A Fili turnéjáról és annak hasznáról beszélgetett Simó Márton újságíró Haáz Sándorral.
Úgy ültünk le beszélgetni a jeles karnaggyal, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjével, hogy immár nem a Niagara-vízesés, s nem valamelyik kanadai nagyváros utcaképe, hanem a megszokott székelyföldi környezet, történetesen éppen Udvarhely belvárosának patinás épületei, a Belvárosi Református templom, a Barátok Temploma, vagy éppen a központi szökőkút alkotta a hátteret. Az idén harmincöt éves Fili megálmodójával és lelkével régi barátokként beszélgettünk.
Milyen érzés hazaérkezni? - fogalmazódott meg mindjárt az önkéntelenül jelentkező kérdés.
Csodálatos! Idehaza minden üde, zöld és friss. Virágosak a rétek, buják az erdők. Kanada egy nagyon civilizált ország, s a civilizációval az is jár, hogy nyírják a füvet, a bokrokat, a fákat…
Gondolom, azért láttad ezt így, mert ti többnyire urbánus, sőt nagyvárosi környezetben forgolódtatok…
Azt mondják, hogy kisvárosokban is jártunk, de azért mindenik Udvarhelynél, vagy Csíkszeredánál jóval nagyobb. Kitchener, London, Windsor, Welland - ezek jobbára kertvárosok, felparcellázott területek, sorházak rajtuk… Itt voltak a vidéki „kalandjaink”, Torontóban és Ottawában pedig egyértelműen nagyvárosi miliőben jártunk-keltünk és énekeltünk.
Szabadtéri, és termekben tartott előadásaitok egyaránt voltak, hiszen követtük, s az olvasók is olvashatták a tudósításokat…
Öt szabadtéri koncertünk volt és hat zárttéri. Ebben benne van az a kétperces is, amelyet az eső szétvert.
Melyik tűnik számodra és az együttes tagjai számára a legemlékezetesebbnek?
Sokan azt hinnék, hogy az utolsó, amikor a Niagara-vízesés volt a háttér. A koncert azonban nem csak a látványtól és a környezettől függ. Hangzásban, érzésben, ráhangolódásban - úgy érzem -, hogy a Torontói Magyar Házban tartott előadás volt a legjobb, de a winsdori színházban is nagyon ügyesen énekeltek. Jól szólt a Toronto Ontario Place-en tartott szabadtéri előadás is. A Notre Dame katedrálisban tartott előadás vasárnap volt - mi szombat este érkeztünk meg -, keveset aludtunk, aztán autóbuszoztunk Ottawáig, az még egy kicsit „homályos” volt, nem tudtuk kihasználni az akusztikai adottságait a hatalmas térnek, viszont a közönség azt is nagyon szerette - sokat azt tartják a legjobbnak! -, de én éreztem, hogy nem tért magához, nem állt még össze az együttes. Én a turné vége felé kezdtem érezni, hogy egyre pontosabb, egyre jobban összehangolódik a társaság. És bennem is kialakult, hogy abban a távoli országban milyen műsorpolitikával, milyen programmal kell megtiszteljem, megszólítsam az államalapítás 150. évfordulóját ünneplő közönséget.
A repertoárt változtattátok menet közben?
Fontos volt, hogy mivel kezdünk, s hogy aztán mi következik utána. Köztudott, hogy a Fili esetében nagyon fontosak az összekötő-szövegek, amelyek tréfásan, olykor könnyedén, de lényegre törően bevezetik, elhelyezik a dalokat. A konferálásnak elsőrendű szerepe van, hiszen felkészíti, rávezeti a hallgatóságot az élmény befogadására. Ezek nélkül nem teljes a koncert. E szövegek stílusát is fokozatosan csiszoltuk, s a turné végére nagyon szépen kialakult ennek a dramaturgiája. Ezt a kanadai jellegű műsort fogjuk előadni pár nap múlva otthon, a szentegyházi városnapok alkalmával.
Láttuk az induláskor, hogy volt saját konferansziétok, jól kimunkált magyar és angol nyelvű összekötő-szövegeitek voltak, gördülékenyen zajlott minden, amikor felléptetek Erdőszentgyörgyön.
Különlegesen jó nyelvtudás kell ahhoz, hogy angolul elmondja valaki ezeket a szövegeket. Többen is segítettek, hogy a jól bevált magyar mondatokat lefordítsák. Már idehaza megvolt a megfelelő szöveg alapja, hiszen keresztlányom, aki „öreg” filis, Szatmári Bori, biológia szakos tanárnő, remek nyelvérzékkel bír, s nagyon jól beszél angolul. Az ő műve volt a szöveg megfogalmazása és begyakorlása. Azt mondják az igazi angol-angol-kanadaiak, hogy sikeresen elegyítette az irodalmi hanghordozást a frappáns gag-es, amerikai dialektussal - finoman benne volt a kétfajta életérzés, a régi és az új világé. Jó választás volt, hogy ő beszélt. Mellette volt „saját” filis kislány is, aki a magyar közönségnek mindig elmondta a magyar szövegváltozatot. A koncertek több mint kétharmadánál kétnyelvű felvezetést alkalmaztunk. Francia nyelvű nem volt. Éppenséggel Ottawában lett volna rá szükség, de ott - főleg a Notre Dame katedrálisban - javarészt magyarokból álló közönségünk volt.
Szerepelt egy kanadai énekesnő, aki felbukkant a társaságotokban és a turné végén két koncerten is szólózott a Filivel. Ez egy véletlen találkozás volt, vagy ti magatok szerveztétek így?
Úgy kezdődött, hogy egy nagyon tehetséges fuvolaművész Budapestről, Fülep Márk, megkeresett minket Szentegyházán, hogy Takács Katalin ajánlásával szívesen csatlakozna hozzánk a turné során. Szólózni, nyilván. Márk ismeretségi köréhez tartozik Melissa. Amikor odakint találkoztunk, nagyon hamar kiderült, hogy Melissa is nagyszerűen beillik az együttesünkbe, gyorsan alkalmazkodott hozzánk. Kezenfekvő volt, hogy Melissa a kanadai és amerikai himnuszt énekelje veluk úgyhogy szólót énekelve kétszer is kisegített minket. Ezt neki külön köszönjük! És - természetesen - Fülep Márk is beállt az egyik alkalommal. A Niagaránál kapcsolódott be fuvolaszólóval, pontosan egy román dal előadásakor. Ez a történet is szép kerekre sikeredett, de Melissa nélkül mi elég vérszegény amerikai himnuszt énekeltünk volna… Ez alkalomra nagyon sokan átjöttek a kanadai oldalra az USA-ból, hiszen július 4-én nekik volt nemzeti ünnepük. Négy nappal a Canada Day után.
Mit tanultál Kanadában? Mi lepett meg?
Nekem szerencsém volt azzal, hogy múlt év szeptemberében kint voltam. Három évig vonakodtam a kanadai koncertkörútat illetően. A kanadai meghívóm Takács Kati néni, tavaly augusztusban meglepett egy repülőjeggyel, és tíz nap alatt gyakorlatilag minden szereplési helyszínt végigjártunk. Akkor kicsodálkoztam magam. Tavaly beteltem a technikai- és a látvány-csodákkal. Most inkább az emberekre, a diaszpórában, a szórványmagyarságban élőkre hangolódtam rá. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg. Nagyon sok évtizedek óta nem látott itthoni baráttal, egykori iskolatárssal is találkozhattam. Nagyszerűeket énekeltünk! És ezek a koncertek után következő nótás-esték, zenei hosszabbítások adták a turné legjavát, hiszen ennyi gyermek éneklése, közös mulatása meggyőzött arról, hogy az ének, a zene - bár nem használjuk eléggé! - nagyon fontos az identitás megőrzésében.
Mindig azt hangsúlyozod, hogy az előadókörutak során nagy szerepe van annak is, hogy a gyermekek családoknál kapjanak szállást, hiszen így alakulnak ki a tartósabb emberi kapcsolatok, a barátságok, s így lehet megismerni azt az életformát, amelyben más országok polgárai élnek. Most többnyire szállodákban, kollégiumokban laktatotok, de volt-e lehetőség a „kintlakásra”?
Kanadai barátaink három településen vállalták, hogy belemennek ennek a szervezésébe. Windsorban 84, Kitchnerben 19, Londonban 57 és Wellandon 3 gyermeket vittek el az otthonaikba. Tehát a 127 fős tagság sorra került, sőt, a szerencsésebbek két alkalommal is eljuthattak családokhoz. Többnyire magyarokhoz - gondolom -, de részleteket még nem tudok, hiszen szerdán lesz „a nagy elbeszélgetés” és a turnénaplók ellenőrzése. A kanadai magyar családokról tudni kell, hogy az idősebbek, például az ’56-osok egymást közt magyarul, de gyermekeikkel, unokáikkal már angolul beszélnek. Akik még őrzik az identitást, azok az ezredforduló után mentek oda, friss kivándorlók, relatív fiatalok, de ők is gyorsan alkalmazkodnak, s készek az asszimilációra… A jólét és a dollár hamar befolyásolja a magyar nyelvet is! Egyébként a mi gyermekeink remekül teljesítettek angol nyelven. Elvárás volt, hogy míg készülődünk az utazásra, mindenki tanulja az alapokat, de általában túlteljesítettek. Sokszor magam is meglepődtem, hogy mennyire keresték a különböző nyelvi szituációkat, és láttam, hogy kiválóan feltalálják magukat. Nem igaz, hogy rossz a székelyföldi gyermekek nyelvérzéke, görcs csak a román nyelv tanulása körül van.
Ahogy követtem az eseményeket, azt láttam, hogy gyakran készültek fotók a három sofőrrel. Megbarátkoztak a gyermekek a gépkocsivezetőkkel?
A sofőrök számára egyszerre bosszantó és felemelő a filisekkel együtt dolgozni. A végére maguk is filisekké váltak, s könnyes szemekkel búcsúztak tőlünk. Az az érzésem, hogy álmukban sem gondolták volna, hogy valaha is ilyen munkaköri tennivalójuk akad.
Milyen a kint élő magyar közösségek, a különböző régiókból kivándorolt magyarok közti viszony?
Mondottam, hogy óriási a szívóerő, a jólét és az érvényesülési vágy sokszor mindennél fontosabb. Azt viszont észrevettem, hogy Fili látogatását úgy várták, mint a Messiás érkezését, mintha mi képesek lennénk rendezni a lelki feszültségeket. Kétségtelen, hogy mi ezt a küldetést szerencsésen teljesítettük. Ez az emlék hosszú ideig fog vibrálni bennük. Rengeteg énekeskönyvet és hanglemezt ajándékoztunk nekik, s bízunk abban, hogy rájuk is ragadt valamennyi az elszántságunkból. Ez a hatás hosszú távú lesz, de azt nem tudom, hogy ez hónapokat, vagy éveket jelent-e? Majd levelezünk! Úgy egyeztünk, hogy a kapcsolattartás végtelen sok formáját fogjuk majd művelni. Azt hiszem, hogy az utazás egyúttal befektetés is volt a jövőre, hiszen megalapoztuk sok-sok kanadai magyar ideutazását, ami idegenforgalomban is érzékelhető lesz majd. Ez jót tesz Szentegyházának is.
A Fili is feltöltődött? Mit hoztatok magatokkal?
Biztosan. Majd szerdán, a beszámolók alkalmával fog kiderülni… Hoztunk rengeteg kanadai zászlót. És dollárt. Hamarosan Bákó környéki csángó falvakba megyünk, majd ottani gyermekekkel leutazunk a tengerpartra, román szót tanulni. Az összes bevételt azonban luxus lenne mind erre költeni. Teljesítettük régi vágyunkat, és vásároltunk egy 26 áras területet, amelyen csemetekertet létesítünk, és kívánni folytatjuk az erdősítést.
Ez azt jelenti, hogy a közbirtokosság szerepét átveszi a Fili?
A Fili maga egy közbirtokosság! Erre akkor derült fény, amikor hat héttel ezelőtt tartottuk az erdőültetési kísérletet. Nagy hatása volt a 16 ezer csemete kiültetésének, hiszen a 150 gyermek mellé felsorakozott legalább ugyanannyi szülő és rokon, és csatlakoztak a mozgalomhoz még 150-200-an a helyi civilek és vezetők, a más településekről érkező szimpatizánsok közül is.
Elégséges volt a turné magyar kormányzati támogatása?
A Magyar Kormány támogatása nélkül a kanadai hangversenykörutunk elképzelhetetlen lett volna. A repülőjegyeket, a kinti autóbuszokat, a szállás és az étkezés nagy részét abból fedezték. Szerencsénkre a kanadai magyar Nagykövetség felvállalta a szervezéssel járó gondokat, Ódor Bálint Nagykövet Úr biztos kézzel irányított. Derekasan dolgoztak a kanadai barátaink is, pénzt, adományokat gyűjtöttek. Önkéntesek is dolgoztak, hogy minden nap jól érezzük magunkat. Kiváló ötlet volt, hogy a Rákóczi Szövetség delegált egy munkatársat, Molnár Mónikát, aki mindvégig intézte a pénzügyeket, s erre sem nekem, sem a kísérő felnőtteknek nem kellett különösebben figyelniük. Egy biztos, hogy utazásunk nagyon megmozgatta a kanadai magyarokat (és a nem magyarokat is). Köszönjük Kanada! Köszönjük Magyarország!
Haáz Sándor karnaggyal Simó Márton beszélgetett
A turné naprakész leírását a www.fili.hu honlapon lehet.
