MI IS VOLTUNK!

Sokadik éve az 1000 székely lány somlyói találkozó számunkra is kihívás.

A Nyeregben levő erdő széli fehér sátor évek óta a Filisek főhadiszállása, melyet idén az öttevényiekkel állítottuk fel s a Hüpürcsös együttessel osztottunk meg. Kánikula volt.

 

Böjte Csaba atya beszédét a somlyói templomkertben, Ráduly Róbert és társai üzenetét pedig a hegyen, a díszes, virágos székelylány-kapu átlépése után ízleltük. Az erdő hűsében pokrócokon csivitel a lánysereg, a sátorban pedig a Hazajáró szerkesztőségét fogadjuk, megannyi régi ismerős, jó barát, svájci koncertünk közönségéből is beállít egy lelkes rajongó.

 

A vendéglátás megfelelő, pálinka- és kolbászadag kifogyhatatlan! A rendezőséget dicséri, hogy sörjegyben sincs hiány. A színpadon pörögnek a táncok. Ezután nagy, közös össztáncra szólítanak a szervezők a látványos tömegfényképezés előtt. A Fili is begyúródik, valahol a közepén énekli szét a tömeget. Ezúttal virágos énekek kerültek a válogatásba.

 

Mi volt számodra a legszebb? – a közös tánc, a kolbász, a hegyről-befutás, Csaba testvér beszéde. Olyan is volt, aki azt mondta: minden. Rossz élményként csak a fergeteges hőséget emlegették, egypár eszkimó…

 

A mellékelt képek Pecek koma gépével készültek, 2015. július 4-én, szombaton a csíksomlyói Ezer Székely Lány napján.

 

KÉPTÁR - T.A.