Vendégeink lesznek Vasvárról

Szeretettel meghívjuk a néptánc és népzene kedvelőket a vasvári Nefelejcs táncelőadására augusztus 11-én este 8 órától a Gábor Áron Művelődési Házba, zenél a Kármentő együttes.

 

Köszöntő

Kállay Zsolt 70 évet töltött. Születésnapi köszöntése a Múzeum Szálló ebédlőjében pompás, ünnepélyes keretek között zajlott június 26-án, szerdán. A filipólós erélyi vezérkar köszöntötte a budapesti Filiért Alapítvány elnökét virággal, ajándékkal, énekszóval.

MMA Szentegyházasfaluban

Január óta érik az elképzelés, hogy a Művészeti Akadémia kihelyezett tagozati ülést tart a szentegyházasfalvi Gábor Áron Műv. Házban. Az ötletgazda Szemadám György, a szovátai Kuti Dénes festőművesszel karöltve tartotta szavát: ma június 19-én délelőtt 10 órától délután 5-ig 50 fős közösség hallgatta meg az előadók gondolatait.

Áldott Húsvéti Ünnepeket

Ilyen se volt! A nyúl kergeti el a telet. A Gyermekfilharmónia minden barátjának, jóakarójának, támogatójának, munkatársának kíván:

Áldott Húsvéti Ünnepeket, Derűs Tavaszt!

Míg a világ, s még két nap

Örömmel jelentjük, hogy a Filharmónia sikeresen túlélte a világvégét és az Új Világ kezdetét Székelyudvarhelyen hangulatos, sikeres karácsonyváró koncerttel ünnepelte meg. Számunkra a legizgalmasabb a hangversenyen megjelenő "első füvesek" beavatása volt, - szám szerint kilenc kórustag mutatkozott először a nagyközönség előtt. Különlegességnek számított az udvarhelyi helyszín is. A Barátok templomában még soha sem énekelt a Fili. A rendházi nővérek örömmel fogadták bemutatkozásunkat, minden gyereknek ajándékot adtak. Meghívónk, az udvarhelyi Polgármesteri Hivatal is kitett magáért: -mézes pogácsa, tea, forralt bor és télapó. A kisvasút épp kipurcant, viszont nagy örömünkre megtarthattuk emlékben a teásbögréket.

Szeptember 3-ig szabadok vagyunk.

 

A Fili végre elment nyaralni. Egyesek a mezőn, kettesek szezonmunkán, a hármasok pedig valamelyik üdülőhelyen töltik az időt családokkal. Gazdag eseménydús nyári szezon volt, kezdve a zalánpataki zenélődobozzal. A Nyári Turné előtt pár nappal gyergyóremetei falunapok meghívottjai voltunk (július 8. képek itt). Hangverseny körutunk 12 koncertes volt, erről részletes beszámoló található a fili.hu honlapon, a gyerekek útinaplójuk alapján.