Régen most

Szászrégenbe utazik a Fili december 9-e, szombaton. Adventi hangversenyünk a Központi Református templomban lesz délután 5 órától. Meghívónk a Maros megyei EMNT és a régeni Református felekezet. Itthonról 11 óra körül indulunk el három autóbusszal és a Szászrégen melletti Fülpösre érkezünk, ahol ebéddel várnak. A fülpösi reformátusoknak van akkora ebédlőjük, hogy a Fili apraja-nagyja egyszerre leülhessen. Ebéd után körbesétáljuk Régen főterét, majd a központi templom mögötti "Dió-házban" pakolunk le, öltözünk át és készülődünk a koncertre. A DIO házat Makovecz Imre tervei alapján építették közösségi, turisztikai és ifjúsági feladatokat betölteni. Részletesebben itt olvashatsz róla.

Hangversenyünkre külön plakátot készített Cseh Gábor, a meghívást, szervezést Pál Zoltán, Varga Lóránt és Tamás Endre Ottó tiszteletes vállalta.

Utazásunk fő támogatója Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Forrásközpont.

Egynapos kiszállásunk a régeni magyarok köszöntése, az adventi turnénk előzetese, próbabuszozás, szöveggyakorlás és jó néhány új kisfilis beavatása.

 

Még két rövid hír:

- a Csemetekertünket felszántottuk, bekerítettük, mindez közmunkában. Elekes Árpád és fia Ádám, Gábos Ervin szülők készítették el a kerítést, Ferencz László és Konrád Dezső szántottak.

- december elsején összpróbát tartottunk, ahol hangfelvétel is készült három énekünkről: Czarna Madonna, Fais do-do és My bonnie. Ezek szűrése és Fili cdre sorolása januárban történik.