Régi koncertmesterből - új polgármesterünk

Szentegyháza népe szeptember 27-én választott. Helyi és megyei vezetőkre szavaztunk, aminek eredményeként eddig soha nem tapasztalt szavazatszámmal Lőrincz Csaba lett az új polgármesterünk.


Csaba, Lőrincz Jolán három fia közül a legkisebb. Az egész család szerette a Filit. Nagyobbik fivére, Attila a kórusban énekelt, Árpád pedig sokáig hegedült a zenekarban. Csaba vidám természete mindig népes baráti társaságot vonzott maga köré. Így volt ez húsz évvel ezelőtt is, amikor a Fili első hegedűseként koncertmesteri feladatot töltött be. A 2003-as Magyar Örökség Díjunk átvételekor, valamint az ezt követő felejthetetlen Bazilika-koncertünk alkalmával is ő ült az első széken.

Az elkövetkező időszakokban egyetemista, vendégmunkás, vállalkozó, majd orvosi fizikusként tanulgatta az életet. A választási kampány idején készült újságban részletesen bemutatkozik, azt is megtudjuk, hogy jelenleg kétgyermekes boldog családapa. Érdemes ezt az alkalmi kiadványt végiglapozni, mert Csaba bemutatkozóján kívül jó néhány gondolatra, tervre, régi és új arcra bukkanhat az olvasó. Lapozz és olvass itt.


A kampánylap szerkesztője is ismerős már a filisek és az olvasóink számára. Magyari Tekla fiatal televíziós újságírónő, a Fili elhivatott támogatója. A róla készült Hargita Népe újságriportot is szeretettel ajánljuk a Fili életét figyelemmel kísérő honlapolvasóinknak. Tekláról itt.