Drága anyu, apu, kedves mama és tata! Egy ideig most az utolsó levelünket írjuk Nektek, mert – még leírni is jól esik – ma este haza indulunk! Gyönyörű országo(ka)t láttunk, nagyon kedvesen fogadtak a svédországi magyarok (és nem csak), de most már jó lesz végre a saját ágyikónkban aludni, újra a ti kicsi gyerekeiteknek lenni, tiszta ruhát venni, mama kakaóját inni, hozzátok bújni.
Laza napunk volt a szerdai. Ljungby-i fogadó családjaink kényeztettek minden földi jóval, végre sokáig alhattunk, csak délben kellett találkoznunk a csapattal, és az sem volt kötelező, lehetőség szerint, pótcsaládjainkkal is időzhettünk egész nap. A Ljungby-i legenda múzeum volt a napunk csúcsa, és ott is leginkább az igencsak kifejező tárlatvezető néni, aki hatalmas átéléssel mesélte el egy bili történetét. Igen, egy biliét. Mert itt errefelé a mesékben és legendákban gyakran előfordulnak a folyó és nem folyó ügyek, egy udvarhelyi néni fordított nekünk magyarra. Egy nagy fogú, krokodil-szerű sárkány (vagy miféle) száján keresztül másztunk be a legendák kiállítására, bátorságunkról oklevél tanúskodik, több mesefigura, szörnyecske, félelmetes és kedves alak, valamint azok legendái fogadtak a múzeumban. Megcsókoltuk a békát, (de nem lett herceg belőle), beöltöztünk királynak, udvarhölgynek és hercegnőnek, szóval nagy élmény volt. A Tanár úr volt az öreg király.
Sokunkat még hazavittek innen a pótszüleink, roppant kedvesek voltak, megetettek, kényeztettek, a többiek megnézték Ljungby-t, ezt a kicsi, kb. 35 ezres lakosságú, nyugodt várost, aztán 4 órakor kimentünk Rysby-be, egy tó partjára bográcsolni. Ekkor még nem tudtuk, mit főz nekünk Csaba bácsi. Azt mondta, ha híg lesz, levest eszünk estére, ha besűrűsödik, akkor gulyást, ha pedig odakap, akkor pörköltet. Szerencsére gyepűi gulyás lett belőle, amit mindannyian nagyon szeretünk. Helyi vendéglátóinkat is megkínáltuk, röplapdáztunk, pihentünk, muzsikáltunk és táncoltunk a Ljungby-iak örömére. Este ugyancsak náluk aludtunk, és az ágyban már a hazaérkezés elképzelésével játszadoztunk gondolatban.
Lehetetlen felsorolni, hányan fogtak össze, hogy minket el tudjanak látni, hány embert mozgósítottak, mi mindent kellett megoldaniuk, hogy mi jól érezzük magunkat. Elsősorban roppant hálásak vagyunk Haáz Kati néninek, hogy minden kapcsolatát bedobva, megszervezte nekünk a svédországi turnét és tolmácskodott. A cseh és lengyel kalandozásaink segítői után, külön köszönet jár Müller Adrien néniek és magyar nagykövetség munkatársainak, Feldőtőéknek és a stockholmi Magyar Háznak, Herczegh Edit néninek és a bälingei magyar közösségnek, a göteborgi magyaroknak, Benczédi Zsuzsa néninek és a férjének, Molnár Veress Pali bácsinak és Enikő néninek, Imre Erika néninek és csapatának Ljungbyban, valamint mindazoknak, akik bármiképpen hozzájárultak ahhoz, hogy ennyire jól érezzük itt magunkat. Csodás napok voltak, szép emlékekkel megyünk haza ebből a gyönyörű országból. Megmarad emlékezetünkben ez a nyugalom, ez a precíz szervezettség és élhető egyszerűség, amit mi is igyekszünk majd meghonosítani saját portáinkon. Nyugati kalandozásainkban Abda a határátlépő sziget, ahonnan jó elindulni és visszatérni: Erdélyi Magdika néninek és Laci bácsinak is nagy-nagy köszönettel tartozunk a vendéglátásért, menet is, jövet is.
Köszi, anya és apa, hogy elengedtetek. A Tanár bácsiéknak és kísérőinknek, hogy elhoztak, a magyar-, cseh-, lengyel- és svédországi vendéglátóinknak, hogy ilyen szívesen fogadtak. És persze minden egyes falatot a támogatóinknak, a hatalmas anyagi segítséget a Rákóczi Szövetségnek és Magyarország kormányának.
Isten Önökkel, őszinte szeretettel várjuk a svédországiakat is Szentegyházára, anyu, apu, kitartás: ha Isten is megsegít, a repülős zászlóalj holnap hajnalban, a buszos brigád pedig vasárnap reggel ölel magához benneteket. Addig is kitartás, útitársunk, Szent Kristóf, az utazók védőszentje vigyázzon mindannyiunkra!
