Márton Áron hangverseny

Csíksomlyó, 2016. február 12.

Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség,

Kedves ünneplő barátaink!

Boldog Karácsonyt!

A Fili élményekben gazdagon, szerencsésen hazaérkezett a szerda délelőtti órákban. Ennél boldogabb karácsonyi hír nincs is. Az ünnepélyes Múzeum Szállóbeli túróspuliszkás reggelinél a Filikísérők egyetértettek abban, hogy egyhetes turnénk egyike volt a legnehezebbeknek. Váratlan kihívásokkal, folyamatos improvizációkkal, napi koncertekkel felnőttnek, gyermeknek egyaránt komoly próbatétel.

Frissített képtárak!

Advent 2015.

Utazásunk két Scorpio és egy Zita busszal történik. Létszámunk összesen 143 gyermek, 10 felnőtt kísérő és 6 sofőr.

 

Program:

 

December 16. - szerda – délután fél 5 órakor gyülekező, ötkor indulás. Este 7 órától koncert Nyikómalomfalván a Pap Ferenc Művelődési Házban. Éjszaka utazás Nagymegyerre. Meghívó, kapcsolattartó: Pap Jenő tanító, Malomfalva.

 

Téli tervecske

Régóta tervezgetjük, hogy az Adventi Fili műsorral Nyugat-Magyarországra is ellátogatunk. Kialakult december 16 és 23 időszakra egy izgalmas körút, ennek november derekán, négy héttel az indulásunk előtt körvonalazódtak az állomásai. A gyermekeket sikerült a Tanfelügyelőségtől kikérni, így vakáció előtt két nappal elindulhatunk.

Libavacsora helyett

Ma, Szent Márton napján Filigyűléssel ünnepeltünk. Volt miről beszélni, a kettős hétvége kiértékelésén túl a közelgő téli turné terveiről is szó esett.

A www.fili.hu olvasmányos cikkekben számolt be a Szebenelésről és Cziripelésről. A kulisszák mögül néhány pozitív gondolattal és Tókos Attila kiváló fotóival szeretnénk az eseménybemutatóhoz hozzájárulni.

Kettős hétvége

Világítás után alig egy héttel két Fili esemény zsúfolódik: Szebenelünk és Cziripelünk.

Végre itthon is!

Szent István ünnepen este 8 órától énekel a Fili itthon, a nagyfalusi Műv. Házban. Ritka esemény ez, mert a nyári turnénk rendszeresen augusztus közepén zajlik. Mindig máshol daloltuk az elmúlt évek Újkenyér-ünnepét: tavaly Bernben, azelőtt Gyomaendrődön, Mátészalkán, a Debreceni Virágkarneválon,Tápióbicskén, Sümegen, Brassóban, Szarvason, Budapesten...

Értékelve

 

A kísérőtársaság számára váratlan élményt nyújtott a filinaplók ellenőrzése. Nemcsak tartalmilag, hanem helyesírásban is jók az eredmények. Elhamarkodott döntésnek bizonyult kihirdetni, hogy a leghosszabb, leghibátlanabb és a legtartalmasabb naplók írói magas jutalomban részesülnek.

Hírecske

Kis hír, nagy jelentéssel: mindannyian épen, egészségesen, élményekkel teli hazaérkeztünk. A három autóbusz délelőtt 10 óra táján egyszerre gördült be a főutcára. A gyerekek megtapsolták a sofőröket, szüleik nyakába ugrottak;- pillanatok alatt odalett a tömeg.

Ránk, felnőttekre a buszok szétpakolása, kellékek elrendezése, elhordásának feladata maradt. Helyet találtunk a dornbirni matrác-göngyölegeknek is, delet harangoztak mire a túróspuliszka mellé leülhettünk. Érkezésünknek svájci tanúi is voltak: Teca és András Zürichből. A www.fili.hu-n közzétett képanyagát Tókos Attila és Berlinger Gábor készítették, Farkas Antal is hangversenykörutunk részeseként filmezett.

A tömérdek felvételt szemlélgetve derül ki, hogy a honlapon blogolt élménybeszámolók sora pár napja megszakadt. E napok beszámolóit holnap este számítunk pótolni, miután ellenőriztük és átnéztük a Filinaplókat, kiosztottuk a talált tárgyakat.

Filisek! Csütörtök este 7 órától megjelenés kötelező!

Hírfolyam a fili.hu-n!

Kedves látogatók, a nyári turné ideje alatt társhonlapunkról (www.fili.hu) tudhatjátok meg, hogy napról-napra mi történik velünk. Jó szórakozást! :)