Böjtben nótaszó

Pár nappal a farsang lejárta után, március 9-én szervezzük hagyományos Homoródmenti Népdalvetélkedőnket.  Előzetes felmérésünk szerint a Homoródmentéről 7-8 család érkezik, a nem Homoródmentiek pedig legtöbb négy csoporttal jelentkeznek. A verseny lefolyása hasonlatos lesz az eddigiekhez.

 

PROGRAM:

8:30 - 9 óra - a résztvevők bejelentkezése, bemutatkozása, sorshúzás (sorrend megállapítására)

9 - 13 óra - homoródmenti falvak dalosainak megmérettetése

13- 15 óra - más vidékről érkezettek versenye

15 - 17 óra - közös ebéd, ezalatt:

15 - 17 óra - a huszárcsapatunk katonaénekeit mutatja be

17 - 18 óra - eredményhirdetés, díjátadás, kiértékelés

18 - 22 óra - közös éneklés, beszélgetés

 

VERSENYSZABÁLYZAT:

 

1. Helységenként 4 x 2 dalos jelentkezhet, minden korosztályban (kisgyermek 7-12 év, ifjú 12-20 év, felnőtt 20-60, idős 60-100 év). A fellépők számán a helyi adottságok szerint változtathatnak a vezetők.

 

2. Vetélkedőinken a települések énekesei CSALÁD-ként kell megjelenjenek! Kérjük az irányítókat, lehetőségük szerint minden korosztályt képviseltessenek a berendezett színpadon.

 

3. A faluközösség (család) teljes fellépési ideje legtöbb 25 perc lehet.

 

4. A népdalénekesek versenylapot készítenek. Az ezen feltüntetett énekekből egyet szabadon választ, egyet pedig a bírálóbizottság kérésére dalol el a versenyző. Versenylapjukon a gyermekek - ifjak 10, felnőttek 6, öregek 5 népdalcímet jelöljenek, lehetőleg településük régi dalaiból.

 

5. A mellékelt kotta kötelező dal, amit könnyebb bírálás érdekében kérhet a zsűri. Hasonlóképpen az elmúlt évekhez, ezúttal a Magyar Néprajzi Múzeum adattárából szentegyházasfalvi gyűjtésből választottunk népdalt.

 

6. A települések énekeseinek fellépési sorrendjét sorshúzással döntjük el.

 

7. A benevezett településről jelentkező énekesek közösen ülnek be a színpadra, onnan vezetőjük által meghatározott sorrendben állnak fel énekelni. A versenyzők fellépései közötti szüneteket csoportos énekekkel tölthetik ki.

 

Kérjük megerősíteni a részvételi szándékot az alább feltüntetett telefonszámok valamelyikén március 2-ig:

Gyermekfilharmónia, Haáz Sándor - +4 0744 763 513, Szabó Enikő 0740 342 167 és Gábor Áron Műv. Ház, György László - 0742 303 475

 

8. A települések népi zenekarokkal is jelentkezhetnek, műsoruk tartalmazhat táncrendeket, csokrokat. Szereplési idő legtöbb 10 perc.

 

9. A vezetők hozzák magukkal a névsort.

 

A zsűri külön pontozza és díjazza a hiteles családi összképet (férfi, nő, gyerekek- minden korosztályból) és az eredeti helyi népviseletet.

 

 

DÍJAZÁS:

- A bírálóbizottság korosztályonként állapítja meg a díjakat.

- Az elbírálásnál figyelembe vesszük az előadott népdalok eredetiségét, hiteles előadásmódját, a népviseletet, hajviseletet.

- A vetélkedőn elhangzott énekeket rögzítjük, fényképek készülnek. A hang- és képfelvételekből a kiértékelés után minden csoportot részesítünk.

- A jelentkezők ételt, italt,- bőséges ebédet biztosítunk.

 

Kötelező énekünk: Repülj madár

A korabeli viaszhengerre rögzített hangfelvételt itt hallgathatod meg.

 

Próbák a zeneteremben: