Otthon, Nyíregyházán

Ha Nyíregyháza, akkor Sóstóhegy. Számunkra a sóstóhegyi közösség jelenti a nyíregyházi vendégfogadás stílusát, mélységét, örömét. Egy rendkívül összeforrott közösség, az Igrice Egyesület a barátunk, Leviczky Misivel az élen. Ők járnak Szentegyházasfaluba már több, mint 15 éve Nyíregyháza-Szentegyháza  Ciripelő versenyre, amelynek egyben társszervezői is.  (A Ciripelőt minden év novemberében szervezzük Szentegyházán, szavaló-mesemonó-népdaléneklő vetélkedő, ahol mindkét település ének- , vers- és mesemondói megmérettetnek, találkoznak. Újabban gyermekjáték-kiállítással is bővítettük a versenyt.)

Idejében megérkeztünk. Mind a három autóbuszt sikerült leparkolnunk a templom mellé, majd a szemközti kollégium étkezdéjébe rohantunk ebédelni. Utána városi sétára engedtük a gyermekeket, de a tikkadt hőség visszazavarta őket a hűs templomba. Elpilledve figyelték a pódiumosok  háborúját az evangélikus szentéllyel. Minden deszkadarabra, pöcökre, állványelemre, fortélyra szükség volt, hogy megépüljön a kóruspódium. Még így is nehezen sikerült. A fúvósok a vasrács előtti sávban kaptak helyet majdnem a földön, a vonósok közül pedig egy jó páran a templompadokból kellett muzsikáljanak.

Sajnos, a hőség és az időhiány a nyíregyházi koncertünk rovására ment. Útközben hangoltuk be a bőgőt, a koncert alatt is kiderült, hogy pár hangszer még mindig hamis, a kórus is a melegtől fakó volt. Ennek ellenére a teltházas templom közönsége állva tapsolt és ünnepelte a gyermekeket.

Egyúttal az Újkenyér ünnepére is sor került s koncert végén mindannyian kaptunk a  megszentelt óriáscipóból.

Nyíregyházán 51 gyermek, főleg a kisebbekből, családokhoz került. A fiúk egy kényelmes, szálloda-szintű, felújított bentlakásban kaptak helyet, a maradék 50 lány pedig egy másik kollégiumban szállásolódott el.

Másnap bőséges, ízletes közös reggelink volt a Sóstóhegyi közösségi ház udvarán, Leviczky Misiék még tízórait is osztogattak mindenkinek külön-külön tasakban. Köszönjük, köszönjük!

Az érzékeny búcsú után Szekszárdra indult a nagy csapat.

(Nyíregyházán már ötödik ízben voltunk. Az evangélikus templomban 15 évvel ezelőtt koncerteztünk, csak akkor tél volt, óriásit havazott, karambolok miatt útlezárások voltak, rendőr vezette fel mindhárom autóbuszt a templomhoz, s Évike ingujja gyertyájától lángra lobbant.... hál'Istennek idén minden rendben lezajlott, idáig béke, nyugalom. Köszönjük, Gonviselés!)

Képtár itt!