Első napunk pár sorban.

Magyari Tekla, aki a tavalyi beszámolókat írta Kanadából, örömmel vállalta, hogy idén is elkísérje a Filit, ezúttal az északi hangversenyek színhelyeire. Mivel Tekla csak holnap csatlakozik csapatunkhoz, a nekifutásról a Filikuratórium nevében írunk néhány sort.

Az udvarhelyi Kis Szent Teréz templom koncertjével kezdődött a turnénk. Hosszas, tartalmas ifjúsági mise előzte meg hangversenyünket, nagy létszámú résztvevővel, a templomi ifizenekar magas színvonalú muzsikájával színezve.

 

A Filikoncert kezdetére még szaporodott a közönség, a templom előtti téren is jócskán álltak. Fülledt hőségben remek közönség előtt zajlott a Filiturné első hangversenye. Nagyon sokan bejöttek Szentegyházáról is megtekinteni azt a műsort, amivel a svédországi turnénkra indulunk. Huba papbácsit köszöntöttük a koncert végén, majd az ő áldásával indulhattunk a nagy útra. Jól fogott az áldás, mert a Fili legelső áldozata rosszabbul is járhatott volna. A.B. a kórusban váratlanul kiszédült a sorból a kőpadlóba verve a fejét, alaposan ránk ijesztett. Noha végigénekelte a műsort, a buszon gondozni, kezelni kellett, míg teljesen helyrejött és az abdai koncerten jó egészségnek örvendve végignézte az előadást.

 

Az abdai fogadtatás pazar, Erdélyi Magdika és Laci vendégei vagyunk, a délben felszolgált húsleves a Gulyás csárdában csodákat művelt. Kettőkor már vitték a családok a filiseket.

Az esti koncerten tökéletesen látszott, hogy melyik zenészt, kórustagot hagyták aludni a lelkes vendégfogadók.

Hangversenyünk Abda közösségi kertjében zajlott. Nehéz feladat egy rét közepén két diófa árnyékában megszólaltatni az együttest. Tanulság: máskor ragaszkodunk épületháttér vagy oldaltér falakhoz. Talán így az erősítés nélküli zenekar, kórus, bemondó jobban betöltené a hallgatóság térfelét.

A Filikoncertre rengetegen voltak kíváncsiak, köztük sok jó barátunk, ismerősünk, régi vendégünk és első sorban a gyermekeket szállásoló vendégfogadók (Abda, Börcs, Öttevény). 500 körülire saccolták szervezőink a közönség létszámát.

A hangverseny hosszas visszatapsolásokkal, ráadásokkal végződött.

 

Átvettük Gindl Sándor esztergomi vállalkozó, filibarát alma-almalé-zöldség adományait. Az utánfutó már roskadozik, hiszen Gordon-Szabi és a szarvasi Gallicoop is jelentős rakománnyal látta el utazásunk szükségleteit. Ez nem is baj, hiszen a következő napokban magunk ellátói leszünk.

 

Holnap reggel fél 10-re várjuk a kipihent, kifürdetett és jól táplált Filis hadosztályt. Nagy kaland előtt állunk, Európa legszebb fővárosa, - Prága felé vesszük utunkat.

Fogadónk Pallavicini Zita őrgrófnő.

 

Fotósunk, Elekes Dani valamint Katona Szabi képeivel holnap bővíteni számítjuk beszámolónkat. Keleten és nyugaton egyaránt jó éjt kívánva üdvözli a közösséget HS

 

Képtár a székelyudvarhelyi szereplésről!

(fotók: Farkas Antal)

 

Képtár az abdai fellépésről!

(Fotók: Bögi Tamás)

 

Videófelvétel az abdai koncertről (Csaba László)