Amíg pihentek, szedjetek követ!

Az egyszeri székely családjával pityókaszedni ment. Az eke a pityóka mellett rengeteg követ forgatott ki a hitvány földből. Délben ebédszünet, mindenki pihenne, de a gazda rászólt a gyermekekre:

- Amíg pihentek, szedjetek követ!

 

... mi is így jártunk. A két nyári turnénk után illett volna pihenni, de hagyományos szeptemberi tánctáborunkat nem tudtuk kikerülni. A kecskeméti és svédországi kiszállásunk után nekiálltunk követ szedni. Hazaérkezésünk után két nappal indult a XVI. Prímásképző és tánctáborunk.

 

Nagyon kevés gyermekre számítottunk, az idelátogató vendégekkel közösen 40-45 főre. Az első nap valóban elfértünk még az ebédlőben , de a második nap étkezésére a nagyteremben kellett terítsünk, mert a létszám elérte a 67 főt. A harmadik napra 84 fővel tetőzött a tánctáborunk. Közöttük sokan a svédországi hazatérés utáni kábulatban. Jó volt velük.

 

Ezúttal sem maradtak el az esti előadások. Szavalatok, szólóénekek, hegedűduók estélyeit hallgattuk, aztán jöhetett a társasjáték. A Múzeum Szállóban egy aradi, tíz kézdiszentkereszti, két szentkirályi és négy tarcsafalvi laktak. Felügyelőjük Kati és Judit tanítónénik Kézdiről.

 

Táborunk egyébként a megszokottól teljesen eltérő volt az oktatókat illetőleg: a hangszertanításban Sinkó András hegedűtanár helyett idén Román Hunor és György Atika váltották egymást, egy délutánt HS is vállalt. Táncot Stefán Bencze és Dobai Kata tanítottak, mindketten a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes tagjai.

 

Rövid tánctáborunkban más meglepetés is jelentkezett. A harmadik nap estéjén operaelőadásra tódultunk a templomtérre. A budapesti guruló opera "vándortársulat" Csíkszeredából érkezett hozzánk, rendhagyó szabadtéri előadásuk címe Szerelmi bájital. Donizetti kétfelvonásosa egy kamionsofőr italelárusítása körül bonyolodott. A szimfonikus zenekart Cser Ádám, régi ismerősünk vezényelte.

 

A táborzáró nap sem a megszokott módon zajlott. Táncelőadás helyett két autóbusszal Lázárfalvára mentünk, a Kékiringó táncegyüttes edzőtáborának meglátogatására. Közös ebéd, majd közös táncház, közös játékok koronázták napsütötte délutánunkat.

 

Napzártára még egy nyergestetői szavalat is belefért. Egyed Tivadar mondta el Kányádi Sándor örökértékű versét.

 

Nemsokára kezdődik az iskola, mehetünk ismét pityókaszedni.

 

Támogatóink BGA Pro Transilvania, Communitas Alapítvány és Gordon KFT.

 

Képtár Tókos Attila és Szabó Enikő fotóiból itt.