hargitára, a gyönyörű tájra nézve, itt a székelyek között még jobban érzem, amit Petőfi olyan szépen megfogalmazott ”Magyar vagyok „ című versében:
„ Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szóm
Ahány szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vet
A Kaspi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.”
És ha nekünk, akik csak nézelődni, kirándulni, pihenni feltöltődni jöttünk ilyen megmagyarázhatatlanul erős vonzódásunkkal, akkor elképzelhető a határozott céllal, az alkotás szándékával érkezők vonzódása. Sorban születnek a szebbnél szebb alkotások, és ahogy rájuk csodálkozunk, ahogy Andris, a tájképfestő tábor művészeti vezetőjének értékelései vezetnek bennünket, nyilvánvalóvá válik mindenki számára, hogy az alkotók olyan rezdüléseket is felfognak, amelyek érzékelése csak a tehetséggel megáldott emberek képesek. Erről Kozma László költő így szól:
„Lágy ritmusok, gyantát könnyezők
Ahogy átjárjátok a zöld mezőt,
Tivéletek árad a patak,
És szikráznak lélek sugarak.
Alig rezdül, halkan zúgva csak
Hajlítjátok a fenyő- sudarat.”
Milyen szerencse, hogy festőinknek megadatott ezeket a finom rezdüléseket érzékelni és tehetséggel érzékeltetni, valamennyiünk gyönyörűségére. Persze az alkotás nem mindig könnyű.
Az a székely anekdota, melyet most felidézek, akár Szentegyházán is megtörténhetett volna, de nem mostani, sokkal régebbi keletű. A patakparton egy festőművész a naplementét festi. Közben törli a homlokát, szemmel láthatóan gyötri az alkotás kínja. Arra jön két székely atyafi, jó darabig nézik a művész munkáját, s látván a gyötrődést, megszólal az egyik: -„Látod komám, mennyit kell szenvednie annak, akinek nincs fényképezőgépe.”
Az alkotás verítékes időszakait művészeink és kísérőik rendre megszakították. Erről néha- jótékonyan-az időjárás is gondoskodott. Egyrészt főleg a Szépasszonyhoz címzett neves helyen mulatták az időt, főleg esténként, amikor a fényviszonyok már nem tették lehetővé a munkát, másrészt emlékezetesebbnél emlékezetesebb kirándulásokra indultunk többször is. Mindig elmegyünk Csíksomlyóra.
„Útnak indulsz, mint/ Régi zarándok/ Van egy templom, mit/ meg kell találnod/ Mária, angyal/ Csillagfény reszket/ Azt a templomot/ meg kell keresned./”
És a múlt évi véletlen gyimesi kiruccanást tudatossá téve (mert véletlenek ugye nincsenek), már szándékosan vettük utunkat eme csodálatos táj felé.
Az egyik legemlékzetesebb utunk talán mégis a szombati hargitai szekértúra marad.
Így most ismét idéznem kell: ”Halmot is alig látott az a nép még/ s most égbebökő sziklák és csúcsok/…. És nincsen út! /Csak összegyűlt lucsok/ a szurdokban. Se ösvény, se lábnyom/ törik a kerék köves patakágyon/ bukik a sík földhöz szokott tulok./ S rohanni kell! Előre, bármi áron/”
Jó érzés újra hallani a zenekar és gyerekkórus próbáit is, amely idén kétszer is sikerült. Ezek az alkalmak számomra, de úgy gondolom, mások számára is a legszebb művészi élmények közé tartoznak.
Szentegyházán tanúi lehetünk annak, hogy csodavárás helyett megfogadták az intelmet ”Cselekedj a jelenben, tedd meg azt, ami rajtad múlik, az lesz az igazi csoda”.
Sajnos az itt töltött napok, mint mindig, most is gyorsan elmúltak. Már itt vagyunk az immár hagyományossá vált záró kiállításon. A képek a tehetség tettenérésének csodálata, a város vezetői és a sok ismerős megjelenése feletti öröm mellett kezdi lassan szorítani torkunkat az elválás közeledése miatti szomorúság.
Reggel buszra ülve, ha újra hallom a hangszóróból „Nekem kell ez a hely”, felidézem az itt töltött szép napokat és tovább keresem a magyarázatot arra, mi lehet Szentegyháza, az itteni emberek iránti ragaszkodásunk forrása.
Kálmán Pál - Kistelek
