Hegedűiskola

ELŐSZÓ

Hegedűiskolánk elsősorban a Gyermekfilharmóniában tanuló diákok számára készült. Szentegyházasfalu és környékén régóta járnak a gyermekek hangszerórákra.

Fúvós-, vonós hangszereket már az 1900-as évek elejétől oktattak helyi kántorok, tanítók.

A tananyag is általában amolyan saját szerkesztésű: egyszerű, házi muzsikálásra ösztönző kottás füzet nótákkal, hallgatókkal.

Ezt a hagyományt éltetjük tovább az 1980-as évektől. A Gyermekfilharmóniában zenélő amatőr hangszeresek oktatását immár iskolai keretek között a Tanulók Háza zenekörein végezzük. Az elmúlt években fokozatosan kialakult a tananyag, amelynek alapján elsősorban gyermekdalok, népdalok és népies műdalok valamint klasszikus dalok képezik. A kottás füzetek megírása rengeteg időt emésztett fel, általában hangszerórán, emiatt régi vágyunk, hogy nyomtatott dalanyagot kapjon kézhez minden hegedűs.

Az első füzetek összeállításában és kibővítésében Kis Zoltán udvarhelyi hegedűtanár gyűjteményét vetettük össze a saját dallamtárunkkal. A dalocskák szövegeit is közöljük, hogy a kottás füzet énekelhető is legyen. A szerkesztésben Szabó Enikő tanítónő, a kottaírásban Sinkó András marosvásárhelyi zenetanár volt segítségünkre. A füzet méretét a hegedűtok határozta meg, színes borítóját Haáz Eszter készítette.

A muzsikuspalánták három évig szoktak hegedűórákra járni, általában 9-12 éves korban, ennek anyagát öt füzetecskében számítottuk kiadni.

Az I-II. Hegedűiskola egyszerű dalocskákat, mondókákat és rövid ujjgyakorlatokat tartalmaz.

A III. füzet a hangsorokat ismerteti egy kereszt és egy bé előjegyzésig, valamint ehhez fűződő népdalok, nóták, műdalok gyűjteménye.

A IV-V. füzetek klasszikus gyöngyszemeket, kisebb előadási darabokat, valamint igényesebb ujjgyakorlatokat kínál. Összeállításában, kottázásában Veress Csaba csíki hegedűtanár jeleskedett.

A nyomtatást, fűzést házilag, önerőből készítjük, Elekes István vezetésével.

 

Kívánunk örömet, kitartást a muzsikálásban!

Haáz Sándor zenetanár

 

Szentegyházasfalu, 2010 őszén

A kottafüzet igényelhető, átvehető a Gyermekfilharmónia székhelyén.