Fehéregyházán

Petőfi emlékévbe léptünk, a költő születésének 200 éve lesz idén szilveszterkor. Rövid életének 1849. július 31-én a szabadságharc vetett véget Fehéregyházán. Ez alkalommal évente Petőfi emlékünnepre jelenik meg a tiszteletadó magyar közösség.

 

"Itt a próba, az utolsó nagy próba;

Jön az orosz, jön az orosz, itt is van már valóba'.

Eljött tehát az utolsó ítélet,

De én attól sem magamért,

Sem hazámért nem félek."

 

A kozák hadat követően mi is odalátogattunk már két ízben is. 1991-ben egy biciklitúra alkalmával, 1992-ben pedig együttesünk, az akkori Gyermekfilharmónia lépett fel. Szabadtéri hangversenyünk az emlékmű mögötti réten felállított nyári színpadon zajlott, jelen volt a Szentegyházi Rezesbanda is.

Most, 30 év elteltével egy újabb nemzedék dalol a fehéregyházi helyszínen. Azóta odaépült egy szemrevaló templom is, ebben lesz a filihangverseny.

 

Számunkra Petőfi Sándor nemcsak költő volt, hanem szabadságharcos is. Műsorunkat néhány katonadallal kezdjük.

Petőfi Sándor példaképe, jó barátja Bem tábornok, akivel együtt harcolt ama végzetes napon. Bem apó Lengyelországban született, Tarnóban. Ott alussza örök álmát a tarnói Bem parkban.

Erről is megemlékezünk, műsorunkban két lengyel nóta is szerepel.

A vasárnapi hangversenyünkön Deák Réka lesz a bemondónő, Molnár Orsolya a zászlós.

Hazafelé-utunkon Székelykeresztúron a Petőfi szobornál elfogyasztunk egy-egy fagylaltot.

KÉPTÁR! - Katona Szabolcs

Film: Farkas Antal fevétele

Vége felé

 

Ma, június 30-án estefelé a Fili átlépte a határt, hazafelé tartunk Temesvár Déva útvonalon. Éjjel 4-5 felé érkezünk meg csupa ép, szép gyermekkel. Emberfeletti munkát végeztünk: koncert minden nap, hőség 30 fok felett, az együttes fele kicsi, csupa 12 éven aluli.

 

Színvonalas hangversenyeinkről a fili.hu társhonlapunk begyűjtötte a képeket, újsághíreket, videókat, amiket itt mellékelünk.

 

A mai hazautunkba egy teszkózás és egy mórahalmi fürdőzés is belefért.

 

A sikeres koncertek eredményeképp lelkes a Fili, ezért a szombati 1000 székely lány találkozóra is vállaltuk a benevezést.

 

Köszönjük a drága szülők még drágább gyermekeit!

 

Hangversenykörutunk két szóban: fegyelem és erő.

 

Gyorslinkek az elmúlt napok szerepléseinek bemutatásáról:


Veresegyház

 


Nagykanizsa

 


Olaszfa


Egerág

 

A teljes hangverseny felvétele (M5 Televízió): A 40 éves Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje a Vajdahunyad várában.

Nyáriturné 2022. - Budapest, Vajdahunyad Vára - Múzeumok éjszakája

A szombati szereplésünket is a www.fili.hu foglalta össze és tette közzé itt!

Dr. Nagy István miniszter Úr, Országgyűlési képviselő facebook bejegyzését itt nézhetitek meg!

Nyáriturné 2022. - Budapest, Szent Imre templom

A budapesti Szent Imre templomban tartott szereplésünkről társhonlapunk, a www.fili.hu számolt be. Itt olvashatjátok!

 

Alább, az 1990-ben és a 2022-ben (ugyanazon a helyen) készült csoportképeinket társítottuk egymás mellé.

(a kép rákattintásra nagyobb mérteben jelenik meg)

Nyáriturné 2022. - Szilágyperecsen

Perecsen Szilágy megyében van, Zilah után Szilágysomlyó irányában. Boncidai Csaba polgármester fiatal, fürge észjárású a pályázatokat sorra nyeri így a 2300 fős település minden részletén látszik a fejlődés. Legújabb elképzelésük a perecseni gyermekfilharmónia létrehozása amihez a mi fellépésünk volt az iránymutató.


Koncertünk a felújított iskola udvarán összeállított színpadon, népes közönség előtt zajlott. Egyenruhánk filipóló, műsorunkon négy román ének és több népszerű dallam hangzott el. Hatos Emőke a Báránykás énekek új szólistája kiemelkedő.

Ebédünk és vacsoránk vendéglőben, a filisek elhelyezése perecseni családoknál. Reggel 10kor gyülekező, könnyes búcsú a csodás perecseni családoktól. Augusztus végén közös zenetáborban találkozunk Velük legközelebb Szentegyházán.

Képtár itt!

Nyári turné 2022

Idei nyári turnénk június 23 - július 1 időszakban zajlik. A turné költségeinek nagy részét pályázatainkból biztosítjuk (Bethlen Gábor Alap, Filiért Alapítvány).

 

A turné útvonala, koncertek:

 

Szilágyperecsen - Budapest Szent Imre templom - Budapest Vajdahunyad vára - Veresegyház - Nagykanizsa - Olaszfa - Egerág


Program:

 

2022. június 23, csütörtök:

- gyülekező reggel 9 órakor, pakolás, búcsú

- indulás Szilágyperecsenre három autóbusszal (300 km)

- étkezés úticsomagból

- érkezés 4 órakor

- ebéd

- szabadtéri hangverseny 7 órától az iskola udvarában (rossz idő esetén a sportcsarnokban)

- vacsora

- szállásolás családoknál és a szilágysomlyói kollégiumban

Meghívó: Polgármesteri Hivatal

Szervező, kapcsolattartó: Boncidai Csaba, 0040 744 645 179 e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Pünkösd után


Nagyot szólt a pünkösd két év felfüggesztés után. Számítottunk rá, hogy ismerősök, vendégek tömege jelenik meg és így is lett. Négy napig folyt a beszélgetés, éneklés, koccintgatás.
Barátaink örömmel nyugtázták, hogy a Múzeum Szálló, a zeneterem és a Filibirodalom semmit sem változott azt a néhány ráncot leszámítva.

Szerencsénkre a nyár is erre a három-négy napra esett, bővelkedtünk a lepirult zarándokarcokban. A Gyermekfili kitett magáért, mindkét este - szombat és vasárnap - több, mint 170 fővel szórakoztatta a zsúfolt teltházat.




Mindig látványosak a kórusban felbukkanó új arcok, az "első sor" , ezúttal több, mint 40 fő újonc csetlett-botlott vagy vágta a rezet rendületlenül, mindannyiunk szórakozására.

Kiemelkedő teljesítmény György Réka újoncfuvolás munkája valamint Bözödi Adrienn és Sándor Saci szólója, örökzöld csellósaink. Koncertfotók itt.

Pünkösdi királyné választásunk mellett angol királynőt is köszöntöttünk. A 96 éves Erzsébet királynő már 70 éve trónol, aminek tiszteletére ezüstfenyőt ültettünk a Filikertbe angol énekünk a Highland Cathedral harmóniájában.

Farkas Anti filmezett, a film itt megtekinthető.

Lejárt szerencsésen!

Lejártak az idei Filinapok, a rendezvényeket követő hirtelen csendben meg sem lehet fogalmazni, hogy mi történt.

Négy napig - sőt már előtte, az esztena-avatással kezdődően - vibrál a levegő, a korosztályok hangversenyeire tódul a tömeg, soha nem látott figyelem és fegyelem minden kórusban. Váratlan erejű nótaestek, táncházak, a terített asztalok versenye káprázatos. Sör, bor, pálinka  - mégsincs rendbontás, szemét.

Különleges élmény, hogy a koncertjeinkről felvétel készül, újranézhető, újra élhető minden pillanat.

Fotósarok: készül a felvételsorozat a Fili40-es arcképcsarnok számára, folyamatos meg nem szűnő sorbanállás.

A Filicsűrnél az ifjúság retro zenével mulat, a tábortűz hajnalig lángol. Ugyanitt a 10 éves Gold Band együttes ünnepélye meghitt, zenéje tiszta.

A fili-korosztályok közötti focimérkőzést a Fili IV nyeri meg, a főzőversenyt a IV. osztályosok csapata.

Nyüzsgő élet a Hargita oldalán, 370-en 10 ezer fenyőcsemetét ültettünk. A lucskos káposzta remek.

A 40 éves korosztály Filimorzsák című gyűjteményes emlékkönyvvel kedveskedik. Mindeközben településünk majd minden kapuján zászlók lengedeznek.

Tornacsarnok, Fili emléktár, nagyított filiképek kiállítása, rengeteg támogató, segítő, jó barát.

Még az időjárás is nekünk kedvezett.

A Filiért mondott imák meghallgatásra találtak.

Köszönjük Mindannyiótoknak!

(fotó: Erdély Bálint Előd / szekelyhon.ro)


Képtár 1: Katona Szabolcs

Képtár 2: Garamvölgyi György

Képtár 3 ... hamarosan

Támogatóink :

FONTOS TUDNIVALÓK

FILI 40

 

A jubileumi ünnepségsorozatra készülve a rengeteg próba közben sok gyakorlati ötlet került előtérbe. Ismételjünk:

1. Meghívók: Számításaink szerint egyes koncerteken jóval nagyobb lesz a közönség létszáma, mint a teremben levő helyek. Ezért döntöttünk a Sportcsarnok előadóhelyszín mellett, ahova a filisek és személyes vendégeink a meghívóleveleikkel léphetnek be. A filitagok meghívói alapján 2-2 személy, a vendégeink pedig egyenként. Kisgyermekeket ölbe veszik. Póthelyszín a Művelődési Ház nagyterme, ahol kivetítőn követhetik a nézők a koncerteket. Mivel internetes élő közvetítésre is lehetőség nyílt, otthon is nézhető lesz az előadás.

 

2. Csiprok: A Fili40 koncertjein résztvevő öt generáció kórus és zenekari tagsága (kb.700 fő) mindenike emlékcsészét kapott ajándékba, ezeket az ünnepségekre hozzák magukkal. Ők nem műanyagpohárból illároznak!

 

3. Asztal: Az előadó csapatok a fellépéseik estéjére falatozásra hívják a közönséget. Maguk állítják össze a kínálkozó asztalon lévő változatos hidegtálaikat. A hozott csemegéket a kultúrház hátsó konyhájában teszik le koncert előtt du. 6 óráig. A kórus- és zenekari felelősök feladata a tálalás megszervezése. Az elfogyasztásra a koncertek után kerül sor. Italról (sör, bor, pálinka, ivólé) a Fili gondoskodik a SZIF segítségével.

 

4. Fotósarok: Az esemény kapcsán arcképcsarnokot szeretnénk létrehozni. Ennek érdekében előkészítettük a Sportcsarnok végében levő "Kádár-garázs" faépületét, ahol a koncertet megelőzően és követően a fellépő tagokról fényképfelvétel készül. A zenészek hozzák a hangszereiket is. A fotózást a SZIF vállalta. Ne hiányozzon senki!

 

5. Koncert: A hangversenyeken a Fili 40 évének folyamatát szeretnénk bemutatni, ezért a bemondó lányok ennek megfelelően váltakoznak. A bemondó szövegek átvételére kedden az esti mise után kerül sor.

A hangszerek és ruhák tárolására a sportcsarnok mögött épített nagy sátor lesz alkalmas.

A sportcsarnok burkolására a csíkszeredai Nagy Imre Líceumtól kaptunk kölcsön szőnyeget, szállítását, terítését az Elecomp vállalta. A terem hangzását a Hargita Táncegyüttes függönyeivel javítjuk, András Mihály segítségével. Ülőhelyek padok lesznek, amelyeket a Műv. Házból és a Keresztyén táborból, valamint a település gazdáitól kérünk kölcsön. Beszerelésüket Tankó Józsefék vállalták. Mindannyiótoknak nagyon köszönjük!!!

 

6. Emlékhely: Elkészült a Filharmónia 40 évét bemutató digitális fotó- és filmtár. Az emlékképek, emlékfilmek évszámok szerint kerültek elrendezésre. Ezek megtekintésére a Mártonffi Iskola tantermeibe kaptunk lehetőséget. Alkalmazás elkészítése: Tókos Attila és Farkas Antal.

 

7. Csemete: A hagyományos csemeteültetésre idén is sor kerül 7-én, szombat délelőtt. Reggel 9 órakor gyülekezünk a bányai piactéren, a szentegyházasfalvi templomtéren valamint a felszegi iskolánál. Szállításunkat a Közbirtokossági Egyesület szervezi, csemetét, szerszámot szintén ők biztosítanak. Hozzatok gumicsizmát, kesztyűt és pléhtányért, kanalat az ebédhez. Főz: Katona Csaba.

 

8. Fáklyásmenet: Szerezzetek be fáklyákat akár házi gyártmányút (bot+sörösdoboz+rongy), akár üzletit. Megfelelő a dobozos gyertya is. A fákylásmenetet, utcabált a helyi fúvószenekar vezeti. Köszönjük!

 

9. Helyszínek: A közösségi események a Kultúrház nagytermében valamint a Filicsemetekert csűrjénél zajlanak. Előbbiben táncház, nóta,a csűrtkertben tábortűz, buli. Utóbbi gazdája a Gold Band.

 

TÁMOGATÓNK:

Ünnepeljen velünk!

A Filharmónia Napok támogatója: