Játékok és szerepek

Őszi rendezvényeink gyöngyszeme a Nyíregyháza-Szentegyháza gyermekvetélkedő. Ének, vers és mesemondásban mérik össze tudományukat nyíregyházi és szentegyházi iskolások 2017. november 4-én, délután 5 órától a Gábor Áron Műv. Ház nagytermében.

A Cziripelőre az előválogatás okt. 26, csütörtöki nap folyamán zajlik minden iskolaegységünkben saját rend szerint. Az előválogató szemlét követően névre szóló Ciripelő jegyet adunk, a szentkeresztbányai továbbjutók Opra Leventétől, Szentegyházasfaluban pedig Opra Erikától és Haáz Sándortól fogják átvenni ezeket. Mindkét iskola 10-10 résztvevőre jogosult. Ezen kívül a líceumi Filisek 2 jegyet, a napközi otthon óvodásai pedig 3 jegyet igényelhetnek. Kézdiszentkereszt 3 helyre kapott lehetőséget, tehát, összesen 28 székely ciripelő áll ki a 15 nyíregyházi versenyzővel (az előválogató Nyíregyházán Leviczky Mihály vezetésével már több napja lezajlott).

Szintén ezen a napon, 4-én zajlik a gyermekjáték kiállítás is. Saját készítésű játékokat gyűjtünk be, első sorban a Mártonffi Iskola tanulóitól, ezeket a Műv. Ház előterében számítjuk kiállítani. A behozott játékok is díjat kapnak, elbírálásuk forma-használhatóság-ötletesség szerint történik.

A pazar ünnepet izgalmas gyalogtúra egészíti ki: Hargitaliget, Kíruly, Kalibáskő vidékét járjuk össze nyíregyházi barátainkkal.

Ugyanakkor ne feledjétek, hogy a következő héten, november 10. péntek este Csíkszeredában koncertezik a Fili. Az Orvoskonferencia esti műsoraként a "Moziban" lépünk fel 8 órától!