Krisztusi korban

A Gyermekfilharmónia 33, éves születésnapját ünnepeljük. Ez az életkor akár lehetne tragikus is, a Fili jelenlegi állapota azonban bizakodó. Még mindig százan énekelünk, negyvenen muzsikálunk, képesek vagyunk évente új és új meglepetéseket okozni szeretteinknek, a minket fenntartó és formáló közösségünknek.

 

Krisztusi korunkban 5 ősbemutatóval kedveskedünk közönségünknek, valamint számunkra fontos pillanatot elevenítünk fel: felújítottuk a három tréfás dal tücsöklakodalmát, Isapi lányait és nagy orrú bolháját is amivel pont 30 éve az ország első díjazottjai lettünk. Akkor a jelenlegi Filisek szülei álltak a pódiumokon.

 

A Filinapok kiemelkedő pillanata lesz a Csűrkalandpark újabb szárnyának megnyitása is. Május 1. péntek délutánján a kíváncsiskodók a régi kalandpark-feladatsor után kipróbálhatják az  újonnan elkészült létesítményeket is: infrapályát, csúszórúdat, zeneszobát, rémtanyát, faliftet, önfelvonót, valamint görszán- sodrongy- és csutaklétra friss kalandjait is... persze mindezt a Mártonffi iskola kisfúvósai vidám muzsikája mellett.

 

A jeles pillanatokra minden Fili támogatót szeretettel várunk. Kedvcsináló után következzen hát a Filinapok részletes programja:

 

2015. május 1. péntek:

- Fúvószenekari ébresztő a reggeli órákban a falu és város minden pontján

- d.u. 4 órától Csűrkaland avató a Filiháznál (Bethlen Gábor utca, 41 szám)

- este 7 óra:  közös vacsora az érkezett vendégekkel

- este 8 órától születésnapi Gálahangverseny a Műv. Házban muzsikál a Gyermekfilharmónia.

Koncert alatt a Fili Legdíjak kiosztására kerül sor (átadják: Szalai István és Erzsébet Szombathelyről)

- este fél tíztől Fáklyásmenet, utcabál zárja a napot

 

2015. május 2. szombat:

- reggeli után 9 órakor gyalogtúrára indulnak a jelentkezők. Útvonal: Szentegyházasfalu - Szeltersz - Kirulybérce - Hargita liget rezervátum - és vissza (kb. 20 km). Túravezető Szabó Vilmos tata. Rossz idő esetén tréfás zenei vetélkedők, papírrepülő dobálás a Műv. Házban.

- este 8 órától – hangverseny. Meghívottaink: Debreceni Ifjú Zenetanárok hangszerszólói, aztán a Gyergyószentmiklósi csodagyermekek hangversenye.

- Ezt követően közös táncház a vendégekkel.

2015. május 3. vasárnap:

- reggel fél tíztől kicsimise

- délelőtt folyamán szabadtéri napra gyülekezünk a Szelterszben:

- íjászat, szerencsekerék, célbalövés, állatsimogató, stb

- dél tájban főzőverseny indul. Benevezhetnek 4-6 fős csapatok (főzéshez alapanyagokat biztosít a Fili)

- délután 2 órától lovasvetélkedő a szentegyházasfalvi gyerekek közreműködésével.

- délután 6 órakor autóbusz indul a Szentgyörgynapi Zorán koncert megtekintésére (Filiseknek ingyenes). Bejelentkezni lehet szombat este a koncert után.

Szeretettel várunk, szüleitekkel!

 

A filinapokat követően honlapunkon képriporttal számolunk be az eseményekről.

 

A Filinapok támogatója a: Communitas Alapítvány