Lezártuk a 2017-es esztendőt

JEGYZŐKÖNYV

 

Készült 2018. március 21-én, a Gyermekfilharmónia Alapítvány 2017-es évi záróülésén.

Az elnök köszönti az egybegyűlteket, jegyzőkönyv-vezetőnek Szabó Enikőt javasolja, a jelenlevők elfogadják.

Számba vesszük az egybegyűlteket, Opra Erika kóruspróba, Lázár Ilona iskolai gyűlés miatt késnek.


Napirendi pontok:

 

I. A 2017-es alapítványi tevékenység ismertetése.

Elnökünk szerint két irányvonala van az Alapítványnak: kulturális tevékenységek ill. gazdasági élet.

Kulturális téren a Gyermekfilharmónia jelenléte nemcsak Szentegyházán, hanem Erdélyben és külföldön is számottevő volt. Ennek összegzését, a 2017-es tevékenységi beszámolót a jelenlevők kézhez kapták, ehhez a jegyzőkönyvhöz is csatolunk egy példányt.

 

A beszámoló kiegészítéseként elnök úr hozzáteszi:

- a Gyermekfilharmónia hiányzott az 1.000 székely leány találkozón - igazoltan. Ebben az időszakban koncerteztünk Kanadában.

- nem került említésre a 2017-es Kisteleki Képzőművésztábor, pedig Alapítványunk három képpel gazdagodott, mindhármat bekereteztettük, a Szálló falait díszítik

- a novemberi Ciripelő vetélkedőnek külön színfoltja, kiegészítője volt a Gyermekjáték verseny, és kiállítás. Nagy sikernek örvendett, megegyeztünk az Igirce Egyesülettel, hogy 2018. novemberében játékkal is beneveznek a Ciripelőre.

- természetesnek vesszük, de fontos kézműves délután a nagypénteki tojásfestés is

Mindent összegezve az Alapítvány 2017-es kulturális tevékenysége 25 pontra kerekedett.

 

II. Koncertek sora - ezt Lázár Ilona összegezte - jegyzőkönyvhöz csatolva. 2017-ben az együttes 38 koncertet tartott, előbbi évhez képest 10 koncerttel többet.

 

III. Az Alapítvány pénzügyi helyzetét könyvelőnk, Mihály Noémi ismerteti. Megjegyzi, hogy a bevételek kimutatásban a Gordon Tejfeldolgozó céget is bevette, hiszen az év szinte minden hónapjában nagyobb tejtermék-tétellel támogatta rendezvényeinket. A kiadások tételhez a földvásár mellett, a biztosítás kifizetése is bekerült (Kanadába utazáshoz).

Tókos Attila, áttanulmányozva a bevételeket, kiemeli, hogy Alapítványunk először kap hivatalos bérlési díjat a Szelterszi telekre. Így legalább az ösztöndíjak kifizetését meg tudjuk oldani (Tankó Gábor, Balázs Krisztián, Dániel Kinga).

Haáz Sándor: Az ősz folyamán a Szelterszi telek-használók, ill. bitorlók, között nézeteltérés kerekedett. Az ellentétek megoldására mindkét fél ránk számított, mi utólag értesültünk a kőfejtő cégek között kialakult viszályról. E közben szerződést kötöttünk ezt az ügyvédnőnk semmissé nyilvánította. Az elnök javasolja a Szelterszi telek végleges eladását (40.000 lej érték), mely pénzből a Csemetekert földvásárlását lehetne támogatni.

Ülkei Olga, ügyvéd:Szintén egyetért a telek eladásával.

Elekes István cserét javasol a "gyakorlótér" Lövétei Közbirtokossági helyszínnel.

Haáz Sándor: Már beszélt a lövéteiekkel, nem hajlandók a cserére.

Lázár Ilona: javasolja, hogy tartsuk meg a területet, hogyha nem feltétlenül szükséges a pénz. Telekkönyve rendben van.

Közös megegyezéssel visszatérünk még erre a témára egy következő gyűlésen.

Haáz Sándor megkéri a könyvelőnőt, hogy az éves mérleget könyvvizsgálóval ellenőriztesse, jegyzőkönyvet készítsenek.

 

IV. Pályázatok helyzete Szabó Enikő az előterjesztő: Összesen 7 pályázatot nyújtottunk be, amelyből 5 támogatást nyert, éspedig: BGA 2, Coomunitas 2, Közösségért 1. Megemlíti, hogy január folyamán pénzügyi ellenőrzésre érkeztek a BGA részéről. Hibátlan könyvvitelünkért dicséretet kaptunk.

 

V. Határozatok tára - 2017 Opra Erika ismerteti, kuratórium elfogadja

VI. Fejlesztések, beruházások 2017-ben

Haáz Sándor elnök beszámolója szerint:

1. A Fili35 alkalmából április folyamán 26 darab szabadtéri padot csináltattunk a három iskolaépület udvarára.

2. A középső iskola melléképületeit felújítottuk, látványossá tettük.

3. Csemeteültetés a Filinapokon - május 4. - 16.000 csemete a Hargitára, 450 résztvevővel

4. Fili Csemetekert létrehozása - július-augusztus folyamán csemeteültetés szorgalmazása céljából. Három földsávot vásároltunk, majd novemberben újabb földdarabot az iskolához közel, a napközi mögött. Összesen 49 árt.

5. Felszántottuk a vásárolt földeket, kerítést csináltattunk. Segített Konrád Dezső, Elekes Árpád, Ferencz László, Gábos Ervin.

6.Hegedű tartozékokat vásároltunk a zenekar számára.

7. Művelődési ház nyugati és keleti oldallépcsőjét építettük újra, burkoltuk. Munkavezető, vállalkozó Elekes István.

8. Vas János új alumínium pódiumrendszerrel ajándékozott meg (az előzőt Kanadában hagytuk).

9. A Kalandpark új elemekkel bővült: rakétaszimulátor, fotóhernyó.

10. Új irodai számítógép és nyomtató vásárlását döntöttük el.

11. A Mártonffi Iskola faliújságkereteinek és pannóinak felújítását végeztük.

12. A Kultúrház oldaljárdáját újítottuk augusztus folyamán.

13. Parkolóteret lekavicsoztuk.

14. Virágos kerteket létesítettünk Mihály Attila vállalkozó vezetésével.

 

VII. Honlapok és média

Tókos Attila beszámolója: A fili.ro honlapunk hírblokkját 2016-tól új rendszerbe tette és átalakította. (széles cikk+kép). Az archívumba rendszeresen tölti fel a régi anyagokat, digitalizálja és rendszerezi ezeket. A honlapunkat hat év alatt 1.022.000 látogató tekintette meg a számláló szerint. Fontosnak tartja , hogy igényes, reprezentatív, látványos oldal hirdesse a Filit.

A honlapkezelő motort 2020-ig cserélni kell.

A fili.hu testvérhonlapunk megomlott, Berlinger Gáborral román tárhely bevonásával próbálják megoldani.

A facebook hivatalos oldal kezelője továbbra is Gyarmati Máté. Igényes, rendszeres.

A Filisek facebook zárt csoport számára jól működik, értelme volt elindítani. Túlnőtte magát, szűkíteni kéne a létszámot.

Opra Erika: Javasolja a csoport újraszervezését

Tókos Attila: A következő hetekben csináljunk egy rostálást, egy falhívást követően.

Elekes István: A zárt csoport családként működik, idegenek ne legyenek benne!

A média bővült a kanadai turné idején. Farkas Antal, Magyari Tekla és Simó Márton hűséges közvetítőink a közmédia felé

Új adathordozót készített ajándékozás céljából, melyre a négy hanglemezünk mellé két koncertfilm is helyet kap.

 

VIII. Turizmus Továbbra is csökken a vendégek és csoportok létszáma. Az év folyamán 469 vendég fordult meg a Múzeum Szállóban, Filiházban, és a hozzánk tartozó falusi vendégházakhoz, amiből 270 tanuló. Összesen 60 éjszakát vettek igénybe. A Szállóvendégeknek majdnem fele (199) bérmentes viszontfogadás volt a Filharmónia ismerettségi és lekötelezettségi köréből valamint a rendezvényeinkre meghívottjai (Népdalvetélkedő, Festőtábor, Filinapok, Tánctábor, Ciripelő).

 

IX. Tervek 2018-ra

Előterjesztő Haáz Sándor

1. Renoválási munkák - a zeneterem, ebédlő és folyosó villanyhálózatának felújítása

- zeneterem, ebédlő padozatának rehabilitása - mindez kb. 35.000 lej

2. Gépkocsi - Opel Astra szolgálati kocsinkat a Szentegyházi Közbirtokosság javára adományozzuk

3. Földek átírása - felmérés, telekkönyvezés eljárások elindítása, végzése. Ülkei Olga ügyvéd, kb. 6.000 lej értékben

4. Hangversenykörutak - három turnét szeretnénk szervezni

- július 4-12 - Kecskemét, Tápió, Budapest, Csongrád

- augusztus 18-30 - Svédország, Németország

- december 17-23 - Nyugat-Magyarország

5. Tizenegy kulturális esemény megszervezése: Népdalvetélkedő, Tojásírás, Bútorfestő tábor, Székelyföldi Népdalvetélkedő, Filinapok, Tájképfestő Tábor, Prímásképző Tánctábor, Őszi Hadjárat, Ciripelő, kicsiturné Besztercére, Óévzáró hangverseny

6. Építkezés: csűrt vásárolunk és felépítjük a Csemetekertbe (Filinap közmunka)

7. Napközi kerítésének megépítése a Csemetekert mentén - 8000 lej

 

X. Egyebek

Tókos Attila és Lázár Ilonka Közösségi célokra igényelnek támogatást. Ezek pontos leírását kéri az Elnök. Simó Ildikó az iskolakönyvtár érdekében kér segítséget.

Katona Csaba a kultúrkonyha részére egy inox borogatót és 40 egyforma kancsó vásárlását javasolja. Elekes István tálalóasztal készítésére vállalkozna a kultúrkonyha részére.

Elnök boldog nőnapot kíván utólagosan, megköszöni a jelenlétet. Tókos Attila csoportképet készít. Simó Árpád, Ülkei Olga és Haáz Sándor a frissen szerzett kataszteri papírokat tanulmányozzák, kint havazik, mindenki tavaszt vár.

 

Több téma nem lévén az ülést bezártuk.

k.m.f

Szabó Enikő jegyzőkönyv-vezető