Fili 31

A tavalyi Fili30 világzengés felülmúlhatatlan volt. Nem is próbálkoztunk megdönteni a múlt évi rekordokat, készakarva szerveztük az idei Filinapokat szegényesebbre. Isten tudja, miért, nem így jött össze. A Fili31 is csoda lett.

Már a május 3-i filikoncert is rekordot döntött: 175 gyermek muzsikált és énekelt a szépszámú közönségnek, miközben a Fili egyezményes számbelisége 140 fő. Honnan a többlet?

 

Az első sor olyan arányban bővült, hogy váratlanul ötsoros kórusunk alakult ki, rengeteg új „filisakaroklenni” kicsikékkel az élen. Szabályaink és törvényeink közé tartozik, hogy legalább négy fellépéssel nyerhet turnéjogot egy új tag. A turné pedig mindannyiunk számára vonzó csoda. Jöttek tehát…

 

Az estélyt gazdagította Beder Tibor könyvbemutatója, Balázs Anti Szent György-napi képajándéka, valamint a budapesti Filiért tagok kedves jelenléte is.

A vidám tömeg fáklyásmenete, parádéja majd táncmulatsága a templomtéren szintén felülmúlta várakozásainkat. Ez volt május 3-án, pénteken este a Fili31 megnyitón.

 

Másnap nem avattunk lépcsőt, mennyezetet, állampolgárságot, hanem vakmerő gyalogtúrára indultunk. Egy busz népe kapaszkodott ki az Egyeskőhöz, ezzel a régi filinapi gyalogtúrázás-kötelezettségünknek tettünk eleget. Kicsit, nagyot egyaránt megviselő mászóka az Egyeskő-túra. Vezetőnk: Szabó Vili bácsi.

Hazajövet Karcfalván kalandoztunk, majd újabb zenei estély jelezte a Fili31 második napját. Ezúttal a sepsiszentgyörgyi Eufónia kórus és az alig-múlt egy éves Gold Band ifjúsági zenekar. A csoda ismét megtörtént: a Gold Band és az Eufónia közös produkciója, a Rajzfilmzenék. Bálint Sándor remek ötlete, a színek, fények és a könnyűzene hangzásvilága vastapsot és örömujjongást eredményezett a népes hallgatóságban. A hajnalig tartó Napsugár-buli nélkülünk zajlott, - bezzeg 20 évvel ezelőtt!...

 

A vasárnapi kicsimise mindenkinek kötelező, a gyakorlótéri lóverseny, íjász-céllövölde programra tehát 11 körül indul az ünneplő közösség – „Csak ennyi nép gyűlt ki? – Hol a tömeg?” – kérdezgetik itt-ott. De mi tudjuk: aki számít, mind jelen van… vagy a szentkeresztbányai elsőáldozási ebédeken…vagy pityókaültet az utolsó perc jogán. 13 lovas valamint nyolc főzőcsapat vetélkedett. Tókos Attiláék légpisztollyal lőnek, Mihály Laci íjász-oktat. Laza, kellemes, családias versenyek. Bírálni is könnyű volt, díjazni is. Végre… A kiértékelő a helyszínen délután fél hat tájékán zajlik, a huszárcsapat egy pónilovat nyaggat, Finta Ignác paripájával bárányt üldöz a síkon. Mindhiába…

 

A Fili31 vidám énekszóba merült bele. Isten adja, évekig így zárjuk!

 

Haáz Sándor