Naplójegyzetek

Téli turné - 2010. december 18-23

 

A Fili budapesti honlapján olvasható újságcikkek, beszámolók elsősorban a hangversenyekről, helyszínekről szólnak. Bővítésképp távirati stílusban néhány információval mi, a Filikísérők is hozzájárulunk néhány saját élményünkkel:

1. A nyíregyházi nap egy elromlott busszal és egy elhagyott útlevéllel kezdődött. Ezek után megállás nélküli versenyfutás következett a másodpercmutatóval. A jeges utak és a kekeckedő határőrök ellenére is (Csengersima) úgy látszott, mi nyerünk, de a reményeink Nyíregyháza előtt 10 km-rel szertefoszlottak. Nem sokkal előttünk súlyos baleset: hat gépkocsi ütközött. A sorban állás alatt a buszokon beöltözött a kórus nagy része. Soron kívül, rendőri kísérettel értünk az egy órája várakozó közönséghez. A templom hideg, a közönség viszont lelkes és segítőkész, köztük sok a régi ismerős. Fél óra múlva már szól is a muzsika, a koncert vége felé egyre tisztábban. Sajnálatos és váratlan baleset történik a kórusban - a részleteket itt olvashatod. Az estet rendkívül finom háromfogásos vacsora, ajándékcsokik és egy villanyorgonácska zárja - mindez Gotthard Csilla régi barátunk jóvoltából. Szintén Ő beszélt rá a további utazásunk autópályás megoldására (mellékelve a pályadíjat is), aminek köszönhetően hamar megérkeztünk Miskolcra. Éjjel egykor ágyban volt a csapat. Leviczky Misi és az Igricések páratlan szervezését, a nyíregyháziak segítőkészségét soha el nem feledjük!

 

2. Lázár Ilus írja: „Ma Szlovákia második legnagyobb városa, Kassa az úti célunk. Ezennel a szökőkút szünetel, most a sziporkázó hideg és a jégszobrok díszítik a teret. Hiába rajzolunk a zúzmarás utánfutóra pálmafákat, napot és szíveket, nagyon fázunk. A Dóm látványa így is lenyűgöző. Egymást melengetve hallgatjuk végig az ünnepi szentmisét, aztán a filihangverseny meghozza a karácsonyi hangulatot. Kassa nagyérdemű közönsége velünk ünnepel...” A finom ebédről, Rodostó házról csak meleg emlékeink vannak! (Bár Ilust a Rákóczi szobornál megfürdették a hóban.) „Egy kis romantikus séta az ünnepi fényekben tündöklő főtéren, majd felszállás a befagyott autóbuszokra. És még nincs vége a napnak: a miskolci kollégiumban ünnepi vacsora várt ránk, majd nagy táncház - forgatag, ahol a miskolci néptánckedvelőkön kívül majdnem minden filis ott volt és táncolt. A fili híres népizenekarának tagjai: Attika, Szilu – hegedű, Ádám – brácsa és Löve- nagybőgő. ” Régi barátaink is tiszteletüket tették: Gáti Kálmán és Érsók Bertalan feleségeikkel. Kocsis István a házigazda (Kassára is elkisért minket).

 

3. December 20-ról csak képeket közöl a társ-honlap, ezért hamar elsoroljuk, hogy mi történt: Évikét az égési osztály rendelőjében újrakötözik, amire visszatér már letéblábalt a Fili is reggelizni. Délelőtt a Barlangfürdőbe megyünk. Negyven torokfájóst és egy buszt a bentlakásban hagyunk ping-pongozni és gyógyulni, a maradék 110 újra felfedezi a barlangcsodát. Barátkozás a 100 Ft-os öltözőszekrény-zárakkal, kulcsokkal. Fergeteges kóruspróba a csillagterem kupolája alatt, amiről Évike sem hiányozhat - feltartott kézzel énekel a vízben. Kevés a vendég, lármánk nem zavar senkit. Ebéd után másfél óra pihenő aranyat ér. Az ózdi hangverseny a turné első magas színvonalú zenei mutatványa. A helyszín és Kovács Ottó igazgató is lenyűgöző. Köszöntő beszédét sokan megkönnyeztük, az estélyen szereplő más együtteseket pedig lelkesen tapsolták a Filisek is. Vacsoránk az Ottó iskolájának aulájában felért egy lakodalommal. Fantasztikus tantestület, adventi szeretet fogadott mindannyiunkat.

 

4. Zenés ébresztő: Csiga-biga, told ki… Kedd = a miskolci nap. Ennek ellenére Miskolcot elhagyva Lillafüredet látogatjuk, ezúttal kisvonattal. Három vagon -három társaság. Mienk a középső vagon, végig szól a „nótakörbejár”, az alagútban szabad a csók. A Kastély szálló: fogadótermek, színes ablakok, pazar pompa és meleg, kint jégcsapok, vízesés, séta a hóban, József Attila…Megkerül a 20 elveszett árva Filis, egy karambol miatt nagy kerülőkkel a diósgyőri várhoz érkezünk havas várostrom, roham, ismét miénk a torony, hó-golyózápor fogadja a törtető hátvédet. A páncélteremben kiderül, hogy a sodronying nem hálóing: súlya 25 kg. Remek lakoma és a tegnapihoz hasonló csendóra jelzi: este jó koncert lesz az egyetemen! Útba ejtjük és körbeénekeljük a nagyfalusi fenyőfát. A hamis énekért jutalmunk egy kiadós ólmos eső. Szabó Sándor ref. lelkész templomában szárítkozunk, Igét és verset hallgatunk, ajándékzsebpénzt kapunk (1000 Ft/fő). A koncert remek: tágas tér, meleg van, kitűnő az akusztika, gyönyörű felállásunk karácsonyi. Kocsis Marikát külön köszöntjük. Koncert végén rohanás: angyalfiát vásárol a Fili a teszkóban, Gáti Kálmán jóvoltából kiegészített költőpénzből (+ 2000 Ft/fő). Irány haza, vár a pizza! Vacsora, fekvés, éjfél.

 

5. Téli turnénk utolsó napja a búcsúzásé. A tegnap este vásárolt angyalfiákat beszorítottuk, begyömöszöltük a bőröndökbe, kezdődhet a Petőfi Kollégium kiürítése. Utolsó szobavizit, már pöfögnek is az autóbuszok…beszállás. Előtte: Drága Kocsis István igazgató úr és Érsók Eszter néni! Köszönjük ezt a felejthetetlen négy napot. Azt, hogy szeretettel körbevettetek, gondoskodtatok rólunk, gondjainkban osztoztatok, sikereinknek örvendtetek. Most rajtunk a sor – várunk Szentegyházasfaluba. Még egy utolsó integetés, dudaszó, irány Gyomaendrőd. A buszokon zajlik az élet: kultúrműsor („Ezanótakörbejár”, viccmondó verseny), vagy egyszerűen nagy szundítás. Az endrődi ebéd után Gyomán lubickol a Fili fele. A másik fele csendes: napló, hajfonatok, kártya. Endrődön a házasságkötő teremben öltözik a Fili, finom szendvics, forró tea: jó koncert lesz! Észrevesszük, hogy Szonda István művelődési vezetőt és nejét tisztelik és szeretik, csapata egy kézre mozdul. Élményszerű. Hirtelen búcsúzunk, határ nincs, Királyhágón átsuhanunk, pisa a ciheresben, pillanatok alatt hazaérünk. A fegyelmezett Gyermekfilit a KEVÉS talált tárgy dicséri.

 

6. Itthon egy héttel később óévbúcsúztató hangversenyünk különlegesen gazdag évet zárt. Rengeteg szülő, családtag, vendég és rokon jelzi: a Fili több, mint muzsika. Mindent köszönünk a szülőknek - gyermek nélkül semmit sem ér a Fili. Kívánjuk, hogy soha rosszabb ne legyen!

 

HS és a csapat

 

 

Jónás Istvánék Orosházáról egy csokorra való képen megörökítették a Fili gyomaendrődi fellépését. Nagyon köszönjük az ajándékot, a felvételek itt láthatók.