Kultúranapozás


Nemcsak Hargita megyében, hanem mindenfelé, amerre a szem ellát előadások, műsorok, megemlékezések, díjátadások várták a közönséget a Magyar Kultúra Napjának időszakában.
Igen, himnuszunk születésnapja több, mint egy hetes rendezvény-sorozatokkal jelentkezett, amiben a Fili kétszeresen is bemutatkozhatott. 

ITTHON
A szentegyházi rendezvény január 19-én, vasárnap zajlott, ahogy azt az előző cikkben beharangoztuk. Számunkra az est fénypontját a Fili kórusa jelentette. Sándor Sarolta biztos kezű kórus-vezetését, a gyermekek tiszta éneklését a közönség vastapssal jutalmazta. Itt és itt láthattok részleteket belőle.
 A Gyermekfilharmónia együttes kórusát az elmúlt években zenekarral hallhatta a közönség. Váratlan meglepetés volt tehát, hogy most hangszeres kíséret nélkül a kórus egymagában is megtöltötte a termet harmóniával. Képek Veres Izoldától itt!

KÉZDIVÁSÁRHELYEN
Január 24., péntek, román történelmi ünnep, iskolai szabadnappal. A megszokott létszámmal jelentkezhettünk a kézdivásárhelyi ünnepi előadásunkra. A Nyergestetői emlékhelyen való megállást, hógolyózást, szavalatokat és a szentegyházi vonatkozású kopjafák felkeresését nem hagyhattuk ki, megannyi csokoládé-jutalom.
Az ebédet a kézdi Vadrózsa vendéglőben szolgálták fel, ismerős pincérnőnk is volt Pál Eszter Kézdiszentkeresztről, régi tánctáboros társunk.
A Vigadóba érkezésünkkor már zuhogott, a városnéző sétából  semmi sem lett. Nem is baj, komolyan felkészültünk a teltházas koncertre. A zenekar tiszta, a kórus fegyelmezett, a koncertszünetben pedig Gábor Judit tanítónő és Gáspár Heni kórustagunk a kézdiszentkereszti dalcsoportot mutatták be.
A hangverseny végén Tamás Sándor megyei elnök köszöntött, a közönségben is számos régi ismerős.
A magyar kultúrát az autóbuszokban éltettük: hazáig szólt a nóta.
 
Egyik fényképalbum itt látható! (Köszönjük VargyasiL. felvételeit)

Katona Szabi fotóit itt nézhetitek meg.