Segítettek

A Fili életében vannak események, amiért érdemes próbákra járni, dolgozni. Az új dalok betanulása, az évente felvételiző friss filisek jelenléte, a közösség együttlétei mellett a legnagyobb kalandot a turnék, kiszállások jelentik. Három autóbusznyi gyermek utaztatása, szállás,-étkezésének megoldása pénzbe kerül, aminek előteremtése rendszerint a Gyermekfilharmónia Alapítvány révén történik (Szabó Enikő pályázatainak eredményeként). A tavaly nyári Angol turné pénzügyi lebonyolítása az alapítványunk közhasznúsági jogát megbontotta, mivel a kezelt összeg a megengedett pénzforgalmi határainkon túllépett. Ennek eredményeként 2024 nyárig nem tudunk bevenni és kifizetni pénzeket.


Az adventi koncertkörutunk megvalósítása érdekében kértük fel a budapesti testvéralapítványunkat, a Szentegyházi Gyermekfiliért Alapítványt az együttes anyagi támogatására. Vállalták. Dr. Horváth József alapítványi elnök sikeres pályázata eredményeképp a 3 autóbusz szállítási díját, valamint a felvidéki szállás-étkezés költségeit kifizették, emellett a turné kisebb kiadásaira is utaltak pénzt (nyomdaköltségek, reklámanyagok). Az elszámolás egyszerűsítésére az Elnök Úr január elején idelátogatott és személyesen intézte a kifizetéssel járó papírmunkát. KÖSZÖNJÜK!


Estéli beszélgetéseink során Józsi spanyolországi zarándok utazása is szóbakerült. Az El Camino 900 kilométeres távját gyalogolta végig szentegyházi barátjával, Mihály Leventével.

Naponta jegyzeteltek, naplót írtak mindketten. "Nagyon sokan érdeklődnek az útról, annak tapasztalatairól, emlékeiről, több élménybeszámolót is tartottunk. Ha nem lenne a napló, nagyon sok fontos részlet veszne a feledésbe. Az egyik legjobb és leghasznosabb döntésünk volt a napi jegyzetelés."