Utcazenélés

Várható volt, hogy a lészpedi templomban nem léphetünk fel. Új pap, más stilus, külön szokások, stb. Ugyanez vonatkozott a templomlépcsőre valamint a tágas templomkertre is. A lészpedi polgármester (valamikori kézilabdás, néhai Marian Cozma csapattársa) beleegyezésével a templomtól nem messze levő faluközpont utcarészében kaptunk engedélyt az előadásra.

Mellettünk a falu tekintélyes finom vizű kútja, hátterünk György bácsi nagy diófája. Mögötte pedig a gyönyörű, üde lészpedi erdők.

A filikórus székelyruhásan beült misére, egyesek áldoztak is. A mise végén kiözönlő közönség jókora tömeget képezett: rengeteg kisgyermek, öregek, szeretett vendégfogadóink.

Első bevetés...

Magyarfaluban volt az első fellépés jókora csúszással. A Vas János-féle pódiumokat is szokjuk, a műszaki-szerelő gárda barátkozik csavarokkal, átkötőkkel. A kórus az udvaron sorakozott, a zenekar a kultúrteremben hangolt. Az együttes felállásának a lényege az volt, hogy a csángó gyermekek és fogadott vendégeik, a filis kórustagok egymás mellett álljanak, hogy az otthoniak is ismerkedhessenek velük. Legalább képen... Ennek az lett az eredménye, hogy a 9 éves apró csángó leányka mellett nyúlánkozó 15-17 éves kórustagok sora rendetlen és összevissza felállási képet eredményezett.

Ezt ma, a lészpedi koncerten elkerüljük. A 34 csángó gyermeknek több, mint fele ügyesen teljesített. A többi mára köteles behozni elmaradásait, mert ha nem, kiesik a közös tengerparti partiból! - szólt a parancs.

Kis létszámú közönségünk soraiban a magyarfalvi tantestület egy része is jelen volt. Lelkes, jó kollégákat ismertünk meg. Ők mind románok, az iskola 200 fős diáksága románul tanul , a délutáni külön magyar órák kivételével.

Magyarfalu, 2017. augusztus 22., kedd, este 11 óra

A magyarfalusi legénységnek nem volt olyan szerencséje, mint a lészpedieknek, ugyanis akadt egy-két tennivaló: kecskéket legeltettek, fuszulykát bontottak, kaszáltak, szénát hordtak és téglarakásnál is besegítettek ahol szükség volt. Az iskolai próba után, ami fél 5-től volt, vendégfogadóikkal bérmálási felkészítőn is részt vettek. Lassan elcsendesedett a falu és tücsökciripelés kíséretében mindenki nyugovóra tért.

A magyarfalusi helyőrség parancsnokságán a gőzölgő szilvásgombóc mellett haditanácsot tartottak a helyi és a kihelyezett csapatok parancsnokai. Megbeszélték az ideérkező lészpedi és gajdári csapatok fogadását, ellátását, szórakoztatását. Ezek szerint szerdán, 2017. augusztus 23-án, du. 5 körül megérkezik a csapatszállító gépjármű, rajta 39 Lészpeden tanyázó filis, 19 vendégfogadó ifijonc, 8 parancsnok, valamint 8 gajdári hátvéd, gépkocsivezető + 1 hadapród. Koncert 7-től, vacsora, majd kiadós moldvai táncház. Takarodó este 10 óra körül.

Tábori levél a keleti frontról

Kedves Otthoniak!

 

Csapataink szétszakadtak, három helyen állomásozunk: Magyarfalu, Lészped, Gajdár. Elég jól tudunk távbeszélni egymással, így tudomásunkra jutott, hogy a Magyarfaluban táborozó csapatok remekül érzik magukat, az ötven fő két-három fős elosztásban kerültek családokhoz. A vezérkar jelenleg pityókaására vállalkozott.

Az egyesével való leosztás-tervet csak nálunk, Lészpeden tudtuk alkalmazni, egyébként itt is és Gajdáron is ugyanúgy párosával történt a kiosztás. Csapataink rendkivül elégedettek, mai ellenőrző körutunkon a fogadókkal sétifikáltak a faluban többen is. Kiderült, hogy a mezei munkára való beosztásuk nem alkalmas időre történt, nem lévén kapáló- és kaszáló idény, a terménybegyűjtés pedig jóval később lenne esedékes. Maradt, hát a lófrálás, daltanulás, ismerkedés.

Magyarfaluban a közös találkozó és próba du. 5 órakor, itt, Lészpeden pedig este 7 órakor történik. A gajdáriak tudomásunk szerint főzni tanulnak különleges csángó ételeket.

Beszélt nyelv: finom-vegyes keveréke a román és magyar szavaknak.

A hadijelentéseket ma estétől Magyarfaluból E.D, O.L. és Sz.N. biztosítják, Gajdárról P.Ó., Z.N. és Á.K., innen Lészpedről pedig Sz.E és M.A.

Beszámolóírások, fényképfelvételek ezredesi jóváhagyással kerülnek közzétételre.

A keleti fronton fényes napsütés, hűvös szellő és béke van.

Melyhez hasonló jókat: s.k H.S, tábor főparancsnok

 

Állóképeket a csapatok mindennapjaiból itt nézhetttek meg.

 

További jelentések a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program közösségi platformonjának bejegyzéseiben.

Különleges történet

Régóta dédelgetett vágyunk, hogy kipróbáljuk a román nyelvtanulást a moldvai csángó vidéken. Közismert a csángó nép fantasztikus magyarsága, de fokozatosan az is tapasztalható, hogy a jelenlegi generációváltásnál megszakadni látszik a kultúra továbbadásának lánca.

Kultúránk a magyar nyelv. Szentegyházán ezzel nincs baj, a kisérettségi- és nagyérettségi vizsgákon viszont tömegesen buknak ki gyermekeink a román nyelv ismerete hiányában.

Kézenfekvő, hát az egymás közt románul kommunikáló csángó gyermekek közé családi elhelyezéssel székely gyermekeket szállásolni. Mindenki jól jár: a székely románul, a csángó pedig magyarul fog szavakat, mondatokat ”fölszedni”.

Augusztus 21-én, hétfőn este kezdődik ez az izgalmas kísérlet, melyről napi blogot olvashatnak honlapunkon.

A román nyelvtáborunk tulajdonképpen egy hangversenykörút keretében zajlik két lépcsőben.

A moldvai (Bákó környéki) csángó falvakban öt napig leszünk a helyi családok fizető vendégei, ez alatt három alkalommal színpadra lépünk megmutatni túlnyomóan román nyelvű dalokból összeállított műsorunkat. Ezeken a fellépéseken 30 csángó gyermek is szerepel, akik az elmúlt hetekben tanulták meg a „Fili daltár” segítségével az énekeket.

Hét végén, szombaton a 30 „vendégünkkel” és azok kísérőivel közösen utazunk a román tengerpartra, nyelvtanulmányainkat immár teljesen román közegben tökéletesíteni.

A mellékelt hirdetőn olvasható, hogy a strandoló közönségnek is fogunk énekelni.

Fili keleten

Fili projekt (indoklás és tervezés)

 

Augusztus 21-25 időszakban Lészpedre és még három településre (Gajdár, Lábnyik és Magyarfalu) utazik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia .

 

A két autóbusszal érkező, körülbelül 100 főt és 6 kisérőt számláló csapatot az említett négy moldvai magyar közösség fogadja be 4 éjszakára (21-24). Kedves vendégeink fizetnek ezért (50,00 RON / fő / éjszaka), ugyanakkor a moldvai magyar gyermekekkel együtt élik meg a mindennapokat, nem várják el, hogy fizető vendégként kezeljék őket. Csatlakoznak a család mindennapjaihoz, elmennek az üzletbe, mezőre, hiszen számukra sem idegen a mezei munka, délután együtt játszanak a helyi gyermekekkel, együtt barangolnak a környéken, megismerve a faluban fontos helyeket.

 

Nem rejtett cél, hogy a székelyföldi muzsikus vendégek szeretnék román nyelvtudásukat élesben is kipróbálni, ezen javítani, ezt fejleszteni. Cserében ők is tanítják magyarul vendégfogadó társaikat. Természetesen a moldvai archaikus magyar dialektus is igazi csemege lesz számukra, ezt minden bizonnyal sokáig fogják otthon emlegetni, merjük remélni, hogy több kifejezést át fognak honosítani a saját szókincsükbe. Ez későbben igazán fontos lehet az eddig meg nem értett moldvai magyarok és „igaz magyarok” közötti távolságok leküzdésében.

 

Vajon kik utaznak?

Úgy gondoltuk, hogy a Fili bemutatkozik kanadai közönségének még itthonról. Az elmúlt év legsikeresebb fényképeiből összevállogattuk hát a 140 fős társulatunk arcképeit és a mellékletben felsorakoztattuk őket. A karmester után minden csoportvezető felügyeletével 20-22 muzsikus, énekes sorakozik, majd a hat csoport után a kisegítő felnőttek következnek.

Mindenkinek keresztneve, életkora és a Fili-szerepe olvasható a képeken. Jó találkozást!

ARCKÉPCSARNOK

Pünkösd vasárnapján

Tókos Attila fénykép-felvételeit nézegetve mutatkozik meg, hogy micsoda eseménydús ünnepeink vannak. A székelyudvarhelyi XX. Mentésügyi Konferencia alkalmából tartott hangvesenyünk a néhai Mozi épületében június 1-én, csütörtök este volt. Szeretettel emlékeztünk vissza mindannyian a Konferencia 10. éves évfordulójára tartott Hangversenyünkre 2007 májusában. Akkor Dániel Kinga negyedik osztályos tanuló énekelt szólót, amit ez alkalommal újrajátszodtunk. Kinga azóta főiskolás. A Konferenciáról és előkészületeiről itt olvashatnak, képek a koncertől itt.

Hadgyakorlat

A Filisereg négynapos hangversenysorozattal gyakorolja a figyelmet, fegyelmet, állóképességet. Ezek a fellépések a pünkösdi ünnepek jegyében zajlanak, műsorunkban egyházi énekek és magyar népdalfeldolgozások szerepelnek. A programba beiktattuk az angol dalainkat is,- kanadai nótáinkat.

 

1. Koncert Székelyudvarhelyen a Mentésügyi Konferencia megalakulásának 20. évfordulójára. Meghívónk Dr. Ambrus József főorvos az Ambach Alapítvány elnöke. Helyszín a régi moziterem a Kossuth utca végén. Időpont június 1 (csütörtök) este 7 óra.

 

2. Gálahangverseny Szentegyházasfaluban a Gábor Áron Műv. Házban. Településünk életében először fordul elő, hogy államelnöki látogatást ünnepelhetünk. Dr. Áder János Magyarország köztársasági elnöke tiszteletére énekelünk június 2-án délután 4:15 órakor.

 

3, 4.- Két pünkösdi hangversenyünk lesz június 3-4-én, mindkettő Szentegyházasfaluban este 8 órától. Szeretettel elvárjuk a pünkösdi zarándokcsoportokat.

 

Áldott ünnepeket kíván Pünkösd alkalmából a Gyermekfilharmónia.

Várva-várt kanadai program

Idei Nyári Turnénkra Kanadába kaptunk meghívást. Utazásunk június 23 - július 6 időszakban zajlik résztvevő 125 gyermek és 14 felnőtt. A Gyermekfilharmónia Kanada 150 éves függetlenségi évfordulójára utazik Ontario és Quebec tartományokba. Hangverseny körutunk címe: 150 gyermekhang a 150 éves Kanadáért. Ötletgazda Takács Katalin KMK Egyesület elnöke, a turnét szervezi a Kanadai Magyar Nagykövetség és Konzulátus. Főtámogatónk Magyarország Kormánya, Külügyminisztérium.

 

Helyszínek:


Erdőszentgyörgy - Ottawa - Toronto - Cambridge - Kitchener - Windsor - London - Welland - Niagara Falls

 

Program:


2017. június 23. péntek:

- indulás a délutáni órákban három autóbusszal Erdőszentgyörgyre

- este 8 órától Ünnepi Hangverseny a erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély kertjében (rossz idő esetén a Műv. Házban)

- 9-10ig vacsora, majd indulás Budapestre