Évzáró gyűlést tartottunk

JEGYZŐKÖNYV

Készült 2015. március 27-én, a Gyermekfilharmónia Alapítvány 2014-es évzáró nagygyűlésén.

A gyűlésen résztvevők a csatolt jelenléti ívben szereplő kurátorok, pártoló tagok, Lőrincz Jolán kurátor betegsége miatt igazoltan hiányzik.

Elöljáróban az elnök köszönti az egybegyűlteket, megemlíti, hogy alapítványunk 24 éves. Jegyzőkönyv-vezetőnek egyöntetűen megválasztják Szabó Enikő kurátort.

 

Az évzáró gyűlés napirendi pontjai:

 

1. A 2014-es év eseményeinek ismertetése - az elnök naptári sorrendben bemutatja az alapítvány életének legfontosabb eseményeit. (Csatolva)

Kipótoljuk (ami kimaradt):

- II, IV TDK újrakiadva februárban

- A Törpedalos kiadványaink anyagi hátterét a budapesti Gyermekfiliért Alapítvány állta.

- július 31-én egy busz Fili-küldöttség Eresztevényben Gábor Áron emlékére kopjafát avatott (Balázs Anti), majd meglátogatta a rétyi fúvóstáborozókat, háromféle fürdőt-strandot is kipróbáltunk

- kultúrkonyha építésének elkezdése novemberben

- megjelent a IV. CD-nk Báránykás énekek címmel decemberben

Koncertjeink száma 28 - lista csatolva -, 2013-ban is ennyi koncertünk volt.

Gazdag, szép 2014-es évet tudhatunk a Gyermekfilharmónia Alapítvány életében.

 

2. Pénzügyi beszámoló, határozatok tárának ismertetése - Mihály Noémi bemutatja a 2014-es év pénzügyi mérlegét. (csatolva) A banki pénzmozgásokat a szerdai rendszeres gyűléseken határozatokkal ellenőrizte és döntötte a kuratórium jelenlévő tagsága. (Határozatok tára csatolva) A közgyűlés egyhangúan elfogadta a beszámolót.

Hozzászól Haáz Sándor:

- a turisztikai tevékenységünk helyett inkább a pályázati forrásokból nyertünk pénzt

- a Filikonyha építésének még nincs vége, részletes pénzügyi elszámolás külön kartotékba kéri április 30-ig

- a Műv. Ház munkálataival kapcsolatban értékeli a segítőkészséget úgy az Alapítvány, mint a falustársak részéről, kiemeli György László kultúrigazgató pozitív hozzáállását

3. Turizmus helyzete - Lőrincz Jolán megbízásából Szabó Enikő beszámolója: 2014-es turistaforgalmunk az elmúlt évekhez képest csökkent, ennek okai:

- a szervezett turisztikai irodák más tájegységekre hangolódtak

- az egyéni kirándulók kiépített kapcsolataik alapján családi látogatók

- a Fili turnékapcsolatai kötelező visszafogadásaival öt ízben használtuk a Múzeum Szállót és a falusi turizmus kapacitásunkat

- a Határtalanul pályázatosok jelentenek számunkra biztos forrást, kis pénzért és számla ellenében

Hozzászól HS: - a Gyermekfili turisztikai csomagjában szereplő ajánlatok a környék leggazdagabb választékát kínálják (tehénfejés, lovaglás, favágás, kalandpark, kürtőskalács-sütés, szekértúra, népdaltanulás, táncház, futball-mérkőzés, hangszerbemutató, stb.)

 

4. Pályázatok helyzete - Szabó Enikő beszámol a nyolc nyertes pályázatról (nem nyert három). A nyertes pályázatok között két esetben meghívásos pályázat mentén kaptunk nagyobb összegeket, ezek a svájci és az adventi turné szállítási- és szervezési költségeit fedezték.

HS kiemeli, hogy a budapesti társalapítványunk is rendszeresen pályázik. A befolyt összeget átutalva a Fili évi rendezvényeit támogatják.

5. Tevékenységi tervek 2015. évre.

HS ismerteti az elképzeléseinket (csatolva), kiemelve a nyári és adventi hangversenykörutakkal kapcsolatos tudnivalókat, melyek pontosításait a budapesti évzárót követően véglegesíti.

Hozzászólások:

Elekes István - vállalja a Csűrkaland infrafényeinek beszerelését

Mihály Zsuzsa - a Filinapok harmadik napjának programváltoztatását javasolja

Simó Ildikó - kimaradt a nagypénteki tojásírási program a tervekből!

Szabó Enikő - kimaradt az ösztöndíj megítélése a jövő iskolai évből! Dániel Kingát megszavazzuk további ösztöndíjasunknak.

 

6. Ösztöndíjak

- 2014-ben Dániel Kinga teljes ösztöndíjban részesült az alapítványtól. (3.400 lej értékben). Ezen kívül két hangszertanár kiszállási díját fedezzük rendszeresen. Támogatásként rendszeresen ellátjuk a zenészgyermekeket hangszertartozékokkal, kottával

7. Egyebek

Haáz Sándor alapítványi elnök köszöni a kuratórium és a pártoló tagság munkáját. Továbbra is számít rájuk.

Ülkei Olga ügyvéd megkésett Sándor-köszöntőként egy régi balladás könyvet ajándékoz.

Tókos Attila javasolja, hogy a Filinapra készített új zenei anyag hangfelvételét még nyár elején készítsük el, kiegészítendő a IV. CD daltárát.

HS - üdvözli a Fili új besegítőjét, Katona Csabát, aki tavalyi szakácskodását követően az idei Népdalvetélkedőn is jelesen besegített.

 

Több tárgy nem lévén a gyűlés hivatalos részét bezártuk, most következik a rendhagyó ÉNEKÓRA.

k.m.f

Szabó Enikő, jegyzőkönyv-vezető

 

Jelenléti ív 2014-es tevékenységi beszámoló Koncertjeink 2014-ben Terveink 2015-re