Naplójegyzetek

 

A vásárhelyi filikoncert különleges sikeréről a fili.hu honlapunk részletesen beszámol. Vajon hogy látták ennek a „kicsiturnénak” a vetületeit a filisek? A naplóidézeteket az e héten zajló tánctábor filis résztvevőitől sikerült kicsikarni. Ők a kórus első és második sorának tagjai (vagyis kicsik), néhányuknak ez életük első kiszállása. A naplójegyzeteket írták: Csáki Ramóna, Csender Dóra, Gothárd Noémi, Lőrincz Sasa, Máthé Emőke, Szélyes Boróka, Tamás Anita, Tamás Attila, Tamás Réka, Vitus Kinga.

 

… Reggel 9-re lent voltunk a buszoknál, odamentem Momóhoz és Krisztiékhez. Az út jól telt, rövid volt és még hányingerem sem volt, biztos azért, mert időm se volt rá. Két órát utaztunk és megérkeztünk a vásárhelyi állatkertbe. Nagyon érdekes volt! Én négyszer voltam abban az állatkertben, de most olyan dolgokat is láttam, amiket eddig nem (pl. elefántot, meg más fura nevű állatokat.) Most tüzetesebben megnéztük az állatkertet, mert kérdések voltak.

 

… Az állatkertben Bori Borítékokat osztott ki. Én a kisfiúk csapatába kerültem. A kisfiúk csapata Csongi, Tihamér, Krisztián, Szabi, Lacika, Gabika, Ákos, Gelli, én és az utolsónak nem jut eszembe a neve most.

 

… Tízes csoportokat alkottunk, a feladatlap, amit kaptunk 25 kérdésből állt. Pl: Melyik állat fogyaszt pókot, kagylót, rákot és termesztett növényeket? Melyek az állatkert legkisebb és legnagyobb lakói?

 

… Az állatkertben műanyag flakonokba magokat tettünk, amiket betettek a majmok ketrecébe. Vagy kinyitották, vagy kiharapták, vagy egymástól elcsenték, nagyon vicces volt.

 

…a végén oda kellett adni a papírokat Borinak, ő majd kijavítja. …A kérdések kijavítása után holnap lesz az értékelő.

 

… még egy keveset kolicáltunk és visszamentünk a buszokhoz, indultunk ebédelni. Az ebéd fokhagyma leves volt, a második pire és egy hatalmas nagy comb.

 

… Desszertre diós kavart tésztát ettünk, vizet a mosdóban töltöttünk poharunkba.

 

… A Maros parthoz akartunk menni, de túl sokan voltak, ezért mentünk a parkba. (Bulevard). Amikor jól játszottunk, akkor kezdett esni. Jó nénihez kerültünk és tévéztünk. Azt hittem, hogy rossz néni lesz, de a látszat csal. Lifteztünk le és fel.

 

… A Kultúrpalotában koncertet tartottunk, olyan szép volt, mintha az Urániában lettünk volna.

 

… Kétezer ember előtt, telt házban énekeltünk, rengeteg dicséretet kaptunk.

 

… Énekeltünk sok jó énekeket, utána mentünk, átöltöztünk és elvittek a családok. Nagyon kedves családhoz kerültünk a barátnőmmel, volt két gyermekük, Dorci és Magor. Velük nagyon sokat játszottunk, majd vacsoráztunk és tovább játszottunk, kacagtunk, végül lefeküdtünk.

 

… Engem és Ákost elvitt egy néni, akinek a fiát úgy hívták, mint engem. A koncertünk után elvittek egy Forgatag nevű koncertre. Visszamentünk a lakásba és lefeküdtünk.

 

… A mi fogadó családunk egy fiatal pár volt, Vass Gyopár és Zoltán. A marosparti koncert után táncházba is elvittek. Nagyon jó hangulat volt a táncházban, sokat táncoltunk. Nekünk nagy meglepetés volt, hogy ott is sok ember szereti a néptáncot. Éjféltájt mentünk haza…

 

… Reggel a családnál megébredtem, én egyedül, a többiek még aludtak és elkezdtem írni a naplót. Aztán nemsokára felkeltek a többiek is. A gyerekeknek az anyukájuk hozott müzlit és elkezdtünk kacagni, mert a fiú felborította a müzlis tálat. Reggeli után a kislány énekelet nekünk, és zongorázott meg hegedült, én kipróbáltam a dobot is.

… Betűtornyot játszottunk, majd összepakoltunk és indultunk.

 

… A reggeli bundás kenyér és tea volt. Délelőtt a Teleki TK-ban levő könyvvásáron gyűltünk össze.

 

… elmentünk a boltba, vettünk vizet és minden finomat, amit a buszon is meg tudunk enni és nem hányunk tőle. A család a táskánkba pakolt ételt, az is mind csokis volt, de nagyon finom. A buszon adtam két lánynak még olyan csokis gofrit és ők egyet hánytak. Furcsa volt, mert én nagyon sok csokit ettem, mégsem hánytam, szerencsére.

 

…Elbúcsúztunk a gyermekektől és a szülőktől. Bori kihirdette a nyerteseket. A mi csapatunk harmadik lett.

 

…Az állatkerti hirdetés nyertese: a Fekete párducok. Vagyis miiiiiiiiiiiiiiiiii! Juhúúúúúúú!

 

… Elindultunk Marosvásárhelyről. Két órát utaztunk Ülkéig. Kaptunk ott finom töltelékes káposztát.

 

… Hat órakor kezdődött a koncert egy sportpályán, azelőtt eltöltöttük az időt a kézműves kuckóban.

 

… A rossz az volt, hogy kellett siessünk haza, mert a nagyoknak a tanárok megígérték, hogy hamar hazaérünk. Ezért persze mindent nem tudtam kipróbálni, de egyet mégis kipróbáltam, hogy a kezemre festettem: Ramó.

 

… A koncert jól sikerült. Ahogy voltunk, úgy mentünk haza. Már mindenkinek fütyögött az inge és ki volt gombolódva a mellénye. Apuka már várt, úgy mentünk haza.

 

… Mi még Gábos Szabi esküvőjén énekeltünk. Persze nem mindenki, csak tíz filis.

 

Jó éjt! Édes otthon, szeretlek!  … Megérkeztünk épségesen.

 

A beszámoló mellékletében található fotótárlatot Frandes Emília, Tókos Attila filikísérő készítette. Az Ülkén készült képeket a csíkszentmiklósi Szentes Lajosnak  köszönjük.

Nagyon jó volt Marosvásárhelyen, szívből köszönjük az élményt a forgatagosoknak, a vendégfogadóknak, az állatkerteseknek, tékásoknak, Bolyai bentlakásnak, Sapientia étkezdének és a drága, hatalmas és hálás közönségnek.

Hazatértünkkor, útközben az Ülkei Falunapokon is ünnepeltünk. Merőben más díszlet és közönség előtt, de hasonló hangulattal, mint Vásárhelyen. A Forgatag érzése itt 100 km-re kelet felé is sodor, Ülke egy picurka Vásárhely volt.

HS