Horvátország legészakibb nagyvárosa. Itt sétálgatva, a gyönyörű monarchiabeli épületeken még látni a 30 évvel ezelőtti szerb háború golyónyomait. Most békés, derűs, élnivaló város, ahová még tavaly hívott meg a Magyar Konzulátus ide koncertezni. Ők ajánlották fel, szervezték meg az elszállásolásunkat: Eszéken a Magyar Iskola kétágyas, külön fürdőszobás, szálloda-minőségű diákbentlakásába (bányai busz), Kopácson a Magyar Ház kis faházikóiba (nyomorkás busz), illetve szállodákba, panziókba (Gábos busz). Fogadásunk, ellátásunk kiváló, bográcsos gulyás volt az ebédünk, Kopács és a környező falvak önkéntesei kedves közösség, ők sürgölődnek a konyhán.
A csapatot hajóútra vitték két rendbe. A kopácsi réten szálltak fel és a Dráva folyón mesélt az idegenvezető a természetvédelmi terület madárvilágáról.
A faházikók mögött volt egy fedett úszómedence, hajókázás után rögtön meg is támadták a gyermekek, óriási pancsolás, labdázás, visítozás, ezúttal édesvízben.
Nem tarthatott ez sokáig, székelyruhába öltöztünk, beutaztunk Eszékre, majd a Dráva-híd parkolójától egy 2 km-es sétával, zászlós felvonulással buzdítottuk a helyieket, hogy jöjjenek a koncertünkre. Nemcsak mi voltunk a meggyőző, reklámozó fél, hanem az óriásplakátok is, amelyekkel úton-útfélen találkozhattunk a városban, na meg a rádió- és TV-hirdetések, mozgósító bejegyzések.
Koncertünk teltházas volt, a hatalmas templom padsorai megteltek, Magdó János konzul úr szerint ennyi embert rég nem láttak. Mivel a közönség fele horvát volt, a bemondó szövegeket a Konzulátus lefordíttatta horvát nyelvre és két 17 éves lány konferált felváltva Deák Rékával.
Visszhangos, mégis fantasztikus akusztikájú volt a templom. A zenekar tisztán játszott, a kóruson viszont érződött a fürdés, trieszti gyaloglás. A koncert 9,50-et ért.
Visszakecmeregtünk a szállásainkra, nagy beszélgetésekre, egyeztetésekre még jutott idő. A másnapi állatkert-látogatás elmarad, legyen a gyermekeknek idejük pihenni délig, majd indulás az utolsó szálláshelyünkre Egerágra.
