Iskolai álarcosbál, vakációs hangulat. Február 1-én az V-VIII. osztályok, másnap, pénteken az elemi. Minden megy a maga megszokott ritmusában, forgatókönyv szerint. Harsány tombolajegy-árusítás az előző tanítási napokon, titokzatoskodó osztályközösségek, utolsó simítások, színpadi próbák. Az új módi szerint már nincs egyéni maszkok felvonultatása. Színdarabokat, fantáziajeleneteket, egy-egy kis modern tánccal megfűszerezve kínálnak a nagyobbak. A kicsik a tanítóik ötleteit viszik színpadra, szülői segédlettel. Ennek megfelelően a kicsik előadásain nagyobb a nézősereg is. Az internet végtelen ötlet és látvány-zuhataga találkozik az amatőr, de lelkes teljesítmények lehetőségeivel. A hangosítás, erősítés minősége továbbra se akar profi lenni. Ez is a hagyományok része.
De mindez kit érdekel, amikor a lelkesedés és az öröm lerí gyermekeink arcáról. Lejárt az előadás, jöhet a bulíííí! Pikk-pakk, lámpák le, zenének nevezett döngetés fel és az éktelen lármában tolong a sereg a karzat alatti "kiszolgáló egységeknél". Ezután következhetne a tánc, de lám, a táncparkett üres. Zsiványék az épület körül kergetőznek, a leánykák a WC ajtókat csattogtatják, egy jelentős réteg pedig mobil telefonjait babusgatja. Kerekre meredt szemüket világítja a kis képernyő, annyira elmerülnek az igézetben, hogy alig veszik észre, amikor kezükből kikapva valaki összeszedi Samsung-Galaxy-Nokia-Huawei műcsodáikat.
- Amíg nem táncoltok egyet, nincs telefon!
- Amíg lány-fiú párban nem táncoltok, addig nincs telefon!
...és akkor megszületik az est legérdekesebb és legizgalmasabb társasjátéka:
- A halom telefonkészülékből bekötött szemmel ki tudod-e választani a magadét?
Meglepő eredmények születtek.
12 különböző méretű, márkájú, súlyú, mázú, gombú, nagyságú ketyere közül 10-20 másodperc alatt került elő a SAJÁT. A Szent. A Pótolhatatlan. Némelyik mohó gyermek megtréfálására is sor került. A halmazból az Övét idejében eldugtuk, figyelve a szenvedélyesen keresgélő diák arcának színeváltozásait. A feszültség tapintható volt. A szerelmének megtalálása fölötti örömmámor leírhatatlan.
... És vele együtt a kérdés: Van-e a világon e gyermek számára tárgy, élőlény, akár egy arc vagy kéz, amelyet pusztán tapintásból ilyen gyorsan felismerhet? Milyen titkokat rejt az a műanyag készülék, amelyet szinte a világon mindennél jobban megszeretett? Mennyit simogatja, fogdossa, markolja - akár álmában is -, hogy ilyen alaposan megismerte? Mit tehetünk az ilyen nagy méretű függőségre való hajlam ellen?
Meddig fokozható még "a mobilszerelem"?
HS
